„Mások fejét nem ütötték? Nem rúgtak nevetve a hasukba?”

Irigy, méltóságteljes és görcsös nő, akinek a versein érződik a sértettség pátosza – így jellemezte Térey János 2012-ben a Jelenkorban Nemes Nagy Ágnest, és maga sem gondolta, mekkora felzúdulást okoz A nagyasszony címmel közzétett esszéjével: a kulturális folyóirat később nem győzte közölni írótársai hozzászólásait. A vita mindazonáltal termékeny párbeszédet eredményezett, kirajzolta a Nemes Nagy Ágnessel és a korszakkal kapcsolatos problémaköröket és felszínre hozta azokat a kérdéseket, amelyeknek megválaszolásával a mai napig adós az irodalomtörténet.

Vad kamasz fiúkba fektetett fölösleges energiák

De mi is volt Térey „bűne”? Erre leginkább Szabó T. Anna válasza világít rá:

Minél többször olvasom, annál inkább szembetűnők a tendenciózus csúsztatások és a lekezelő, értetlen, jó esetben is csak vállveregető szófordulatok – nem sarkítok, csak kiemelek: ha férfias, akkor a kezében a »hatalom«, akkor ő a »pók«, a »pártvezér«, a verse »bosszantóan katonás«, pozíciója »holtbiztos skatulya«; ha nőies, akkor viszont »irigy«, felismeri »világa korlátait«, meggyőzik a férfi költőtársak »intelmei«, »aszexuális«, »meddő«, »komolykodó”; élete merő »kozmetikázás«, »ideges rejtekezés«, sőt »takarítás«.

Mindebből is kiderül, hogy az életmintákat, sorsmodelleket kereső, saját hangjukat megtaláló és hallató mai „női írók” érzékenyebben reagáltak Nemes Nagy Ágnes életművére és az arról való beszédmódra, amely két fő téma köré épült: egyrészt a férfi- és női szerepeket, másrészt az írók és a hatalom viszonyát boncolgatták.

Előbbire maga Nemes Nagy Ágnes és költészete is jó okot adott, és tény, hogy a publikált, személytelennek és tárgyiasultnak nevezett verseihez képest a hagyatékban maradt kéziratok szubjektívebb, nőibb lírát tartalmaznak. Arra a kérdésre azonban, hogy „férfias” volt-e, maga adja meg a választ egy 1958-as feljegyzésében, amelyet a Holmi 2008-ban publikált:

Minden barátom azzal szokott dicsérni, hogy milyen erős, milyen férfias vagyok. Ez hízeleg is nekem, igyekszem is azt domborítani, amit dicsérnek bennem. De igaz-e? Jó, mentségemül szolgálhat, hogy sokat kellett – más értelemben – dolgoznom, hivatal, bélyegzés, értekezlet; tanítás, vad kamasz fiúkba fektetett fölösleges energiák; fordítás, fordítás, tízezer sorok (...) – de hát más nem csinálta? Mások fejét nem ütötték? Nem rúgták ki őket az úgynevezett magyar irodalomból? Nem rúgtak nevetve a hasukba? – Nem, ez nem mentség. Arról van szó, hogy megadom magam a keserűségnek. (...) Annyi kitűnő költő van itt, nagyra becsült barátaim, megbecsült idegen alkotók: elhúzzák ők a magyar költészet szekerét nélkülem is. (...) Mért nem teszem? Mert nem vagyok erős. Nem vagyok »férfias«. Gyönge vagyok.

Nem vállaltak gyermeket

Ezt a gyöngeséget azonban nem sokszor engedhette meg magának. A szigor és zárkózottság adódhatott abból is, hogy Szabó Magdával és Polcz Alaine-nel ellentétben neki férj nélkül, egyedül kellett boldogulnia: Lengyel Balázs 1956 utáni bebörtönzését követően már nem tért vissza hozzá, és bár mindvégig szövetségesek, barátok és alkotótársak maradtak, Nemes Nagy Ágnesnek nem adatott meg a sírig tartó szerelem – talán csak a Szerb Antalhoz fűződó plátói érzelem. A női szerepeket illetően mégis számos hasonlóság van az életükben.

„Nagyon fontos vonatkozás Nemes Nagy Ágnessel és író barátnőjével, Szabó Magdával kapcsolatban egy párhuzam: egyikőjük sem vállalt gyermeket – írja Térey. –

ez legalábbis Szabó Magda magyarázata, pódiumbeszélgetésen hangzott el. Nem tették ki erkölcsi megsarcolásnak sem a gyermekük, sem a maguk életét. Ugyanakkor kíváncsi vagyok, szültek volna-e ezek a nők egy számukra optimális korban?”

Bán Zsófia a Jelenkorban így reagált erre:

Nők nemigen szoktak ilyen okokból tartózkodni a szüléstől. Ennyi erővel a fenyegető atomtámadásra vagy a világvégére is lehetne hivatkozni. Legtöbbször más okok állnak a háttérben, amelyek elhallgatása vagy azért indokolt, mert nagyon magántermészetű és többnyire tabu alá eső (lásd pl. a női s még inkább a férfimeddőség kérdését), vagy azért, mert szembemegy a társadalmilag elfogadott női szereppel. S Térey utóbb jogosan teszi fel a kérdést, hogy vajon szültek volna-e egy számukra optimális korban. A válasz, gyanítom, az, hogy nem.

Számon kért Kossuth-díj

Schein Gábor viszont – kiemelve, hogy Nemes Nagy nő létére elsőként vált a háború utáni magyar irodalom befolyásos alakítójává – a közéleti szerepvállalással kapcsolatban osztotta meg a nézeteit: szerinte Térey esszéje az egész pályára kivetíti a félreállítottságnak azt az öntudatát, amely az ötvenes években volt jellemző rá: „a hatvanas évek elejétől kezdve semmi jele annak, hogy Nemes Nagy szemben állt volna a Kádár-rendszer alapelveivel. (...) Olyannyira nem, hogy 

(...) Eközben nehezményezte, hogy bár korábban megérdemelte volna, csak 1983-ban kapott Kossuth-díjat.” Schein Gábor továbbá sürgeti, hogy alapos, levéltári adatokkal igazolt és az oral history tudásanyagát is kritikusan bevonó képünk alakuljon ki a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek szellemi elitjének identitásalakításáról, személyes politikájáról: „az értelmiségi elit mai helyzetének megértése szempontjából túl sok munkát nem végeztünk el”.

Szabó Magdához és Polcz Alaine-hez hasonlóan Nemes Nagy Ágnesről is sok minden tudható és olvasható, hiszen a Jelenkor Kiadónál megjelent életműsorozat második kötetében, A gyufaskatulyától Prométheuszig című könyvben (2018) olyan interjúkat adtak közre, amelyekben hosszan beszél magáról. A Gondolat Kiadónál 2019-ben jelent meg „láthatatlan selyemsál a számon” – Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs leveleiből címmel válogatáskötet, tavaly októberben pedig a Jelenkor Kiadó a Szorongatott idill című könyvben adta közre a Nemes Nagy Ágnes–Lengyel Balázs, illetve Polcz Alaine–Mészöly Miklós házaspár levelezését.

Barátnők voltak, de a sok párhuzam mellett egy lényeges kérdésben mégiscsak eltér Szabó Magda és Polcz Alaine, illetve Nemes Nagy Ágnes pályája: míg az előző kettő – néhány hónap eltéréssel – 2007-ben halt meg, Nemes Nagy1991-ben távozott az élők sorából, nem érte meg tehát az internet korát és az abból adódó lehetőségeket. Gyermekkorunk kedves emlékei közt tartjuk számon verseit és a Bors nénit, gimnáziumi tananyagként is találkozhattunk vele, sőt még az Oscar-díjas Mindenki című filmben elhangzó kórusművet, a Bodzavirágot is az ő versére írta Balázs Árpád. Ezzel együtt még mindig sok a felfedezésre váró titok: ezekben segíthetnek a centenáriumi évben megrendezett beszélgetések, verses estek is.

(Borítókép: Nemes Nagy Ágnes írónő 1974-ben. Fotó: Molnár Edit / MTI)