Meghalt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója

2022.01.05. 21:30

Súlyos betegség következtében meghalt Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója – jelentette Gazda Árpád, az MTI tudósítója.

Személyében elveszítettük a vezetőt, aki három évtizeden át egyengette utunkat a műfajokon, vidékeken és határokon átívelő táncsétányokon és táncösvényeken. Aki a biztonságot, a stabilitást, az erőt és a bátorságot képviselte társulatunkban, és akinek mindig a második családja voltunk. Halála mérhetetlen veszteség nemcsak a Háromszék Táncegyüttes, de az egész erdélyi néptáncélet számára

– olvashatjuk a gyászjelentésben.

Amint a Háromszék napilap, illetve a Maszol.ro portál visszaemlékezése alapján: Deák Gyula Levente 1959-ben született Marosvásárhelyen. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen diplomázott teatrológia és művészetszervezés szakon. Mérnökként került Kézdivásárhelyre, ahol 1985-ben újraalapította a táncházat, melynek öt éven át a szervezőjeként és oktatójaként tevékenykedett.

A Háromszék Táncegyüttes igazgatói tisztségét 1990-től töltötte be. 1992-ben megalapította a népzene- és néptáncmozgalmat támogató Lajtha László Alapítványt, mely számos rangos esemény szervezője volt. A nevéhez fűződnek az évente megrendezett Sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánc Találkozók és a Kommandói Cigányfolklór Táborok. 2005 és 2020 között a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöki tisztségét töltötte be.

Munkáját többek között a Magyar Arany Érdemkereszttel és A táncművészetért díjjal ismerték el.