Elő a tavaly megváltott jegyekkel, jönnek az elmaradt gigakoncertek
További Kultúr cikkek
- Woody Allen elárulta, mit tanult meg rögtön a karrierje kezdetén
- Eötvös Péter Valuska című operája nyert az International Opera Awardson
- Kulka János: Kicsit fáradtan, de jól vagyok
- Az Index élő közvetítése is versenybe száll egy rangos díjért
- Ki nem találná, mire vállalkozott két koncert között Lady Gaga
Ákos január 22-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában – a december 11-i koncert csúszott át 2022-re, így évzáró helyett évnyitó előadásra kerül sor. A jegyek az új időpontra is érvényesek. A koncerten minden bizonnyal elhangzanak dalok a legutóbb megjelent, Az utolsó békeév című középlemezről is, amelyről így nyilatkozott az énekes-dalszerző:
Azt mondják, egy jó novellába annyi anyagot kell belesűríteni, amennyi egy regényhez is elég. A három új dalban annyi energiánk van, mint egy egész albumban. Minden együtt van ezen a középlemezen, amit szeretünk: szigorú szintihangzás, akusztikus és elektromos gitárok, élő dobfelvétel, kidolgozott vokálok.
Hobo február 13-án lép színpadra szintén az arénában Hobo 77 – Térdig a sz*rban, fülig a szeretetben címmel. Földes László Hobo ezt üzente a közönségének:
A »koronavirtus« megsemmisítette a 75. születésnapomra tervezett koncertemet, ám most lehetőségem nyílik – ha kihúzom addig –, hogy két évvel vénebben megpróbáljak egy (...) koncertet. A Sors kifürkészhetetlen akaratából az esemény pont a 77. születésnapomra, 2022. február 13-ra esik, amelyre szeretettel várom önöket!
A 2020. december 28-ra, illetve a 2021. november 20-ra a Papp László Budapest Sportarénába meghirdetett HOBO 75 koncertre megváltott belépőjegyek az új időpontra is érvényesek.
Koncz Zsuzsa március 5-én veszi birtokba a Papp László Arénát, ahol Szabadnak születtél címmel ad koncertet. Ezt a fellépést szintén tavalyról halasztották el, a 2021. október 2-ára meghirdetett koncertre megvásárolt jegyek az új időpontra is érvényesek.
A Szabadnak születtél valószínűleg egy egészen különleges helyet foglal majd el az eddig megjelent lemezeim sorában. A körülmények és a környezet, amiben készült, és amit ábrázolni próbál, mindenképp rendkívüli volt és maradt. Olyannyira váratlan és meghökkentő, amilyen egy életben csak egyszer fordul elő – ha egyáltalán előfordul
– nyilatkozta legújabb lemezéről az énekesnő.
Dés László pedig a Budapest Kongresszusi Központban ad koncertet április 1-jén. A szaxofonos, zeneszerző öt évtizede játszik fontos szerepet a hazai zenei életben, musicalek, filmzenék, népszerű dalok és dzsesszlemezek sora fűződik a nevéhez. A tavaszi koncertre eddigi turnéiból válogatja ki legismertebb dalait, és elhangzanak számok legutóbbi, Az éjféli járat című lemezéről is.
Az esten két színművész-énekes vendége lesz: Básti Juli és Mácsai Pál.
Básti Julival a munkakapcsolat a Hallgass kicsit című lemezzel kezdődött 1987-ben, a Férfi és Nő című produkcióval pedig végigjárták az ország nagy koncertszínpadait. Mácsai Pállal szintén több közös munkájuk volt, de koncerten még sohasem léptek fel együtt. Dés ezúttal új dalokat is írt neki, amiket szintén bemutatnak.
(Borítókép: Koncz Zsuzsa a Kolozsvári Magyar Napok zárókoncertjén a főtéri nagyszínpadon 2015. augusztus 23-án. Fotó: Biró István / MTI)