János vitéz Budapesten: Mókusék énekelnek is, Berciék meg táncolnak

PAP 6336
Dunaújvárosban, a Bartók Színházban nagy sikerrel fut a Bartók Táncszínház művészeinek, a Varidance János vitéz című előadása – most elhozták a fővárosba is.

Meghatározó élmény, amikor az Index stúdiójában egy olyan világhírű és világszínvonalú művész fakad dalra beszélgetés közben, mint Szirtes Edina Mókus – pedig most éppen ezt történik.

Az Index kultúrarovatának arútluK című podcastműsora vendége ugyanis Mókus – igaz, a hegedűjét nem vette elő –, aki Vári Bertalannal, a Varidance alapítójával, a Bartók Táncszínház vezetőjével érkezett, és arról mesélnek lelkesen, hogy amit Dunaújvárosban, a Bartók Színházban már láthattak a nézők, és nagy örömmel fogadták, azt most elhozták a fővárosba is.

A János vitéz című táncelőadás a RaM Színházban látható majd. Vári Bertalan és Mókus arról mesél, hogyan lett az ötletből előadás, abból pedig sikeres produkció, különösen úgy, hogy egy meglehetősen idős János vitéz-feldolgozáshoz nyúltak vissza – ahhoz, amelyet még Kacsóh Pongrác és Heltai Jenő jegyzett. Vagyis száz évnél is többet lapoztak vissza az időben, hogy létrehozzanak valami újat.

Zene és tánc, komolyzene és népi motívumtár, jazz és színpadi mozgás. Csupa olyan kihívás, amelyet Vári Bertalan és Szirtes Edina Mókus végül közös előadássá formált. Nevetve, a művészeti ágak házasságának élményétől vidáman beszélnek arról, hogy miért nehéz hozzányúlni

  • Petőfi Sándor elbeszélő költeményéhez,
  • Kacsóh Pongrác daljátékához, 
  • Bakonyi Károly és Heltai Jenő szövegéhez.

S ha ez mégis sikerül, ráadásul úgy, hogy abból a mai kor nézőinek füléhez és vizuális ízléséhez is passzol, akkor az eredmény tánc és zene, mozdulat és szöveg tökéletes összhangja, ami őserővel sugárzik a színpadról.

A beszélgetésből az is kiderül, hogy amikor Ferenczy György és a Rackák, no meg Szirtes Edina Mókus úgy istenigazából belendül, elkapja őket az élő zene, a színpadi lét varázsa, a színpadon talán egy picit ütemesebben lendülnek lábak és karok, mint amit az amúgy grammra kimért, ütemre megtervezett mozdulatok megkövetelnek. 

Ám ha valamitől megéri színházba járni, az éppen a szemünk előtt születő, mindig megújuló és mégis az állandóságától örök érvényű előadás.

Ha valaki lemaradt volna az arútluK múlt heti adásáról, ide kattintva meghallgathatja. Abban a beszélgetésben Dinyés Dániel karmester, zeneszerző, a Szegedi Nemzeti Színház zenei vezetője arról beszélt, hogy miért rossz az, hogy februártól megszűnik a kikérő intézménye, hiszen az nemcsak a vidéki operajátszást lehetetleníti el, de a vidéki koncertéletet is.

(Borítókép: Szirtes Edina Mókus és Vári Bertalan. Fotó: Papajcsik Péter / Index)