Meghalt Meat Loaf

GettyImages-112145577
2022.01.21. 09:47
A szomorú hírt az énekes családja közölte a nyilvánossággal. A 74 évesen meghalt Meat Loaf az elmúlt években megromlott egészségi állapota miatt már nem mert koncerteket vállalni.

74 éves korában elhunyt a legendás Bat Out of Hell című sláger előadója, Meat Loaf. Az amerikai rockénekest, aki Marvin Lee Aday néven látta meg a napvilágot, felesége, Deborah mellett érte a halál – jelentette be a család. Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a halálát, azonban az utolsó napján minden közeli barátja, illetve lányai, Pearl és Amanda is el tudtak tőle búcsúzni.   

Tudjuk, milyen sokat jelentett sokatoknak, és nagyon értékeljük azt a sok szeretetet és támogatást, amellyel átvészeljük a gyász időszakát, amit egy inspiráló előadó és csodálatos ember elvesztése okozott

– közölte az énekes családja.

Az utóbbi időben sokat betegeskedő énekes keveset szerepelt az elmúlt években, és többször is a visszavonulás gondolatával játszott,

megromlott egészségi állapota miatt nem mert nagyobb turnékra vállalkozni. 

2011-ben a színpadon lett rosszul, és hat évvel ezelőtt egy edmontoni fellépéséről kellett kórházba szállítani, amikor az I Would Do Anything for Love című dal éneklése közben összeesett

Több mint hat évtizedes pályafutása alatt világhírnévre tett szert, köszönhetően annak, hogy több mint 100 millió albumot sikerült eladnia világszerte, és 65 filmben is szerepelt – írja a Deadline.

A Bat Out of Hell hozta meg a sikert 

Meat Loaf számára az 1977-ben kiadott Bat Out of Hell című albuma hozta meg a sikert, amely a történelem legtöbbet eladott lemezei közé tartozik: több mint 43 millió darab kelt el belőle, és még kilenc éven át a toplistákon szerepelt. A sikeres albumot 1993-ban követte a Bat Out of Hell II: Back Into Hell, majd 2006-ban a Bat Out of Hell III: The Monster is Loose. Utóbbi itthon is nagy siker volt, 22 héten szerepelt a Mahasz legjobb 40 albumot felvonultató listáján. A Bat Out of Hell második kiadásán szereplő egyik dal, az I Would Do Anything for Love (But I Won't Do That) egy Grammy-díjat is elnyert. 

Meat Loaf élete kicsit sem indult zökkenőmentesen, édesapja ugyanis alkoholista volt, ezért gyakran napokig nem lehetett tudni róla semmit. Édesanyja a környékbeli kocsmákat járta, hogy megtalálják és végre hazavigyék. A zenészt színvaksága miatt katonának se vették fel, azonban egy terápia segített megmenteni a látását. Még csak tizenéves volt, amikor úgy gondolta, szeretné megváltani a világot, ezért ellopta édesapja hitelkártyáját, és kidobónak szegődött egy Los Angeles-i éjszakai klubba.

Édesanyja halála után, amikor Meat Loaf szerette volna elkérni a neki járó örökséget, apja rátámadt, és egy késsel megsebesítette. Végül megkapta a pénzt, amelyből kibérelt egy dallasi lakást, de hónapokig ki sem lépett onnan. Ebből a depresszív állapotból egyik barátja tudta kirángatni, aki rávette, hogy vegyenek egy autót.

A zenei karrierjének beindítása is nehézségeket okozott a számára. Az amerikai ismertséget a Saturday Night Live vendégeként érte el 1978. március 25-én. Az ezt követő turnén a színpadról leesve eltörte a lábát, így a koncertezéssel le kellett állnia. A zenész kokainhoz nyúlt, idegösszeomlást is kapott, sőt öngyilkosság elkövetésével is fenyegetőzött, ki akart ugrani egy New York-i toronyházból. Végül sikerült leküzdenie a nehézségeket, és a kábítószerről is leszokott. 1980-ban egy új album felvételekor a hangja is elment, majd teljesen csődbe jutott, a 80-as években kétszer is.

Betegségektől sújtva

Az 1990-es évekre már összeszedte magát, két Grammy-díjat is sikerült bezsebelnie, ám a 2000-es évekre az egészségi állapota már nem volt az igazi. 2005-ben a londoni Wembley-ben adott koncertjén a színpadon esett össze, majd Parkinson-kórt állapítottak meg nála. A Bat Out of Hell album harmadik folytatásának elkészültekor újabb egészségi panaszai lettek, szívrohamot is kapott. Az album megjelenése utána tervezett turnét is félbe kellett szakítania, illetve bejelentette, hogy egy időre visszavonul, ám nyolc hónap elteltével már újra színpadon volt. Ugyan a 2006-ban megjelent Bat Out of Hell III: The Monster is Loose albumot még 2011-ben követte még egy, Hell in Handbasket címmel, de az már nem hozta meg a várt sikert. 

Pályafutása során több filmben és tévés műsorban is feltűnt, többek között a The Rocky Horror Show-ban és a Harcosok klubjában, illetve a Dr. House és a Glee című sorozatokban.

(Borítókép: Meat Loaf 1987-ben. Fotó:  Michael Putland / Getty Images)