A Grund – vígszínházi fiúzenekar ad koncertet a Budapest ParkbanVolt egy ember, már ha tényleg volt, aki addig-addig facsarta és zsigerelte magát, míg kemény lett, száraz, örömtelen és hajlíthatatlan. Az egész világgal csak hadakozott, ezért aztán páncélt kellett növesztenie. De volt ennek az embernek egy gyermeke, és ez az ember nem akarta, hogy a gyermek észrevegye rajta a változást, így hát szemre ugyanaz maradt, aki előtte volt. De a páncélzata a bőre alatt egyre csak hízott befelé és vastagodott. Végül már az egész ember nem volt más, csak egy magától mozduló páncél, amiben a kötelességtudó szív minden dobbanással önmagát repesztette-sebezte. Néha már jobban fájt neki a létezés, mint amennyire az ő halála fájhatna bárkinek is ezen a földön. És akkor ez az ember...
Ez a történet nem rólam szól. Nem azért, mert sokan járunk hasonló cipőben, hanem azért, mert ott kezdődik, ahol megszűnik az én
− mondja Szabó Réka rendező, aki a próbafolyamat során az alkotókkal a Boldizsár Ildikó által kifejlesztett terápiás módszer segítségével járja körbe az elakadástörténeteket, hogy megalkothassák saját meséjüket és mesehőseiket.
A mesék szimbolikus világában mindenfajta életválság megjelenik – így a kiégés is. Láthatod magad a mese egy pontján, reménytelenül elakadva, megfosztva képességeidtől, külső és belső erőforrásaidtól. Nem akarsz lapozni, mert úgy érzed, saját történeted utolsó oldalánál tartasz, és ezután már csak a fedél csukódik rád. Pedig a mesehős útja folytatódik, és ezzel azt üzeni, hogy nemcsak muszáj, de lehetséges is erről a pontról elmozdulni, megküzdhetsz fenevadjaiddal és kihúzhatod magad a veremből
− vall a rendező, aki a próbák során régi alkotótársaival, a Tünet Együttes egyik alapító tagjával, Szász Dániellel, Peer Krisztián költővel (aki 2006-ban a balatonaligai strandon először mondta ki a társulat jelenlegi nevét) és Márkos Albert zeneszerzővel újra összetalálkozott. Ennek eredménye lesz a produkció, melyben a rendezőt az foglalkoztatja, hogy a vallomásosság és az absztrakt színházi forma hogyan hatnak kölcsönösen egymásra.
Az előadás a 2020 végén elhunyt Szirtes Attilának, a független táncszínházi szcéna jelentős alakjának állít emléket.
(Borítókép: Tünet Együttes)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
