Egy család története a Horthy-korszaktól a tévéostromig

2022.02.07. 07:23
Két év kihagyás után 2022 februárjában visszatér a Katona József Színház egyik sikerdarabja, a Rozsdatemető 2.0.

Fejes Endre a Rozsdatemetőben egy nyolcadik kerületi család életét mutatja be az első világháborútól az ötvenes évek végéig. A család tagjai élik az életüket: házasodnak, gyerekeik lesznek, azok szerelmesek lesznek, és nekik is lesznek gyerekeik. Történetüket a történelem nagy eseményei, a szülők bűnei határozzák meg.

A Katona József Színház előadása nem ötven, hanem száz év történetét meséli el: Tasnádi István tovább írta a 2015-ben elhunyt Fejes Endre darabját. Egészen a kétezres évek elejéig nézhetjük végig alulnézetből a család újabb és újabb generációinak életén keresztül a huszadik századi Magyarország történetét, sorsfordító történelmi csomópontjait.

Az 1962-es Téli Könyvvásárra megjelent regény első kiadása pillanatok alatt elfogyott, ugyanez a sors vár a második és harmadik kiadásra is.

Fejes Endre 1962-ben megjelent regényéből összesen egy évvel később sikeres színpadi adaptáció született a Thália Színházban, Kazimir Károly rendezésében. Maga az író dolgozta át saját művéből a szövegkönyvet.

2019-ben a budapesti Katona József Színház színészei és Máté Gábor rendező gondolkodtak közösen azon, mit jelent napjainkban ez a több évtizedet felölelő történet. Rozsdatemető 2.0 címmel mutatták be újra a darabot, amely Tasnádi István dramaturg segítségével 2006 őszéig folytatta az eseményeket.