Visszatér a színpadra az Omega

2022.02.09. 21:48
Emlékkoncertet szerveznek.

Decemberben hunyt el Kóbor János, az Omega együttes frontembere koronavírus-fertőzésben, életének 78. évében. Búcsúztatóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották.

Az Index is beszámolt róla, hogy Kóbor János temetése az adminisztráció miatt húzódik. Végakarata szerint hamvai egyik részét a Balatonba szórják, a másik része pedig a Bazilika altemplomában kap majd helyet.

A zenekar menedzsere, Trunkos András nemrég elárulta: nincs jó állapotban az énekes özvegye, a búcsúztatást férje zenésztársai segítenek neki megszervezni.

A menedzser megfogalmazása szerint a mai napig „veszekszik” az elhunyt frontemberrel, és arról is szót ejtett, hogy az Omega egy emlékkoncert erejéig visszatérhet a színpadra. Ez elmondása szerint előrehaladott állapotban van.

De hát Kóbor nélkül hogy? Ki fog énekelni? Én elvártam volna tőle, hogy még az emlékkoncerten is énekeljen. Soha nem hittem el... Kóbor János nem halhat meg. És cserben hagyott, mert meghalt

– árulta el a Tények Plusz című műsorban Trunkos András, aki szerint Kóbor János özvegye nem képes kézben tartani a temetés szervezését.

Ott van a kislány, ott aztán főleg erősnek kell lenni. Nem mondom azt, hogy teljesen rendben van, de próbál alkalmazkodni ehhez az új léthez. Ugyanabban a házban laknak most is természetesen, mint ahol Meckyvel éltek együtt. Mi egy utcában lakunk, úgyhogy viszonylag gyakran át tudok ugrani. Nagyon nehezen kezeli, hogy a könyvespolcon kihúzott könyv, amit még Mecky húzott ki, ugyanúgy van

 – fogalmazott a menedzser, aki maga intézi mindkét gyászszertartás engedélyeit. Az engedélyek már megvannak, így Kóbor János hamvainak egy része a Balatonba, míg a többi a Szent István-bazilikába kerül majd. Az énekes ezenkívül Bátaszéken és Balatonaligán is szobrot kap.

Az Omega együttesből már csak ketten maradtak. Molnár György Elefánt a Tényeknek elmondta, nem túlságosan érzi jól magát, és úgy véli: lezárult egy komoly korszak.

A gitáros azt is elárulta, hogy dalszövegírásba próbálja temetni gyászát, és nemcsak Kóbor Jánosnak, hanem a 2020-ban elhunyt Mihály Tamásnak és Benkő Lászlónak is szeretne méltó emléket állítani.