Uralták a nők az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivált

GettyImages-1370957059
2022.02.17. 18:42
Ismét Arany Medvét kapott a katalán Carla Simón, ezúttal az Alcarras című alkotásáért.

Február 16-án osztották ki az M. Night Shyamalan vezette zsűri díjait a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A nyolc díjból hatot nők vittek haza, köztük a legjobb filmért járó Arany Medvét, a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét és a két úgynevezett gendersemleges színészi díjat is.

A katalán Carla Simónnak nem ez az első sikeres szereplése a Berlinalén. 2017-ben az 1993 nyara című életrajzi ihletésű filmjéért kapta meg az Arany Medvét. A rendezőnő legújabb alkotása, az Alcarras az első katalán nyelvű produkció, amely elnyerte a filmfesztivál legrangosabb díját. A film az 1993 nyarához hasonlóan szintén a katalóniai vidéki életet mutatja be, de Simón első alkotásával ellentétben teljesen fikciós. A rendezőnő a The Upcomingnak azt nyilatkozta:

Az 1993 nyara nagyon személyes, a gyermekkoromat mutatja be. Ezt a filmet azért szerettem volna elkészíteni, mert a családom barackot termeszt Alcarrasban. De a film teljesen kitalált történet.

Az Alcarras egy földművelő család életet mutatja be, akik külső és belső konfliktusok miatt a földjük elvesztése felé sodródnak.

A történet onnan ered, hogy amikor a nagypapám meghalt, elgondolkodtunk azon, hogy ezek a barackfák az ő öröksége. A családom még mindig barackot termeszt, de azt látom, hogy a családi földművelés egyre nagyobb bajban van, hiszen sokan nem tartják kifizetődőnek, és elhagyják a földeket

 – mondta Simón. A filmben nem hivatalos színészek szerepelnek, Simón kifejezetten arra törekedett, hogy igazi termesztők jelenjenek meg a vásznon, akik tudják, hogyan kell traktort vezetni és barackot szüretelni. A szereplőket több mint kilencezer – különböző falunapokon kiszemelt – ember közül választották ki még a pandémia előtt.

Részlet az Alcarras című filmből:

A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét a francia Clair Denis vitte haza, a zsűri nagydíját a dél-koreai Egy regényíró filmje (rendező: Hong Szangszu), a különdíjat pedig a mexikói Drágaköves palást (rendező: Natalia López Gallardo) kapta. Életműdíjban részesült Isabelle Huppert francia színésznő.

A nyertesek teljes listája:

  • A legjobb filmért járó Arany Medve-díj – Carla Simon: Alcarras
  • A zsűri nagydíja  Hong Szangszú: The Novelist’s Film
  • A zsűri különdíja  Natalia López Gallardo: Robe of Gems
  • A legjobb rendező  Claire Denis (Both Sides Of The Blade)
  • A legjobb főszereplő  Meltem Kaptan (Rabiye Kurnaz vs. George W. Bush)
  • A legjobb mellékszereplő  Laura Basuki (Before, Now & Then)
  • A legjobb forgatókönyv  Laila Stieler (Rabiye Kurnaz vs. George W. Bush)
  • Kiemelkedő művészi teljesítmény  Rithy Panh: Everything Will Be Ok
  • A zsűri külön említése  Michael Koch: A Piece Of Sky
  • A legjobb rövidfilmért járó Arany Medve-díj  Anastasia Veber: Trap
  • A rövidfilmes zsűri különdíja  Bruno Ribeiro: Sunday Morning
  • A rövidfilmes zsűri külön említése – Atsushi Wada: Bird In The Peninsula
  • A legjobb első film díja  Kurdwin Ayub: Sonne
  • A legjobb dokumentumfilm  The Myanmar Film Collective: Myanmar Diaries
  • Az Encounters kategória legjobb filmje  Ruth Beckermann: Mutzenbacher
  • Az Encounters kategória legjobb rendezője – Cyril Schäublin: Unrueh
  • Az Encounters kategória különdíja  Mitra Farahani: See You Friday, Robinson

(Borítókép: Carla Simón 2022. február 16-án. Fotó:  Andreas Rentz / Getty Images)