Taroltak a magyar balettnövendékek a berlini táncolimpián

2022.02.22. 17:25
Két első, két második, egy harmadik és két döntős helyezést értek el a berlini Tanzolymp nemzetközi balettversenyen a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei. A Magyar Állami Operaház hat éve indult balettképzésében részt vevő fiatalok 28 ország 350 versenyzője közül érték el eredményeiket.

Ruip Katica hatodik évfolyamos növendék 2019-ben korosztályában ért már el első helyezést a Tanzolympon, most ismét a legjobb helyen végzett klasszikus balett kategóriában A hattyúk tavából Odile variációjával és a Carmen-szvit egy részletével, míg modern tánc kategóriában Vetési Adrienn Blooming című koreográfiájával jutott a második helyig.

Ugyancsak első helyezést ért el klasszikus balettkettős kategóriában Pollák Julianna Éva és Pásztor Júlia második évfolyamos növendékek párosa, akik A púpos lovacska című balettből mutattak be variációkat. Második helyen végzett klasszikus balett kategóriában Bobvos Oliva negyedik évfolyamos növendék, aki a Gayane-ból és a Párizs lángjaiból táncolt szólót, míg a dobogó harmadik fokáig jutott ugyanebben a kategóriában Porkoláb Cecília hatodik évfolyamos növendék, aki A hattyúk tavából Odette variációját és a Paquita egy részletét mutatta be a rangos megmérettetésen.

A február 17. és 22. között 19. alkalommal megrendezett berlini Tanzolymp nemzetközi balettverseny célja, hogy mesterkurzusokkal, szemináriumokkal és versenyekkel segítse a fiatal táncosokat, nemzetközi pályájuk indulását, valamint a tánc népszerűsítését. Az évente a világ minden pontjáról csaknem ezer 10 és 21 év közötti fiatalt megmozgató eseményen számos tánckategóriában mérettetnek meg a táncos növendékek a klasszikus és a modern műfajokban.