Művészek és sztárok harcolnak Ukrajnáért

2022.03.02. 19:39
Képzőművészek, színészek, a nemzetközi kulturális szférában dolgozó hírességek és politikusok is felszólaltak az orosz invázió ellen.

Az orosz invázió kezdete óta világszerte háborúellenes tüntetések törtek ki. A moszkvai demonstrációkon rengeteg tiltakozót tartóztattak le a rendőrök. Ennek ellenére számos orosz művész vagy a kulturális szférában dolgozó híresség nyíltan elítélte a háborút. 

Nadia Tolokonnyikova, a Pussy Riot nevű feminista együttes alapító tagja, a Putyin-rezsim kritikusa egy Decentralizált Autonóm Szervezetet (DAO) hozott létre. A közösség célja, hogy pénzt gyűjtsön a lakóhelyüket elhagyó és veszélybe került ukránoknak.

A Kreml elleni szankciók nem voltak elég kemények, amikor Putyin 2014-ben annektálta a Krímet. Bebörtönözte Navalnijt, pokollá változtatta a Pussy Riót és más orosz aktivisták életét, sokunkat arra kényszerített, hogy elhagyjuk otthonunkat és meneküljünk, most pedig háborút indított Európában. Mikor lesz már elég?

– áll a Pussy Riot Twitter-posztjában.

A Deutsche Welle német hírügynökség a háború kitörése előtti napon több ukrán személyiséggel is interjút készített. Többen közülük felszólították a nyugati művészeket az Oroszország elleni állásfoglalásra. 

Sajnos manapság íróként és művészként kisebb a befolyásunk, mint az első és a második világháborúban (szolgáló alkotóké volt – a szerk.), ez azonban nem jelenti azt, hogy csendben kell maradnunk. Amit hiányolok, az a többi ország vezető művészeinek egyértelmű állásfoglalása 

– panaszolta Andrej Kurkov író.

Művészettel az erőszak ellen

A háború kezdete óta sokakat gyötör a tehetetlenség érzése, ami abból fakad, hogy a számítógép és a telefon képernyőjén keresztül nézzük az inváziót. A művészet azonban tökéletes eszköz arra, hogy kifejezzük az érzéseinket.

Kasia Rubin akvarell alkotásán egy nő látható, aki ukrán zászlót tart, és messziről nézi, amint a nap felkel. A nő közelében más országok zászlói lobognak. „Lengyel művész vagyok, Franciaországban élek. Ez az alkotás volt a válaszom a (csütörtök) reggeli katonai támadásra. Gyors és dühös művészet” – jellemezte a képét.

A Metropolitan Opera vasárnap közölte, hogy a továbbiakban nem dolgozik együtt olyan előadóművészekkel vagy intézményekkel, akik vagy amelyek Vlagyimir Putyin orosz elnököt támogatják. Peter Gelb, a Metropolitan Opera vezérigazgatója megjegyezte, hogy ez az intézkedés addig lesz érvényben, „amíg az inváziót és a gyilkolást meg nem szüntetik, a rendet helyre nem állítják”. 

Brian Cox, az Utódlás című sorozat sztárja február 28-án, a SAG Awardson szólalt fel. A színész Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt – egykori komikust és színészt – méltatta, majd a művészek, kritikusok, előadók és írók oroszországi tapasztalataira hívta fel a figyelmet. Cox ezután arra kérte a díjátadón jelen lévő színésztársait, hogy fejezzék ki szolidaritásukat az ukrán és orosz művészekkel.

Több mint 60 nemzetközi filmfesztivál és szervezet írta alá azt a nyílt levelet, amelyben felszólítják a politikusokat, hogy szorgalmazzák az orosz csapatok kivonását Ukrajnából, és kérik a nemzetközi közösséget, hogy mindenki támogassa az ukrán újságírókat, filmeseket és művészeket, akik az ellenük folyó információs háborúval dacolva is dokumentálják saját szörnyű valóságukat – írta meg a Screen Daily.

A prágai székhelyű Dokumentumfilm Intézet (IDF) által jegyzett nyílt levél – és az aláírók tábora – szolidaritását fejezte ki az ukrán néppel. A levél rámutat, hogy

az orosz emberekkel szembeni, az egyének tettein alapuló gyűlölet is elítélendő. Kitartunk azon oroszok mellett is, akik elítélik Putyin cselekedeteit és rezsimjét, akik bátran kiállnak a szabad és igazságos világ megteremtéséért, akár a saját személyes biztonságuk kockáztatásával is.

Eközben Claudia Roth, az Olaf Scholz kancellár vezette új német koalíciós kormány kulturális és médiáért felelős államminisztere és Katja Keul, a szövetségi külügyminiszter február 25-én bejelentette, hogy egymillió eurós gyorssegélyt nyújt az Ukrajnából elmenekült művészeknek, hogy azok Németországban találjanak menedéket.