Lesz tavasz, lesz fesztivál Budapesten, Mundruczó Kornél rendezése is hazatér

PiecesOfa Woman Natalia Kabanow3
2022.03.18. 10:08
17 nap, 100 helyszín, 170 program az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon. A lengyel TR Warszava előadásában a Vígszínházban május 4-én és 5-én Mundruczó Kornél rendezésében bemutatják Wéber Kata Pieces of a Woman című drámáját is.

A Covid-járvány ötödik hulláma után idén 17 napon át, 100 helyszínen, 170 programmal megrendezik a 2022-es Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF). A hívószó lehetne az is, hogy

  • színház, zene, tánc, irodalom, képzőművészet, 

de ez amúgy is beletartozik a BTF hagyományos kulturális kínálatába, és ez most kiegészül olyan hívószavakkal, mint az

  • anyaság, európaiság, fenntarthatóság.

A 2022. április 29. és május 15. közötti programsorozat egyik mottója az Együtt a város! – a kerületek találkozása, amit a fesztiválszervező Budapest Brand Nzrt. azzal indokol, hogy a városi élményt akkor lehet igazán kiteljesíteni, ha belakják a programok azokat a helyszíneket is, ahova korábban nem jutott el a fesztivál.

Élményutak, kalandok

Vagyis idén tavasszal a fesztivál a belváros mellett a kevésbé szem előtt lévő városrészek felé is nyit. Ennek értelmében a programsorozatba bekapcsolódik a XV. kerület több köztere, a Budapesti Közművek telephelye, a Római-part, az egykori Goldberger-gyár Óbudán, a XXII. kerületben található Art Quarter Budapest privát alkotóház, a rehabilitált Duna-part-szakasz, valamint több budafoki pince.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjai már tematikus koncepciók szerint is böngészhetők, a szervezők hat élményutat ajánlanak.

  • Az #alternézet azokra a szubkulturális körökre hívja fel a figyelmet, melyek városunk rejtett kincsei, titkos erőforrásai. Ezek az alulról jövő szerveződések új megvilágításba helyezik valóságunkat, és erősen rákérdeznek jelenségeire.
  • A #családikör jelzésű programokon az egész család talál magának elfoglaltságot: jöjjenek gyerekek, unokák, szülők és nagyszülők, bármilyen összetételben!
  • Budapest az európai kulturális vérkeringés része: párbeszédben áll a nemzetközi alkotásokkal, és megfogalmazza saját, kézzelfogható, időtálló értékajánlatait. Ezeket gyűjtötte egybe az #európaihatás élményút.
  • A művészet az utcán hever. Vedd észre, hallgass bele, engedd, hogy új nézőpontokból fedje fel magát az ismerősnek vélt köztér! Ezt kínálják a #köztérélmény programjai.
  • A #nőihangok eseményein a gyakran elnyomott nézőpontok vagy elfojtott vélemények változatos formákban és bátran törnek elő, mert minden költőnő költő, és idén az anyák napja is a munka ünnepére esik.
  • Minden környezetbarátnak kötelező program a #zöldeszmék sorozat. Milyen bolygót kaptunk örökül, és mit tehetünk a megóvásáért? Ez talán ma a legfontosabb közös ügyünk, amit éppen ezért a legkülönbözőbb műfajokban járunk körül.

Lengyelország, Afrika

A Vígszínházban május 4-én és 5-én Mundruczó Kornél rendezésében látható lesz Wéber Kata Pieces of a Woman című drámája a lengyel TR Warszava előadásában. A BTF tájékoztatója így ír erről: a női sorsokat, az örökérvényű bűn és bűnhődés témakörét a #metoo korában vizsgáló történet eredeti színpadi feldolgozását a legrangosabb lengyel díjakkal ismerték el. A filmes változattal olvasóink már találkozhattak, a Mundruczó Kornéllal készült interjúnkat pedig elolvashatják itt.

A programsorozat április 30-án a Budapesti Fesztiválzenekar nyitóhangversenyével indul, a koncert címe: „Still, Adams, Ives”. A koncert a szimfonikus dzsessz egyik legnagyobb alakjának, William Grant Still művével kezdődik, majd a Steve Reich utáni éra egyik legkiemelkedőbb komponistája, John Adams hegedűversenyével folytatódik. 

(Borítókép: Pieces Of a Woman / Natalia Kabanow / BTF)