Dőlnek a csontvázak Kálomista Gábor színházából

HNT 2909
2022.03.22. 14:50
Isznak, mint a duhaj erdei manók, káromkodnak, mint egy okj-s standup-tanfolyamon, csontvázakat és koponyákat csépelnek péppé fapöröllyel, gyanúsak és gyanakodnak, bölcsek, bunkók, veszélyesek és esendők. Ezek az írek néha nagyon hasonlítanak ránk. Kritika A koponyáról.

Martin McDonagh ír és író Londonban született, ott is él, de szüleitől határozottan whiskey-illatú kelta géneket örökölt. Jól működik filmesként is, mint ezt többek között az Erőszakik (In Bruges) szakmai és közönségsikere tanúsítja, de alapvetően és elsősorban drámaíró. A koponya (A Skull ind Connemara) című darabját is több mint húsz éve játsszák a világ színpadain. A színmű annak a kilencvenes évek második felében írt, fekete humorral átitatott trilógiának középső darabja, amelyben az ír kisvárosi élet szürreális hétköznapjait eleveníti meg. A trilógia első részét (Leenane szépe) és a harmadikat (Vaknyugat) a hazai színházak is gyakran műsorra tűzik, ám a középső, A koponya magyarországi ősbemutatója a Thália Színháznak köszönhető. Az előadások a bemutató óta többnyire telt nézőtér előtt futnak a Thália Télikert nevű kisszínpadán.

A drámai alaphelyzet zseniálisan abszurd – egy település alulméretezett temetőjében időről időre helyet kell teremteni az új elhunytaknak. A régi sírok exhumálását Mick Dowd (Vida Péter) végzi. Arról, hogy mit csinál a kiásott csontokkal, ellentmondásosak az információk. A fordított sírásó öreg barátnője, Maryjohnny Rafferty (Molnár Piroska) évtizedek óta be-benéz hozzá minden délután, hogy iszogatás közben megbeszéljék a megbeszélnivalókat.

A darab harmadik szereplője Maryjohnny unokája, Mairtin Hanlon (Balaskó Bence), a megkeseredett sírkiásó korai kiadása. A kamaszkorból épp kilépő srác bátyja a község rendőre, Thomas Hanlon (Csöre Gábor), aki egy személyben testesíti meg a szenzációra vágyó, minden mögött titkokat sejtő, de meglehetősen ostoba mindenkori közvéleményt.

A darab végig feszes, pörgő ritmusú, annak ellenére hogy a négy színész hosszú párbeszédekben formálhatja meg a ráosztott karaktert. Az nyilván sokat segít, hogy ezek szellemes és sosem szószátyár dialógusok. Egy pillanatra sem engedi lanyhulni a nézők figyelmét

a színpadi szóháború, amelyben hol a bölcsesség, hol pedig a fékevesztett marhaság kerekedik felül, és a végén sem hirdetnek győztest.

A díszlet is említést érdemel. Az évtizedek porába fulladt bútorokkal berendezett sivár szoba könnyedén alakul át városszéli temetővé vagy koponyazúzó műhellyé Mátravölgyi Ákos tervei nyomán.

A darab feszes dramaturgiájában összefonódik a krimi, a lélektan, a szociális esettanulmány módszertana és a humor. Van benne brutalitás és líra, obszcenitás és költészet, ami jutalomjátékká teszi a színészek számára az előadást.

Molnár Piroska egyszerűen csak Molnár Piroska. Van a színművészetnek egy olyan szintje, ami magától értetődő, mint egy bokor, kavics vagy rigófütty. Pontosan az, ami, nem is akar másnak látszani, de ha bármit belelátunk, akkor sem tévedünk. Pontos és tévedhetetlen, egyszerű, mint a végtelen.

És ott a ritmus, amiből nem tud kiesni, mivel az is ő maga.

Vida Péter a cinikus, gyilkos humorú sírásó karakterével szintén képes teljes emberi sorsot felépíteni. A vígjátékokban tőle megszokott, magas színvonalon felrakott könnyed karakterszerepek helyett most egy mocskos szájú, megtört öreg túlélőt mutat meg a nézőknek, de a humorérzékét sem veszítette el.

Az előadás egyik hangsúlyos szerepét a húszas évei legelején járó egyetemista, Balaskó Bence játssza el. A kamaszkora végén tomboló, nem túl bonyolult, hiperaktív kisvárosi suttyó alakját karakteresen és atletikus színpadi mozgással rakja össze. Rengeteg szövege van, amit energikusan és hibátlanul mond fel, bár felnőtt partnerei mellett időnként nagyon fiatalnak tűnik.

Tudja, mit és nagyon jót is akar, több mély, izgalmas, eltalált pillanata, gesztusa van, de a tempót, a ritmust, a szüneteket, a vágtákat és lassításokat, a halk és harsány közti átmeneteket, arányokat még nem kezelheti készségszinten, ahogy azt darabbéli nagymamája teszi.

Csőre Gábor korrekt magabiztossággal hozza a tudálékos, mindenütt bűnügyet látó, titkos nyomok után szaglászó, de a bokáját nyaldosó vértócsát észre sem vevő rendőr komikus karakterét.

Az ötödik színész, Zayzon Zsolt ezúttal rendezőként vett részt az előadásban. Erős, látványos jelenetekben emeli ki a darab szürreális, olykor brutális humorát, és igen jól használja a paradoxon határát súroló kontrasztokat is. A konkrét példák részletes bemutatásától a spoiler veszélye miatt eltekintek, de nagyon szeretem például a koponyákat és azt a részt, amikor a nézőtér első soráig repkednek a kellékcsontvázak gipszszilánkjai.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)