Marie Fredriksson halála után is tovább zenél a Roxette

DMOHA20150519012
2022.03.23. 15:35
A világhírű svéd popcsapat az énekesnő 2019-es halála után újra kislemezt és albumot készített, és Per Gessle vezényletével még idén PG Roxette címmel tizenkét állomásos turnéra indul.

Az ikonikus duó női tagja, Marie Fredriksson 2019-ben, hosszú betegség után vesztette életét, 2002 óta, 17 éven át küzdött a rákkal. Halála után sokáig úgy tűnt, a Roxette többet nem áll színpadra, azonban a rajongók örömére Per Gessle új albumról és koncertsorozatról is tudott jó híreket szolgáltatni számukra.

A Roxette-et 1986-ban alapította meg Marie Fredriksson és a duó másik fele, Per Gessle a svédországi Halmstadban, majd még ebben az évben kiadták első, Pearls of Passion című nagylemezüket. A két tag a hetvenes évek óta ismerte egymást, már a Roxette előtt zenéltek mindketten. A duó tíz stúdiólemezt készített, több mint nyolcvanmillió lemezt adott el világszerte, és számos koncertturnét tartott.

A csapat új kislemeze májusban jelenik meg, az album szeptemberben, és turné is lesz. Per Gessle Helena Josefssonnal és Dea Norberggel készítette a PG Roxette új dalát, mindketten régóta dolgoznak együtt vele és a Roxette-tel – írta a Dealmakerz.co.uk.

Marie-t nem lehet helyettesíteni, és nem is akartam semmi ilyesmit. Csodálatos időszakot töltöttünk együtt, ugyanakkor izgalmas, ha képes vagy valamit folytatni, még ha másként is. Ha Marie élne, természetesen együtt csináltuk volna

– hangsúlyozta sajtóközleményében Per Gessle.

Az új lemez már elkészült, a stúdióban Gessle mellett a régi Roxette-zenészek, Jonas Isaacsson, Clarence Oformann, Magnus Burgesson és Christopher Lundquist játszották fel a dalokat. A korábbi dobos, Billy Alsing szintén nem lehetett már köztük, ő 2020-ban hunyt el.

Nem könnyű megújulni, amikor olyan régóta vagy benne a dolgokban. Néha úgy érzed, ismétled magad, olykor azonban ismeretlen vizekre evezel, és kíváncsi leszel, és akkor úgy érzed, ez az életed, képes vagy megcsinálni

– folytatta a zenész.

A lemez megjelenése mellett Per Gessle hamarosan tizenkét koncertből álló szólóturnéra indul, amelyen egész eddigi pályafutásából szemezget dalokat, amely ugyan biztosan nem lesz már olyan, mint Fredrikssonnal volt, a rajongók egy kis ideig újra színpadon láthatják szeretett zenekarukat.

(Borítókép: Marie Fredriksson és Per Gessle a svéd Roxette popzenekar koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2015. május 19-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)