Hegyi Barbara: Négyévesen állandóan beszéltettek, gégésztől gégészig vittek

Budán, a várban az a jó, hogy az első kérdés mindig az, kocsival, taxival, tömegközlekedéssel vagy gyalog érdemes oda érkezni. Az Aranybástya étterem azonban még a várfalon innen található. Szűk utcácska vezet oda, és teraszáról olyan kilátás nyílik a fővárosra, hogy nehéz elképzelni azt, hogy aki ide betér, az csupán a gasztronómiai élményekért érkezik.

Ilyen térben találkozik most Hegyi Barbara és Csiby Gergely. Kollégák, mind a ketten színészek, s bár mindketten más generációt képviselnek, egyvalami közös bennük: imádják azt, ami csinálnak.

Ez érződik kettőjük beszélgetésén is, s bár ezúttal nem színpadi szerepeik végszavára figyelnek, amitől minden előadás lendületben marad, hanem arról beszélgetnek, hogy Hegyi Barbara

• hogyan  viszonyul a gasztronómiához,
• miért írt két szakácskönyvet,
• miért utazott fiatalon Amerikába,
• miét jött haza,
• mit mondtak itthon a hangjára, és mit Los Angelesben,
• s hogy a költészet napján miért egy Lackfi-verset mond el.

De mindez csupán csak apróság ahhoz képest, hogy a művészek nem tudják függetleníteni magukat a környezetüktől, attól, ami egy társadalommal, egy közösséggel történik, hiszen az előadások éppen azért születnek, hogy a nézők egy kicsit fel tudjanak oldódni a mindennapok rohanásában, a rájuk zúduló információk áradatában, különösen a szomszédban dúló háború idején. Hegyi Barbara ezt röviden így foglalja össze a sodró lendületű beszélgetésben:

Ha nincs kedved játszani, akkor is kell. Akkor is, ha nagyon erős véleményed van erről az egész kialakult helyzetről.

S lám, egy beszélgetéshez időnként nem kell más, mint idő, figyelem, de legfőképpen alkalom arra, hogy legyen egymásra idő és figyelem.

Ha valaki lemaradt volna a Sunday Brunch legutóbbi évadénak utolsó adásáról, az ide kattintva megtekintheti most. Ha pedig velünk tartanának a jövő héten is, vasárnap délelőtt várunk mindenkit itt, az Index Sunday Brunch műsorában. 

(Borítókép: Hegyi Barbara. Fotó: Kaszás Tamás / Index)