A görög népzene és a hiphop elképesztő fúziója Marina Satti zenéjében

9EF7BQ-highres
2022.05.06. 21:50
Nem könnyű ma már újat csinálni a zenében, főleg nem a popzenében. A görög énekesnő, Marina Satti azonban a tradicionális és a hiphop zene egyesítésével olyat alkot, amit nehéz lenne nem egyedinek nevezni.

Sattit mindig is körülvette a kulturális kettősség, hiszen édesanyja krétai származású, édesapja pedig szudáni. Már gyermekkorában elkezdett a zenével foglalkozni, később pedig a nagy presztízsű bostoni Berklee-n szerzett diplomát modern dalszerzésből. A görög folk mellett nagy hatással van rá a Balkán, az Észak-Mediterráneum és az arab világ. Szólókarrierje mellett két kórust is vezet.

Egyedi hangzásvilágával meghódította Görögországot, és most újra turnéra indul, amelynek első állomása Magyarország. Satti a Magyar Zene Házában koncertezik május 7-én, nekünk pedig volt szerencsék egy kicsit beszélgetni előtte az énekesnővel.

Rendkívül különleges a hangzásvilága. Mi inspirálja, amikor zenét ír?

Természetesen nagy hatással van rám a tradicionális zene, de nemcsak Görögországból, hanem a Balkánról és a Kelet-Mediterráneum térségéből is. Volt egy tanárom, akitől rengeteget tanultam ezekről a zenékről. Ő mutatta meg nekem, mennyi hasonlóság van a görög, a török, az arab és a balkáni zene között. Az elején nem értettem, miért ennyire hasonló a zene ezekben a régiókban.  A tanárom azt mondta erre, hogy ezek a régiók több évszázaddal ezelőtt egy közös, hatalmas birodalomba tartoztak, és a zene idősebb, mint az országhatárok.

Ha zenét hallgatsz Törökországból, az arab világból, Azerbajdzsánból és a Balkánról, akkor hallod, hogy gyakorlatilag egy közös zenei nyelvet beszélnek, csak más nyelvjárásban.

Ez segített megérteni, hogy miért éreztem erős kötődést az említett térségek zenéje iránt. Szóval ezért is inspirálnak a tradicionális zenék ezekből az országokból. Sőt nemcsak a zene, hanem a hagyományok és a vidék is. Nagyon szeretek kimenni vidékre a kis falvakba, hogy az ottani emberekkel legyek, velük hallgassam a zenéjüket, együtt táncoljak velük, és teljesen átadjam magam ennek az életvitelnek. Miközben az új albumomat írtam, és egyre közelebb kerültem ehhez az inspirációmhoz, nagyon sokat utaztam. Elmentem Görögország legeldugottabb vidékeire, és az ottani zenészekkel voltam hetekig. Ez az egyik legnagyobb inspirációm. Szerintem az igazi tradíció az, amikor összejönnek az emberek, együtt léteznek, és valami közöset hagynak hátra az utókornak.

Másrészről viszont egy olyan generációban nőttem fel a nagyvárosban, ahol mindannyian menő márkás ruhákat hordtunk, az amerikai életvitel beivódott a kultúránkba, és ott volt az MTV és a pop- és hiphopzene. A tradicionalitás mellett ezért ez is benne van a zenémben.

Mikor döntötte el, hogy összefűzi a tradicionális és a popzenét?

Krétán nőttem fel, ahol nagyon sok görög zenét hallgattam, közben klasszikus és jazzéneket tanultam, de pop- és hiphopzenét hallgattam. Jelenleg a társadalmunkban a saját nemzeti kultúrák és a nyugatról érkező befolyások teljesen egybefonódnak. Nálunk otthon ez még inkább kijött, hiszen ott volt az arab kultúra édesapám oldaláról és a görög az édesanyáméról. Így miközben felnőttem, nehéz volt megtalálnom a saját identitásomat. Ezért született a zeném. Abból a szükségből, hogy megtaláljam önmagam.

Színésznőként is dolgozott, leginkább musicalekben. Gondolkodik azon, hogy visszamegy a színházi vonalra?

A legfontosabb dolgok, amiket megtanultam, mind csoportokhoz köthetők. Ez lehet a saját vokális csapatom, a kórus, amit vezetek, és a színházi társulat is, amiben voltam. Azonban nem tervezek visszamenni. Nem érzem magam színésznőnek, és már nem mozgat meg a színészet. Ettől függetlenül az az időszak az egyik legfontosabb volt az életemben, mert megtanultam, hogyan kell elmesélni egy történetet. A színházban gyakorlatilag minden azért történik, hogy el tudjunk mesélni egy sztorit az embereknek, és erre mindent felhasználunk. A testünket, a hangunkat, a fényeket, a zenét és még rengeteg dolgot. Én is ezt próbálom csinálni a saját zenei projektjeimben. A zene csak egy része az egésznek, és imádom, hogy a vizuális kreativitásomat is ki tudom élni.

A legmarkánsabb emlékeim a színházból, amikor a nemzeti társulattal a nagy görög tragédiákat játszottuk egy ókori épületben, ahol gyakorlatilag a színház elkezdődött. Ezek az élmények nagyon erősen hatnak rám a mai napig.

Az első, YALLA nevű előadás turnéját egy görög, nemi egyenlőségért zajló fesztiválon mutatta be. Közel áll önhöz ez a téma? Mi a véleménye a női előadók megítéléséről a saját műfajában?

Szeretném azt hinni, hogy folyamatosan haladunk a teljes elfogadás és befogadás felé. Két különböző kultúrában nőttem fel. Édesanyám egy fekete férfihoz ment feleségül Görögországban, ami akkoriban nem volt gyakori jelenség. Édesapám az első generációkba tartozik, akik Afrikából Görögországba mentek. Érdekes történet, hogy a nagymamám, édesanyám anyukája, egyáltalán nem látott színes bőrű embert édesapám előtt. Szóval természetesen nagyon fontos nekem az egyenlőség témája. Az, hogy teret adjunk mindenkinek, mindenféle embernek. Ahogy az a zenémben is érződik, számomra nincsenek határok. A társadalom megpróbálja megszabni, hogy ki legyél, milyen legyél, hogyan nézz ki, de neked kell megmondani, hogy ki is vagy valójában.

Az egyenlőség szerencsére egyre inkább populáris, jó értelemben. Még a divatban is megjelenik ez, hiszen most már nem csak nagyon-nagyon vékony modelleket látunk a kifutókon. Remélhetőleg végre nemcsak egyetlen kötelező, a trendek által diktált testképet láthatunk, hanem mindenki úgy érezheti, hogy ő is reprezentálva van.

Haladunk afelé, hogy 

már nem fog minket elválasztani az, hogy honnan jövünk, milyen istenben hiszünk, hogy nőbe vagy férfiba vagyunk szerelmesek, hogy milyen színű a bőrünk, vagy hogy mekkora a ruhaméretünk.

Én egy határok nélküli szerelem gyermeke vagyok, szóval úgy érzem, nem is tudnék másképp gondolkodni a témáról.

Az első nagylemeze, a YENNA idén májusban fog megjelenni. Mire számíthatunk az albumon?

A kreatív folyamatok számomra mindig kalandosak. Ahogy mondtam előbb, végigutaztam a vidéket, megfigyeltem a tájat és az embereket, és a népzenészekkel éltem. Észak-Görögországban felvettünk rengeteg zenét tradicionális hangszerekkel. Közben írtunk egy dalt Saskével, aki egy ismert rapper itt, Görögországban. Elképesztő, de közben lélekölő volt felfedezni és kísérletezni ezekkel a különböző hangzásokkal. Az énektanárom, akit említettem, azt mondta nekem: „Marina, évek óta ismerlek, és pontosan ez történik, ha valaki valami újat akar a világra hozni.” Ez egy fájdalmas folyamat. Azt is mondhatnám, hogy olyan, mint a szülés, és minden szülés fájdalommal jár. Ezért lett a lemez címe YELLA, ami az jelenti, hogy születés/szülés. Minden inspirációmat arra használtam fel, hogy elmeséljem valami új létrehozásának és világra szülésének a történetét. Ez lehet akár önmagad újjászületése is.

Az album olyan nekem, mintha naplót írtam volna. Írtam egy albumot arról, hogy milyen albumot írni.

Amit mostanában nagyon szeretek, az a művészet, ami nagyobb, mint az emberi lét. Az album vizualitását és a borítóját is a bizánci művészet ihlette. Gyerekkoromban sokat jártunk templomba, így mindig is körülöttem volt ez a művészet. Hozzá voltam szokva, nekem ez volt a normális. A díszek, a szívek, a festmények és a színek. Úgy érzem, hogy ez valahogy túl van az emberen, és nem csak a vallás miatt. Ezért szeretem ennyire a bizánci művészetet.

Az albumborítón a Tama jelenik meg, amit felajánlásként szoktak adni a szenteknek. Ezért pedig az ember áldást kap. Ezért is jelenik meg a borítón, hogy „megáldja” a zenémet és az albumot.  

Mire számíthat a közönség a koncertjén a Magyar Zene Házában?

Első alkalommal fogom eljátszani a hamarosan megjelenő nagylemezem dalait. Mivel a magyar állomás az első a tavaszi-nyári turnémon, így még frissek bennem az album készítése közben megérkezett érzelmek. Izgatottan várom, hogy milyen lesz.

(Borítókép: Marina Satti (b) 2021. július 8-án. Fotó: Sameer Al-DOUMY / AFP)