Csaknem félmilliárd forintot érnek a száz év után felbukkant festmények

220513 gordoneszter 8352
2022.05.13. 16:33
Három, a nagyközönség számára eddig ismeretlen festményre licitálhatnak a tőkeerős műgyűjtők a 25 éves Virág Judit Galéria következő aukcióján. Rippl-Rónai József, Vaszary János és Kádár Béla egy-egy eddig rejtőző képét hétfőtől két héten át kiállítják a Falk Miksa utcai galériában.

Mint erről a Virág Judittal és lányával, Kelen Annával készült interjúban már beszámoltunk, Rippl-Rónai József Enteriőr című, nagy méretű olajképe egy korábban szinte ismeretlen, soha nem kutatott, szakmailag nem tanulmányozott vajdasági gyűjteményből került elő.

Márkus Emília Rippl Rónai kertjében

Az eredeti tulajdonos, Engelmann Zsigmond kora egyik legnevesebb gyűjtője volt, és magától a festőtől vásárolhatta meg képet az 1900-as évek elején. A leszármazottak a közelmúltig őrizték a művet, amely Rippl-Rónai azon korszakából származik, amikor végre otthonra lelt Kaposvárott. Ebben az életszakaszában készített sorozatában a festő saját hétköznapjai intim pillanatait örökítette meg – hangzott el a Virág Judit Galéria sajtótájékoztatóján.

A képen a művész feleségét, Lazarine-t, a lábánál összegömbölyödött Flox kutyát és a szakállas Piacsek bácsit láthatjuk.

A negyedik alak, egy kék ruhát viselő, elegáns úriasszony valószínűleg a kor egyik legnagyobb sztárja, Márkus Emília.

A színésznő jó barátságban volt a művész családjával. A festmény 120 millió forint kikiáltási árról indul, becsértéke két-háromszázmillió forint.

Ismeretlen Vaszary és repatriáló Kádár Béla

Szintén különlegesség Vaszary János Dunakorzó Budapesten című alkotása, amely az életmű szinte ismeretlen darabja. Egyetlen kiállításon láthatta a közönség 1929-ben Nürnbergben, és most bukkant elő újra. A kép kikiáltási ára 65 millió forint, becsértéke 100–150 millió forint.

Kádár Béla Fiatalok című alkotását is egy évszázaddal ezelőtt láthatta utoljára a közönség. A bauhaus stílusú festményt valószínűleg a művész vihette ki Amerikába, ahol szerepelt is egy 1928-as kiállításon New Yorkban. Ezt követően végig egy család tulajdonában volt. Kikiáltási ára harmincmillió forint, becsértéke hatvan–kilencvenmillió forint.

Egy Zsolnay-csillár is felbukkant

A Virág Judit Galéria jubileumi klasszikus és kortárs aukcióit május 31-én és június 1-jén tartják a Budapesti Kongresszusi Központban. A felsorolt remekműveken kívül kalapács alá kerülnek majd Czigány Dezső, Tihanyi Lajos, Scheiber Hugó, Mednyánszky László, Lakner László, Birkás Ákos és Maurer Dóra munkái is. Az árverés egyik különleges tétele egy ritka és értékes Zsolnay-csillár 1904-ből.

(Borítókép: Gordon Eszter)