A VéNégy Fesztivál a családok és a közös kulturális örökség színtere

ARTPROM
2022.06.09. 17:05
A színház még mindig lehet trendi, ezt mondta Kis Domonkos Márk, a VéNégy fesztivál igazgatója csütörtökön egy Dunán horgonyzó hajó fedélzetén, amikor beharangozta a két hét múlva, Nagymaroson kezdődő fesztivált. Azért a színházat emelte ki, mert a VéNégy idén a színház népszerűsítését helyezi fókuszba.

Kilencedik alkalommal rendezik meg a  VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót. A szervezők arra törekszenek, hogy mindenki számára vonzóvá tegyék a különféle művészeti területeket, és visszaadva a színházi előadások élményét, a művészeti képzések tanulóinak is találkozási lehetőséget teremtenének. Az Ártér egy olyan közös Művészeti Évzáró lesz, ahol a színművészeti, táncművészeti, képzőművészeti, MOME-s, valamint zeneművészeti egyetemek hallgatói egy közösséget alkotnak és együtt búcsúztathatják el a tanévet.

A fesztivál idén több nemzetközi fellépőt is felvonultat, köztük zenei oldalon az osztrák Russkaja zenekart, akinek frontembere, Georgij Makazaria interjút adott az Indexnek melyben a politika és a kultúra viszonyáról is beszélt. A vele készült beszélgetés  itt  olvasható.

Az esemény résztvevője volt Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is, akinek régi-új tisztségében ez volt az egyik első hivatalos megszólalása. Ebben azt mondta, hogy a kultúra a visegrádi országok közötti kapcsolatok elmélyítésének egyik útja, és ez középpontba helyezi a családok szerepét is. A hajó fedélzetére lépő Rétvári Bence országgyűlési képviselő a fesztivál több száz évre visszanyúló gyökereiről mesélt, valamint arról,  hogy mivel a visegrádi országok a múltban hasonló sorsokon osztoztak Közép-Európában, ezért az ilyen fesztivál közös kulturális örökségünk helyszíne, olyan, ahol egykor

az urak egy-egy ilyen összejövetelen tudták megtárgyalni a világ ügyes, bajos dolgait. 

A VéNégy fesztivál társadalmi jelentőségét mutatja az is, hogy az eseményen részt vett Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős miniszter, Heiczinger Balázs, a  fesztiválnak otthont adó Nagymaros település polgármestere, Kis Domonkos Márk, fesztiváligazgató, Trill Zsolt és Szűcs Nelli a Nemzeti Színház két művésze, valamint Lukács László és Sidlovics Gábor, a Tankcsapda két tagja.

(Borítókép: VéNégy Fesztivál)