Hazafias szabadkőművesek és kizavart csehszlovákok

DSC5803
Száz év múlva lejár? Újabb Trianon-legendák címmel jelent meg nemrég Ablonczy Balázs történész legújabb könyve. A szerző a történelmi Magyarországot megcsonkító trianoni szerződés körül makacsul újra és újra felbukkanó legendák valóságtartalmát vizsgálja a témáról megjelent második munkájában is.

Ablonczy Balázs a beszélgetésen leszögezi, hogy nem kíván mítoszirtó történész jelmezébe bújni. Ennél lényegesebbnek tartja például a Teleki Pál életéről írt vaskos munkáját, vagy a magyar turanizmus történetéről szóló dolgozatát, amelyet nemrég angol nyelven is kiadtak. Jelenleg a Trianon utáni menekültkérdésről készülő monográfián dolgozik Szűcs István Gergely kollégájával.

Azon viszont ő maga is meglepődött, milyen sok történelmi legendával találkozik munkája során.

Ezeket egyrészt érdekesnek találja, másrészt zavarja, hogy a világhálón, sőt politikai nyilatkozatokban is tényként jelennek meg valótlan történetek. Csokorba szedett hát néhányat, és szakmai alapossággal utánajárt a legendák mögötti valóságnak.

A szabadkőművesek párizsi központjában őrzött irattárban kutatott, hogy megvizsgálja, vajon a titokzatos világszervezetnek volt-e tényleges befolyása a trianoni határok megállapításában.

Utánajárt, hogy valóban azért maradhatott-e magyar város Balassagyarmat, mert 1919 januárjában a helyi polgárok, vasutasok és magyar katonák fegyverrel űzték el a városból a megszálló csehszlovák erőket.

Megtudjuk, hol és mikor mondta el Apponyi Albert az interneten újra és újra felbukkanó idézetet, amely már egy péceli emléktáblán is szerepel, miszerint állunk mi még nemzetünk sírásóinak sírja mellett. Talán nem spoiler, hogy ha már most eláruljuk: ennek a mondatnak 2017-előtt sehol sincs nyoma, azóta viszont boldog-boldogtalan osztja és idézi az internetes felületeken.

Egy másik, Széchenyi Istvánnak tulajdonított citátum, amely szerint minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel, már egy békéscsabai emléktáblán is szerepel.

A mondatnak annyi köze van a legnagyobb magyarhoz, hogy egy róla szóló regényben megfogalmazott egy hasonló gondolatot az író.

Ablonczy könyvében szerepel Kárpáti Piroska az Üzenet Erdélyből című, széles körben ismert irredenta vers állítólagos szerzője is. Róla sokan tudni vélik, hogy székely tanítónő volt, akit verse miatt a románok kivégeztek Aradon. Nemrég utcát is el akartak nevezni róla, pedig a verset valójában Tábori Piroska írta. Az ő nevét jól ismerték a két világháború közti időszakban, hiszen költő, műfordító és népszerű ifjúsági művek szerzője volt.

Róla miért is ne lehetne elnevezni utcát?” – tesz fel sok válasz után egy költői kérdést is a történész.

A beszélgetésben (vagy a könyvben) szó esik arról is, hogy

  • miként befolyásolja az írói munkát a hitvesi gereblye,
  • mikor jár le a trianoni szerződés,
  • használtak-e szemfestéket és arcpirosítót a román katonatisztek,
  • büntetésből van-e nálunk annyi egyvágányú vasútvonal,
  • neki akart-e ugrani a románoknak a legyőzhetetlen német tábornok
  • és miként tartotta a magyar térfélen kedves faluját a szemfüles fülész.

Aki pedig lemaradt volna róla vagy újra meghallgatná, mit mesélt a múlt héten Lőkös Ildikó Jászai Mari-díjas dramaturg például arról, hogyan óvja az írók névelőit, az ide kattintva megteheti.

(Borítókép: Ablonczy Balázs. Fotó: Kaszás Tamás / Index)



  • Bérelnék
  • Bankszámla