A punk mikulás hitehagyott mormonokkal varázsgombázik

GettyImages-1240071582
2022.07.16. 06:38
Az Utolsó Napi Szentek Egyháza erős vádakkal néz szembe nemcsak a világsajtó, de a saját követőinek táborában is. A hívek egy része új módon keresi az isteni érintést, a volt politikus vezetésével varázsgomba egyházat alapítottak.

Az emberek vallási megközelítése szinte egyénenként változik, és néha olyan metamorfózisokon megy át, hogy még az amúgy szolid, önmegtartóztató, többfeleséges egyháztagok is varázsgombába menekülnek, hogy az Urat keressék. Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában – vagy a régi köznyelvben a mormonoknál, mely kifejezést ma már nem használják – a Rolling Stone-ban megjelent cikk alapján a hívők jelentős része hagyta el a milliós létszámú vallási csoportot, és amíg Dél-Amerikában és Afrikában a követők száma nő, addig Európában és az USA-ban a tendencia egyre csökken.

Ez köszönhető többek között a:

  • korábban melegekkel szemben kinyilvánított véleményüknek,
  • a dolgozó nőkről alkotott képnek,
  • valamint a frissen az egyházból kiváló közösségeknek, akik az egyik vallási vezető zászlaja alatt új gyülekezetet alkottak, melyben a varázsgomba révületében keresik Jézus Krisztust.

Bár a szexizmus és a rasszizmus mindig is élénk vád volt az egyházzal szemben az USA-ban, a legtöbb kivált tagnál 2015 volt az igazi vízválasztó a Rolling Stone szerint. Ebben az évben Az Utolsó Napi Szentek Egyháza kijelentette, hogy az azonos nemű párkapcsolatban élő tagjaik valójában hitehagyott emberek. Ezzel rengeteg homoszexuális fiatalt bélyegeztek meg, hajszolva bele őket az öngyilkosságba.

Ez az öngyilkossági hullám okozta a legnagyobb törést az egyházban.

A híres rockzenekar, az Imagine Dragons énekese, Dan Reynolds is mormon családban nőtt fel. 2019-ben már felszólalt az egyház kirekesztő, melegeket megbélyegző viselkedésével szemben, de egy 2021-es Attitude-nek adott interjúban már csak "ex-mormonnak" vallotta magát, kiemelve, hogy:

nem fogom felnevelni a gyermekeit semmilyen vallásban sem, legyen az akármi is. Inkább a spiritualitásban hiszek, a vallás nem nekem való.

Steve és Sarah Urquhart a „református” Mennyei Gyűlés társalapítói minden tolakodást mellőzve, laza könnyedséggel elegyednek szóba azokkal akik nem ismerik a varázsgomba általi révülést, vagy még újak ebben az ágazatban és szeretnének elmélyülni a tanokban. Steve-nek megnyugtató kisugárzása segíti is a kommunikáció kialakítását, tekintve, hogy a hosszú, fehér szakállú, kék szemű, mackó alkatú ember leginkább egy punk mikulásra emlékeztet a körülötte lévők szerint.

Mielőtt az egyház vezetése mellett tette volna le a voksát, 2001 és 2016 között Utah állam törvénykezésében vett részt. A republikánus párt egyik legnagyobb hatalommal bíró személye az akkori kollégák és barátok szavajárásával a „sziklabordásoknak” volt a vezetője, amely csoport őt és szűk politikai körét foglalta magába. Ebben az időszakban Urquhart mélyen vallásos emberként, tagja volt a Az Utolsó Napi Szentek Egyházának.

Az elköteleződésünk abszolút volt

– meséli egy a The Rolling Stone-nak adott interjúban.

Szektából a gombába

Az Amerikában 6,7 millió, míg világszerte 16,6 millió követővel rendelkező Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházát Joseph Smith alapította még 1830-ban. A tanok központjában Smith megvilágosodása áll, akit a követők, mint próféta tisztelnek. Smith írta az egyház mélyen tisztelt alapművét a Mormon könyvét, amelyet elmondása szerint egy pár egyiptomi aranylemezről fordított át. Eszerint az utolsó napi szentek mind Isten kiválasztottai, akik az eredeti jézusi hitvallást terjesztik a világ különböző részein,

mely tanok 1890-ig a többnejűséget is magukba foglalták.

Urquhart azt is elárulta a Rolling Stonenak, hogy „tudott minden titkos kézfogást”, és a szeánszokról is részletes ismeretei vannak. Steve-nek meggyőződése, hogy Smith a kézfogásokon túl rengeteg ceremoniális elemet a Szabadkőművesektől emelt át, mely titkos társaságnak tagja volt az egyház alapításának idején. Ezen felül abban is biztos, hogy Az Utolsó Napi Szentek Egyháza valójában egy szekta, alapozva állítását a többnejűség tényére, és hogy elmondása szerint egyes püspökök még mindig kérdezgetik a tinédzsereket, hogy végeznek-e önkielégítést.

Egy szexszekta nagyon rossz szexszel

– ahogy ő fogalmaz.

Urquhart 2008-ban hátrahagyta Az Utolsó Napi Szentek Egyházát. Habár az általa alapított Mennyi Gyűlés nem korlátozódik kizárólag a volt egyháztagok közösségére, legnagyobb része mégis közülük kerül ki, akik az elszakadás után igyekeznek kitölteni a spirituális űrt, mely bennük keletkezett.

A nőknél elvárás a tökéletesség álarca, a melegek hitehagyottak

Yesenia és Guillermo Ramos, szintén két korábbi tag 2012-ben hagyta maga mögött az egyházat. „Isten a szeretet” – mondja teljes meggyőződéssel Yesenia a Rolling Stone-nak, aki arról is beszélt, hogy mennyire nehéz volt számára, hogy az egyházon belül elítélték őt, mivel ahelyett, hogy a „tökéletes”, háztartásbeli nő szerepét hozta volna, egy dolgozó anya volt, akinek a gyermekei ellátása mellett nővérként is állni kellett a sarat. Dr. Curtis Canning, a Utahi Pszichiátriai Szövetség vezetője ezt „Sion anyja szindrómának” nevezi, mely elmondása szerint gyakori az USA-ban az egyház női követői között.

Az Utolsó Napi Szentek Egyházának elitjébe tartozó, hatodik generációs szent, Jim Bennett is érzi az egyház gyengülését, de ő ezt inkább a koronavírus utóhatásának nevezi. Szerinte a tudatmódosítókon alapuló Mennyei Gyűlés nem képes oly mértékben befolyásolni az egyház erejét. Ezzel szemben Steve Urquhart azt mondja:

„A Mennyei Gyűlés az Utolsó Napi Szentek hanyatlásából és pusztulásából növi ki magát.”

A Torontói Egyetem professzora, John Vervaeka szerint az embernek, miközben keresi az élet értelmét, egy-egy isteninek gondolt sugallat megadhatja azt a fajta küldetéstudatot és célt, amely segít elhelyezni magunkat a világban. Úgy gondolja, hogy a tudatmódosító szerek könnyen segíthetnek az embereknek megélni túlviláginak hitt pillanatokat. Elmondása szerint: „ha a vallások valóban” – az általuk képviselt módon – „egészségesen működnének, az emberek nem fordulnának a tudatmódosítók felé.”

Mindenesetre a Mennyei Gyűlés úgy véli, hogy nem rossz dolog, ha a szakrális érintéshez külső segítséget is bevonnak. Úgy gondolják, hogy ez segít az embereknek megélni a vallás örömet adó részeit is, amelyre az Utolsó Napi Szentek Egyháza már régóta nem képes.

(Borítókép: Al Drago / Bloomberg / Getty Images)