Dél-Korea a 36. Mesterségek Ünnepe díszvendége
További Kultúr cikkek
- Ők a magyar csapat, akiket az év legjobbjának választottak
- Nyáry Luca: Apa mindig azt mondta nekem, hogy a lemondást gyakoroljuk
- A Grammy-díj felé menetel egy magyar zenekar
- Megszökött otthonról, megjárta a földi poklot, de a legnagyobbak közé emelkedett
- Pogány Induló: Rákopogtattak a fejemre, hogy ez így már nem jó
A Mesterségek Ünnepét 2022-ben mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A díszvendég Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják – írja az MTI.
A több mint nyolcszáz magyar és közel százötven külföldi kézműves részvételével rendezett fesztiválon nemcsak megcsodálni és megvásárolni lehet a népi kézműves portékákat, de a közel száz látványműhelyben megismerkedhetnek a látogatók az ősi szakmák rejtelmeivel, bepillantást nyerhetnek a Kárpát-medence kézműves közösségeink munkájába.
A legkisebbeket gyerekprogramokkal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.
Központban Korea
A Koreai Kulturális Központ alapításának 10. évfordulója alkalmából a Mesterségek Ünnepének díszvendége a Koreai Köztársaság lesz. A koreai kézműves mesterek műhelyeiben a hagyományos népi mesterségekkel: kalligráfiával, templom- és népi festészettel, koreai foltvarrással, pirográfiával, kerámiaművészettel és papírfonással ismerkedhetnek meg a látogatók.
Az ecsettel készült kalligráfiai alkotások mellett az érdeklődők megcsodálhatják a koreai palotákat és templomokat díszítő dancheong (dáncshán) festést. A mesterek bemutatják a selyem és hócsalán anyagok szabásánál keletkező hulladék hasznosításának évszázados technikáját, a jogakbo (csogakbo) foltvarrás művészetét, valamint a jiseungot (csiszung), azaz az eperfa kérgéből készült hanji (hándzsi) papírfonást.
A kézműves programok mellett színpadi produkciókkal is készül a Koreai Kulturális Központ:
a nagyszínpadon naponta kétszer látványos show-műsorral, tradicionális hangszerekkel, magukkal ragadó táncokkal és ritmusokkal varázsolják el az ország rajongóit. A divat iránt érdeklődők divatbemutatón csodálhatják meg a koreai népviseleteket, a hanbokokat. Akik pedig a gasztronómiai iránt érdeklődnek, azok a street food standokon kipróbálhatják az egyszerre csípős, savanyú, sós, keserű és édes fogásokat.
Idén is ingyenes
A fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják. Lesz többek között kopjafafaragás, teknő-, fakanál-, szék-, furulya- és kéregedény-készítés, kapuoszlop-faragás és zalai pásztorlegyező-faragás is. Bemutatják a különböző fafaragó díszítő technikákat, az ékrovásos technikát, a spanyolozást, a domború faragást és a karcolozást.
A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép Navratil Andrea és zenekara, Szokolai Dongó Balázs, valamint a MazsiMó – GipsyMó, és A falu című műsorát mutatja be a Fitos Dezső Társulat. A Hagyományok Háza Dísz téri Fabatka Porta népi játszótéren bábszínházzal, ölbéli játékokkal, mesemondókkal, gyerekkoncertekkel és tánctanítással és kézműves foglalkozásokkal várják a legkisebbeket.
A Tóth Árpád sétányon a Folk-kocsmában lesz táncház, több előadás és mesemondás is, egész nap kikiáltók, gólyalábasok, mutatványosok teremtenek vásári hangulatot. Augusztus 20-án kenyéráldással és a mesterek felvonulásával köszöntik Szent István napját és az új kenyér ünnepét. Az Állami Ünnepség programsorozat részeként a rendezvény ingyenesen látogatható.