A 66 éves rendező jó formában van, a tüneteire kezelést kap, és betegsége ellenére folytatja és a terveknek megfelelően fejezi be az év végére Riget (A birodalom) című mini-horrorsorozata harmadik évadának forgatását − közölte a cég.
A közlemény szerint a premierig már csak korlátozottan ad interjút.
Az Arany Pálma- és César-díjas Lars von Trier a dán filmgyártás fenegyereke. Művei parázs viták tárgyát képezik provokatív jellegük és olykor elviselhetetlen erőszakosságuk miatt.
A cannes-i filmfesztivál fődíját a botrányairól is híres dán rendező 2000-ben nyerte el Táncos a sötétben című filmjével.
Trier a 2011-es cannes-i fesztiválon május 18-án, a Melankólia című filmjének sajtótájékoztatóján önmagát nácinak nevezte, aki szimpatizál Hitlerrel, majd kritizálta Izraelt. A sajtótájékoztató után így nyilatkozott:
a megjegyzéseim nagyon szarkasztikusak és durvák voltak, de ez dán humor.
Másnap a fesztivál igazgatósága persona non gratának nyilvánította Von Triert, akinek azonnal el kellett hagynia a fesztivált.
(Borítókép: Lars von Trier a 71. éves Cannes-i Filmfesztiválon, 2018. május 14-én. Fotó: Matthias Nareyek / Getty Images)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!