Több száz író fog felolvasni Salman Rushdie műveiből a merénylet elleni tiltakozásul

GettyImages-860543016
2022.08.18. 11:49
Több száz író fog összegyűlni a héten New Yorkban, hogy felolvasson Salman Rushdie műveiből. Azt az eseményt ismétlik meg, amelyet először az író elleni fatva 1989-es kihirdetése után tartottak.

A Stand with Salman (Kiállunk Salmanért) című rendezvényen többek között Paul Auster, Tina Brown, Kiran Desai, Amanda Foreman, AM Homes, Siri Hustvedt, Hari Kunzru és Gay Talese fog részt venni − írta meg a The Guardian.

Az írók a New York-i Közkönyvtár lépcsőjén gyűlnek össze péntek reggel, pontosan egy héttel azután, hogy a 75 éves Rushdie-t megkéselték egy rendezvényen a New York állam északi részén található Chautauqua Intézetben.

Az indiai származású brit író jelenleg kórházban van, sérülései súlyosak − mondta el ügynöke, Andrew Wylie. Tíz késszúrás érte, a mája, valamint az egyik karjában és az egyik szemében az idegek sérültek. Rushdie fia, Zafar úgy nyilatkozott, hogy az író képes beszélni, és hogy

a megszokott bátor és kihívó humorérzékét nem vesztette el. 

A pénteki rendezvényt a PEN Club amerikai szervezete, a New York-i Közkönyvtár, Rushdie kiadója, a Penguin Random House és a House of SpeakEasy szervezi. A PEN America közölte, hogy az egybegyűltek Rushdie munkásságából válogatott szövegeket fognak felolvasni.

Az eseményt élőben közvetítik az interneten, és a PEN America arra kéri azokat, akik nem tudnak részt venni rajta, hogy fejezzék ki támogatásukat azzal, hogy saját közösségükben nyilvános felolvasást tartanak Rushdie művéből. A közösségi média felhasználóit arra buzdítják, hogy a #StandWithSalman hashtag használatával tegyenek közzé videókat Rushdie műveinek részleteit felolvasva.

Az esemény mintájául a Sátáni versek című könyv nyilvános felolvasása szolgált, amelyet néhány nappal a Rushdie elleni fatva bejelentése után, 1989-ben tartottak, és amelyen több mint háromezer ember vett részt.

A fatvát a néhai iráni vezető, Khomeini ajatollah hirdette ki, válaszul a Sátáni versek megjelenésére. Bár az iráni rezsim azóta igyekezett elhatárolódni a fatvától, a Rushdie fejére kitűzött vérdíjat az elmúlt években több mint 3 millió dollárra emelték.

Rushdie nemrég azt mondta, hogy szerinte az élete „normális mederben folyik”. A Chautauqua Intézetben arról beszélt, hogy Amerika menedéket ad a száműzött íróknak, és nemrég aláírt egy levelet is, amelyben súlyos aggodalmát fejezte ki az emberi jogok gyorsan romló indiai helyzete miatt.

A Rushdie megtámadásával vádolt Hadi Matar ártatlannak vallotta magát a gyilkossági kísérlet és testi sértés vádjában.

Irán szerint maga Rushdie tehet arról, hogy megkéselték

Mint azt megírtuk, Sir Salman Rushdie a New York nyugati részén található Chautauqua Intézet előtti színpadon éppen a szólásszabadságról tartott előadást, amikor egy férfi felment a színpadra, és késsel rátámadt.

Az iráni külügyi szóvivő hétfőn határozottan tagadta Teherán érintettségét, magát a szerzőt téve felelőssé az atrocitásért. 

A szólásszabadság nem igazolja Salman Rushdie sértéseit a vallásunk és annak szentségei ellen

– mondta el a szóvivő a Sky News közlése szerint.

Rushdie ellen 1989-ben Irán akkori legfelsőbb politikai és vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah olyan vallási határozatot (fatvát) adott ki, amelyben a megölésére szólította fel a muszlimokat az Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Rushdie fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, így évekig bujkálnia kellett.

A támadó összesen két oldalt olvasott a regényből

A Salman Rushdie-t megtámadó Hadi Matar tagadta, hogy kapcsolatban állt volna az iráni Forradalmi Gárdával, és azt közölte a hatóságokkal, hogy teljesen egyedül cselekedett. Esetében nem állapítottak meg óvadékot, mert attól tartanak, hogy az iszlamisták az íróra kitűzött vérdíjból kifizetnék azt.

Azt is megjegyezte, hogy Rushdie regényéből összesen két oldalt olvasott

A Chautauqua megyei kerületi ügyészség jelezte, hogy Matar csütörtökön megjelenhet a bíróságon. Pénteki előzetes meghallgatását is kitűzték. A szombati vádemeléskor Jason Schmidt Chautauqua megyei ügyész „célzott, előre kitervelt, provokálatlan támadásnak” nevezte a késelést.

Khomeini fatvájában arra is felszólította követőit, hogy öljék meg azokat, akik részt vesznek Rushdie A sátáni versek című könyvének kiadásában.

1991-ben Hitoshi Igarashit, a regény japán fordítóját a Tsukubai Egyetemen lévő irodája előtt halálra késelték.

Ugyanebben a hónapban Ettore Capriolót, a könyv olasz fordítóját milánói otthonában késelték meg. Capriolo túlélte a támadást.

(Borítókép: Hannelore Foerster / Getty Images)