A hónap magyar asztrofotója: Tűzvirágok

Napfoltok a Napon

A jelenlegi, 25. Napciklus előrehaladtával egyre összetettebb napfoltok, foltcsoportok jelennek meg a központi csillagunk látható felszínén, a fotoszférán. Ezeknek a foltoknak a megjelenése teljesen normális, a Nap működésével összhangban van. Már 1610-ben, Galileo Galilei olasz csillagász első távcsöves megfigyelései alkalmával is észlelt foltokat a Napon. Később kiderült, hogy ezek a foltok változnak, megjelennek és eltűnnek, előfordulások gyakorisága pedig egy 11 éves ciklushoz kapcsolódik.

A Nap, mint mágnes

Ezeket a sötét alakzatokat azért pillanthatjuk meg (megfelelő fényességcsökkentő eszköz segítségével), mert 2000 fokkal hűvösebbek, ezáltal kevesebb fényt bocsátanak ki, mint a normális, 5778 Kelvin-fokos fotoszféra. A foltokat a Nap mélyéből feltörő, rendkívül erős mágneses tér hozza létre. A mágneses erővonalakból álló nyaláb csökkenti a felszínen a plazma nyomását, ezáltal a hőmérsékletet is, így alakul ki a hűvös folt éppen ott, ahol a nyaláb a felszínt áttöri. Mivel a mágnesnek két pólusa van, az erővonalak, egy másik helyen, vagy egy nagyobb területen visszatérnek a Nap felszíne alá. Előfordulhat, hogy ilyen esetben kialakul egy foltpár is, és együttesen egy úgynevezett bipoláris napfoltot alkotnak. 

Az AR13055-ös folt

A jelenlegi napciklus egyik, ha nem a legnagyobb foltcsoportja az AR13055-ös sorszámú volt, ami ez idáig a legszabályosabb bipoláris napfolt is volt a ciklusban. Feltűnő szimmetriája valóságos, ugyanis a foltcsoport ellentétes oldalainak polaritása is ellentétes. Ezt a jelenséget az űrben keringő Solar Dynamics Observatory magnetométerének felvételén is jól lehet látni. A kék az egyik, a piros a másik mágneses pólust jelöli:

Hogyan készült?

Egy ilyen fotó elkészítése még Napfizikai Obszervatóriumok számára is kihívás, nemhogy amatőr asztrofotósok számára, éppen ezért érdemes a szerző, Francsics László rövid leírását elolvasni hozzá:

A jelenlegi napciklusban most jelent meg először ilyen méretű, és tiszta szerkezetű bipoláris napfoltcsoport, mint az AR13055-ös. Az AR13055 érdekessége, hogy a szemünk előtt alakult ki, és nem a peremen fordult be. Én pedig félretéve a Solar Continuum szűrőmet (540 nm), egy Edmund Optics 394 nm (fwhm: 10 nm) szűrővel kezdtem kísérletezni, és a rossz légköri nyugodtság ellenére soha nem látott felbontást és kontrasztot értem el 30 cm tükörátmérőjű, Napfelszín (fotoszféra) fotózására optimalizált Newton-távcsövemmel. Ezzel ismét egy nagy terv valósult meg, ugyanis az eredeti cél a granuláció finomszerkezete mellett itt már megfigyelhetőek az amatőrcsillagászat határán észlelhető, úgynevezett intergranuláris jelenségek, másnéven filigree-k, melyek a granulációs cellák között feltörő mágneses tér hatására képződnek a „völgyekben”. Ezek az apró világító struktúrák pontszerű, vagy apró kukacokra emlékeztető, láncszerű, hol egyenes, másutt görbe és cikcakkos elnyúlt formákat öltenek.

Megfelelő fényességcsökkentő szűrők nélkül soha ne fotózzunk, vagy nézzünk a Napba!

(Borítókép: Tűzvirágok. Fotó: Dr. Francsics László.)