Apertúra néven folytatja tovább a k2 színház társulatának egy része
További Kultúr cikkek
- Ők a magyar csapat, akiket az év legjobbjának választottak
- Nyáry Luca: Apa mindig azt mondta nekem, hogy a lemondást gyakoroljuk
- A Grammy-díj felé menetel egy magyar zenekar
- Megszökött otthonról, megjárta a földi poklot, de a legnagyobbak közé emelkedett
- Pogány Induló: Rákopogtattak a fejemre, hogy ez így már nem jó
Tavaly ősszel már sejteni lehetett, hogy a k2 színház az addig megszokott formájában és felállásában megszűnik létezni. Ugyanis amikor a Pinceszínház vezetésére benyújtott igazgatói pályázatot Sztarenki Pál nyerte, a k2 művészeti vezetője, Fábián Péter úgy nyilatkozott lapunknak, hogy egy jó időre elvesztette a hitét a színházi pályázatokban, mert szerinte ez a felhívás is egy „előre lepörgetett játszma volt”.
Támogatás és állandó játszóhely híján végül idén év elején hosszú évek kemény munkája és szakmai sikerei után Fábián Péter, a k2 színház egyik alapítója bejelentette távozását. A következő hónapok a k2 hattyúdaláról szóltak, de már akkor tudni lehetett, hogy a társulat jó pár tagja valószínűleg új néven, de folytatni fogja működését.
Miután az Ördögkatlan fesztiválon augusztus 6-án a k2 végleg elbúcsúzott, pár napja új névvel, több korábbi tag közreműködésével megalapult az APERTÚRA – A Perpetuum Manufaktúra.
A Perpetuum Manufaktúra (A-PER-TÚRA) egy olyan színházi alkotóközösséget jelöl, amelynek tagjai a színházon túl több, különböző művészeti és társadalmi projekt égisze alatt kíváncsisággal és nyitottsággal igyekeznek tágítani a közönséggel – a közösség tagjaival – való találkozás lehetőségeit. Hiszünk a párbeszéd erejében és abban, hogy kis lépésekkel, de képesek lehetünk alakítani a minket körülvevő világon
– olvasható a bejelentés hírét közlő a Színház Online oldalán.
A társulat már be is költözött saját bázisára, a Gólem Központba, ahol, ha minden jól megy, az ősz folyamán saját termükben várják majd a nézőket. Tehát a saját játszóhely kérdése úgy tűnik, végre megoldódott. Addig is a k2 Színházként létrehozott előadásaik a Gólem Színház termében lesznek láthatóak, a Csányi utca 3-as szám alatt.
Az APERTÚRA négy új bemutatóval készül és eggyel, amely a k2 égisze alatt kezdett létrejönni. A négy új bemutatóból az első egy koprodukció lesz a KÁVA Kulturális Műhellyel. Viktor Pelevin S.N.U.F.F. című regényéből készít tantermi előadást Sereglei András és Romankovics Edit URKAINA címen. Az előadásban Piti Emőke mellett Király Dániel és Formán Bálint látható.
Ezzel a bemutatóval együtt az APERTÚRA Tantermi Fesztivált rendez a Gólem Központban, ahol egy hétvégén minden ifjúsági előadásukat bemutatják, szeretettel várva főként tanárok és diákok jelentkezését. Ezek az előadások ugyanis – ahogyan a korábbi években is – iskolákba utaznak majd.
A társulat második bemutatóját a Rebelliseket is készítő Benkó Bence és Bíró Bence jegyzi, Hidegpont címmel, amely decemberben kerül bemutatásra.
A harmadik bemutatójukat Gyombolai Gábor rendezi. A Kohlhaas-történetből készít tantermi előadást Gyöngy Zsuzsa, Borsányi Dániel, Bán Bálint és Urbán Richárd szereplésével.
A negyedik bemutatót Király Dániel rendezi, akinek volt már alkalma bemutatkozni a k2 Színházban is rendezőként. A nagy sikerrel futó Rosencrantz és Guildenstern halott című előadást rendezte, ezúttal azonban saját művet hozna létre a társulattal és Cseh Dávid dramaturggal, Premier Bully címen – a hatalommal való visszaélés és zaklatások témakörén belül.
Az APERTÚRA továbbá igyekszik megnyitni kapuit egyéb programokkal is. Göttinger Pál közreműködésével Nekem is jár a kávé címen rendhagyó standupesteket tartanak majd, ahol szó esik sok mindenről, amiről ritkán esik szó a színházi szakmán innen és túl.
Mindezen kívül zenélést, kocsmakvízt, közös társasjátékot is szerveznek, folytatódik a BuborékPukkantók projekt és hírszínházi sorozatuk, a Cucli is (a Gólem Központban és a Katona József Színházban). Király Dani podcastot indít, amelynek felvételére mindenkit várnak szeretettel, valamint igyekeznek tematikus programokon vendégül látni az érdeklődőket az évad során.