Vasárnapig Bécsben még megtekinthető a magyar galéria győztes standja

acb kiállítás, 2017
2022.09.09. 19:05
Az acb Galéria nyerte a bécsi nemzetközi művészeti vásár legjobb standnak járó díját. A viennacontemporary osztrák Bildrecht (vizuális művészetek szerzői jogkezelésével foglalkozó cég) által alapított fődíjat és a vele járó négyezer eurót pedig az ott kiállított a Selma Selman prezentációja kapta.

Az acb Galéria által képviselt, Boszniában született, de 2018 óta Amerikában élő Selma Selman már többször kiállított Budapesten, utoljára 2020-ban a Covid idején az első, független Flash Show részeként. Akkor a járvány miatt a szervezők nem akarták online térbe költöztetni a rendezvényt, egy járványbiztos kompatibilis megoldást találtak ki: belvárosi kirakatokba költöztették a kiállított műveket.

A New Yorkban élő, cigány származású Selma Selman porszívóromboló akcióját például a Vörösmarty téri Gerbeaud Kávéház kirakatüvege mögött lehetett megnézni.

Ismerős galéria

Az Index olvasói már találkozhattak a acb Galériával, legutóbb idén nyáron, amikor Tót Endre képeiből nyílt tárlat. Ennek érdekessége az volt, hogy a művész eddig ismeretlen művei – Warum Male ich?, azaz Miért festek? címmel – voltak láthatóak.

Tavaly szeptemberben pedig Pauer Gyula PSEUDO festmények és Várnai Gyula Első lépéseim a bizonytalanba című kiállításpárja nyílt az acb Galériában. De a galériával kapcsolatban írtunk rekordokról is, az erről szóló cikk itt olvasható.