Eposzi erejű film készült az olasz labdarúgók eposzi meneteléséről

Miközben az ország még csak emésztgetni próbálja a magyar labdarúgó-válogatott lipcsei történelmi tettét, a lipcsei 1-0-ás sikert a Nemzetek Ligájában Németország legjobbjai fölött, valamint azt, hogy csupán egy reménybeli hétfői döntetlen – vagy egy győzelem, de ne legyünk telhetetlenek – választja el Marco Rossi szövetségi kapitány válogatottját a csoportelsőségtől és négyes döntőbe jutástól, szombat este egy legendás labdarúgó, egy világbajnok járt Budapesten és beszélgetett a közönséggel egy megindító film magyarországi bemutatóján.

De miről is szól a film?

A 75 perces mozi negyven év távlatából követi nyomon azt a hihetetlen utazást, amely 1982. július 11-én Olaszországot a spanyolországi világbajnokság megnyeréséhez vezette. Örül az egész ország, még a köztársasági elnök Sandro Pertini is, a vb-k történetének talán legmeghatóbb pillanatait produkálva. Mindenki úgy ünnepli a csapatot és edzőjét, Enzo Bearzot, akár a hősöket.

A szinte eposzba illő történetben még a foci iránt kevésbé lelkesedőket is elragadja a győzelem mámora. Az archív anyagok és a számos visszaemlékezés megmutatja, hogy egy nagyobb jelentőségű sportesemény hogyan tud egy országot lelkesíteni, még a nehéz időkben is.

Nem várt siker volt ez, amelyet finoman fogalmazva is döcögős kezdet előzött meg. Három sovány döntetlen a csoportban, csak a több rúgott gólnak köszönhető továbbjutás Kamerun előtt – és a szenvedélyes olasz sajtó máris temette Enzo Bearzot válogatottját.

De korai volt a gyász, mert egy olasz válogatottat sohasem szabad lebecsülni – ahogyan azt 24 évvel később, a 2006-os németországi vb-n is bizonyították Del Pieróék. Jött a hihetetlen átalakulás az Argentína, majd a Brazília elleni meccsen, a vb-történelem legváratlanabb győzelme Zicóék csodacsapata felett, és máris ott volt a Squadra Azzurra a németek elleni fináléban, a Santiago Bernabéu Stadionban. 

Az ember először arra gondol, hogy ez bizony időutazás. Cigarettázó emberek a két kispadon – jó, nem a cserejátékosok, csak az edzők, gyúrók, segítők –, a pályán a maihoz képest viszonylag visszafogott tempó, a letámadás, a pressing, és főleg a gegenpressing teljes hiánya, és a legfelháborítóbb: a kapusok megfoghatják a labdát a hazaadás után!

És akkor a dráma: a 23. percben Hans-Peter Briegel gólhelyzetben lerántja Bruno Contit. Tizenegyes. Coelho, a brazil bíró a partjelzővel folytatott rövid tanácskozás után megadja. Pont a hősünk, a nézőtéren helyet foglaló Antonio Cabrini,  Bell’Antonio, az olasz nők bálványa fut a labdának, de ballal a bal alsó sarok mellé lövi, és különben is, Toni Schumacher rajta volt a labdán.

Utólag azért kiderül a feszültség

A budapesti filmvetítést követő beszélgetésen újságírók előtt Cabrini most azt mondta, hogy jól leplezte csalódottságát, s hogy egy világ omlott össze benne; az első gondolata az volt, hogy te jó isten, lehet, hogy miatta veszítik el a döntőt. Ám a második gondolata már az volt, hogy nincs veszve semmi, még mindig 0-0 az állás, menni kell, folytatni a győzelemig!

És igaza volt, mert a második félidőben potyogni kezdtek a gólok – az olasz gólok. Rossi, Tardelli, Altobelli – a végén Breitner 83. percben 11-esből szerzett gólja már csak szépségtapasz a németeknek. Bearzot a levegőben, játékosai vállán, Pertini köztársasági elnök gyermeki öröme a díszpáholyban

A film nagyszerű. Manlio Castagna, a salernói születésű rendező nyolcéves volt az 1982-es világbajnokság idején, gyerekként élte át Olaszország harmadik vb-győzelmét, és az élmény egész életére kihat. A dokumentumfilmet 2022. július 11-én mutatta be a RAI, az olasz közszolgálati televízió, kiemelkedő nézettséggel indult, 2 millió 225 ezren nézték.

Cabrini ma 65 éves. A Juventus remek balhátvédje nulla válogatottsággal a háta mögött került be az 1978-as világbajnoki keretbe, és attól kezdve három világbajnokság valamennyi olasz meccsén, szám szerint tizennyolcon a kezdő tizenegy tagjaként futott ki a gyepre. A kemény hátvéd felidézte a csoportmeccsek kálváriáját is, a brazilok elleni felejthetetlen 3-2-t, majd a finálét a kihagyott tizenegyesével. Cabrini megrendülten emlékezett a két éve elhunyt Paolo Rossira, aki 2017-ben járt Budapesten.

(Borítókép: Antonio Cabrini. Fotó: Szabó Réka / Index)