16:00, December 02.
Ghána 0
Uruguay 2
al-Dzsanúb Stadion H csoport
16:00, December 02.
Koreai Köztársaság 2
Portugália 1
Education City Stadion H csoport
20:00, December 02.
Szerbia 0
Svájc 0
974 Stadion G csoport
20:00, December 02.
Kamerun 0
Brazília 0

Trill Zsolt: Hiába marjuk ki egymás szemét, az semmit sem ér

20220913 5857
2022.09.28. 06:07
A közönség és a kritika is szereti a Magasságok és mélységek című új magyar filmet, melyben Trill Zsolt alakítja a legismertebb magyar hegymászót, Erőss Zsoltot. A kárpátaljai származású színész a halott sportemberről készült megrázó filmen kívül arról is beszélt, hogy született pacifistaként gyűlöli a szülőhazáját sújtó háborút, amiről úgy érzi, hogy az ott élő magyarság szempontjából végzetes lehet.

Ez a film a fanatikus csúcshódító tragédiáját az özvegye szempontjából dolgozza fel, sokak szerint ez az utóbbi évek egyik legszebb magyar mozgóképes produkciója. Magának is tetszik?

Nagyon elegáns, finom szövet. Sajnos kellett hozzá egy szörnyű tragédia, amit „nyersanyagul” használva ennyire erős filmet rendezhetett Csoma Sándor.

Néhány hónapja láttam a Nemzeti Színházban a beregszászi társulat Örkény István Tóték című darabjából készült előadását Vidnyánszky Attila rendezésében. Ön játszotta az őrnagyot. Ez Latinovits Zoltán után igen nehéz színészi feladat, de pazarul megoldotta. Erős lenne párhuzamba állítani az őrnagy mániáját Erőss Zsolt megszállottságával?

A megszállottság olyan dolog, ami lehet elviselhetetlen, de vihet is valamit előre. Végtelenül háborúellenes vagyok, gyerekkoromban még indiánosdit se tudtam játszani. Most pedig benne vagyunk egy újabb háborúban, ami rengeteg család számára tragédia.

Ő most katonaszökevény

Mikor járt utoljára otthon?

Karácsonykor, és nagyon sokáig nem is mehetek már haza, hiszen minket már behívtak. A kijevieket nem hívják be, de minket kárpátaljai magyarokat kivétel nélkül.

Jogilag most is katonaszökevény?

Igen, azok vagyunk a beregszászi színház társulatának többi férfi tagjával együtt. 

Sajnos úgy érezzük, hogy akár nyernek, akár vesztenek az ukránok, számunkra ott nagy lesz a baj.

Az ott élő százötvenezer magyartól, akik a szovjet világban is nyugodtan használhattuk a nyelvünket, élhettük meg magyarságunkat, most elvehetik azt. Még az idén. Azokról a tapasztalatokról beszélek, melyeket harminc éven keresztül megéltünk Ukrajnában.

A Tótékból indultunk ki…

Valóban vannak törvényszerűségek. Akkor se véletlenül kerültünk a háborúba, és most ők sem véletlenül háborúznak Ez egy csomó elhibázott döntés eredménye, és a kapzsiságé, amit Ukrajnában megfigyelhettünk harminc éven keresztül, és ami most is jelen van. Visszatérve Erőss Zsolt és a hegymászók történetére, én innen, mint színész, nem tudom elképzelni, miért kell felmenniük nyolcezer méterre. Rajtuk keresztül mégis lecsapódik valami bennünk is. Talán az a végtelen hit, vagy erő, amit ki tudja, honnan varázsolnak elő, az a fizikai és pszichés megterhelés azért, hogy győzzenek, és leginkább az, ahogy önmagukat legyőzik.

Erőss Zsoltból a tragédiája ellenére sem formált minden ízében pozitív hőst ez a film. Ez hatott a munkájára a karakter megformálásakor?

A filmben is elhangzik, hogy annak a világnak nagyon kemények a törvényei. Én természetesen nem ítélkezhetem fölöttük, és innen is lenyűgözve csodálom őket.

Hányszor találkozott Erőss Zsolt özvegyével?

Volt egy közös napunk. Sándor kitalálta, hogy először együtt másszunk falat, délután pedig elmentünk együtt a Pilisbe. Forgatási helyszínt kerestünk, és közben sokat beszélgettünk.

Egy idő múlva nevetve azt mondta, hogy nekem nem Zsoltot kéne eljátszanom, hanem Kollár Lajost. Inkább rá hasonlítok. Lajos azért fontos ebben a történetben, és ez a filmben is szerepel, mert ő szervez meg mindent, ő az, aki elmegy velük az ötezer méteres alaptáborba, aki fenntartja a kapcsolatot a világgal, ha kell, fölmegy hat-hétezer méterre is, és ha bajba kerülnek, segít lejönni. Szerintem ez legalább akkora tett, mint felmenni a csúcsra. A sors úgy adta, hogy kétszer is találkozhattam Lajossal. Semmit se változott, ugyanolyan pozitív, jó hangulatú ember, pedig, ha valaki látott tragédiákat, kőkemény helyzeteket, akkor ő igen.

Magam vagyok a hegy

Magának is van egy „hegye”, amire mindenképp fel akar jutni, amit le akar győzni, meg akar hódítani?

Mi az én hegyem? Én magam vagyok a hegy. Így ötven környékén az a kihívás, mennyire tudom magam elviselni. Ha néha megtalálom a saját békémet, akkor hegyeket tudok megmozgatni, ha nem találom meg – ez van gyakrabban –, akkor hegyeket rombolok. Remélem, azért nekem is van egy hegyem, de nem tudom, hogy hány ezer, vagy hány száz méteren tartok.

Innen lentről úgy tűnik, hogy magasan jár. Egyre több filmben szerepel, de talán mégis a színházi munkában látja az igazán fontos csúcsokat?

Be kell vallanom, hogy ez így van. Szerencsés dolognak tartom, hogy valamiképp belekeveredtem a filmezésbe, mert olyan helyeken, olyan emberekkel forgathatok, ahová, és akikhez másképp nem juthatnék el. De én a színházat szeretem igazán. Az benne az izgalmas, hogy nekem kell végig csinálnom. Az öltözőben még félek felvenni a jelmezt, húzom is az utolsó pillanatig, de amikor már rajtam van, nincs mese. A színpadon mindent nekem kell kézben tartani. Lehet, hogy lentről úgy tűnik, hogy ez egy ösztönös munka, de igazából végtelenül izgalmas intellektuális folyamat. Játék. Nagyon más világ. Azért jó, hogy mindkettőt csinálhatom, mert az egyikből mindig átviszek valamit a másikba.

Hogy érzi magát a Nemzeti Színházban?

Én, Trill Zsolt, csodaként kezelem, hogy abban a színházban dolgozhatom. Ez egy folyamat, egy igen hosszú út attól fogva, hogy elindult a magyar nyelvű színjátszás, aztán lett Nemzeti Színház, és így tovább, folyamatosan tovább. Én ennek az útnak egy igen apró kövecskéje lehetek, és emiatt nagyon örülök.

Azt mondta, hogy született pacifista és utálja a háborút. A magyar színházi életben rengeteg a háborúskodás. Azt hogyan kezeli?

Ahol emberek vannak, ott viták is. Szeretek vitázni, pláne a színpadon, a próbákon keresztül. A színházban azért izgalmas, ha provokáljuk egymást, mert a végén kijöhet belőle valami pozitív, vagy legalább érdekes. Nem mindig, de törekedni kell rá.

A vita tehát hasznos, de a folyamatos szembenállás nem válik egy idő után terméketlenné?

Ezt katasztrofálisnak tartom. Ami engem illet, humorral és provokációval tudom ezt kioltani. Amikor olyan közegbe kerülök, én magam hozom fel, hogy beszéljünk róla. Az a baj, hogy nem beszélünk. Elmégy valahová, és érzed a feszültségeket. Ahelyett, hogy munkával győznénk meg egymást, vagy próbálnánk hatni egymásra. Pedig szerintem ez a megoldás. Hiába marjuk ki egymás szemét, az semmit sem ér.

Lát valamiféle elmozdulást? Nem lehet, hogy már nagyon sok embernek elege van abból, hogy semmit se lehet megbeszélni, megvitatni?

Mindenkinek elege van belőle, de ez ugyanolyan bonyolult, mint az orosz–ukrán háború. Egészen másról van szó, mint amit a felszínen látunk. Arról a másról nagyon kevesen beszélnek. Ugyanaz történik körülöttünk is, mindenkinek elege van már az egészből, de mindenkinek van egy kikeményedett véleménye. Magyarországon a focihoz és a színházhoz mindenki ért. Csinálni persze kevesen tudják.

A hadsereg elvitte a buszunkat

Maga szerencsére csinálja.

Amíg hagyják, vagy ha hagyják, ha nem, amíg kedvemet találom benne – márpedig semmi másban nem találom ennyire kedvemet – addig én csinálni fogom. Vagy lelőnek.

Rejtő Jenőt idézve: Ilyen jó eredményre eleinte ne számítson, felség. Milyen új darabot próbál?

Ősszel egy új előadásban játszom a Nemzeti Színházban. Brecht Kaukázusi krétakörét próbáljuk. Egy grúz rendező állítja színpadra, Avtandil Varzimasvili, a Tbilisziben működő Gribojedov Állami Színház művészeti vezetője. Van egy kis saját színháza is. Abszolút izgalmas, egészen más világ, mint amit mi szoktunk elképzelni a színpadon. De a grúz színház mindig is csodálatos világ volt.

Ismeri a grúz színjátszást?

Játszottam is ott, pont a rendező színházában. Meghívtak bennünket huszonvalahány évvel ezelőtt a Beregszászi Illyés Gyula Színházzal. Kutya izgalmas világ, pont olyan, mint a Kaukázus. Életem egyik legnagyobb utazása volt.

Mi történik most a beregszászi színházzal?

Az igazgatónőnk, egy fantasztikus asszony, ingázik Pest és Beregszász között. Tőle tudjuk, hogy vannak menekültek, akiket a színházban látnak el, és már jelentkeznek ottani amatőr színjátszók is, akik ukrán előadást szeretnének ott tartani.

Lehet, hogy a beregszászi színházat is elsöpri a háború?

Ne mondjuk ezt ki, de óriási veszélyben van. A hadsereg azonnal elvitte a buszunkat, mintha anélkül nem tudnának háborúzni. De, ahogy a filmben is elhangzik: attól, hogy megtörténik egy tragédia az életünkben, nekünk még élnünk kell.

(Borítókép: Trill Zsolt. Fotó: Szollár Zsófi/Index)



  • Hírek
  • Hírek