16:00, December 06.
Marokkó 1
Spanyolország 0
Education City Stadion Nyolcaddöntő
20:00, December 06.
Portugália 6
Svájc 1

Meglepő mondat kapott nyílt színi tapsot a Nemzeti Színházban

224464
2022.09.29. 19:55
Ha értünk jön a férfi, aki immár ősz hajjal azt hangoztatja, hogy ötven éven keresztül értünk dobogott a szíve, de most már sutba dob minden konvenciót és megszöktet minket a nyárspolgári hétköznapokból, akkor nem rohan-e az ember a karjaiba, hogy igen, az élet véges, legyünk még egy kicsit boldogok? Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című drámájának bemutatóján jártunk a Nemzeti Színházban.

Ki gondolta volna, hogy nyílt színi tapsot kap a Nemzeti Színházban, amikor a Hectort játszó Blaskó Péter azt mondja az Estellát játszó Udvaros Dorottyának, hogy végeredményben egyikőjük sem töltötte tétlenül az elmúlt éveket: „Én alkottam, te szültél!”

A színészek is pontosan tudják, hogy ez a mondat „bejön” a publikumnak, Blaskó teátrális mozdulatokkal kísért mondata után kitartott szünettel néz a közönség felé, és a nevetés nem marad el, a nézők veszik a lapot. És szerencsére az egész előadást belengi valami finom irónia, a két főszereplő arányérzékének köszönhetően biztonsággal evezhetünk végig a darab kavarta örvények között, nem kell attól félnünk, hogy egyszer csak felborulunk.

A képmutató család

Egy francia kisvárosban járunk, valamikor II. Napóleon idején. Adott egy család, amely békésen éli a maga képmutató életét: a középgeneráció a nagylánnyal hangversenyre jár, amin kötelező lelkendezni, és amikor hazaérnek, ugráltatni kell a cselédet, addig nincs meg a családfő lelki nyugalma.

Ebben a karót nyelt családban él egy nagymama, Estella, akinek a férje már régen meghalt, de egyensúlyban van önmagával, az egyébként fülig szerelmes és katonatisztet bújtató cselédlánnyal is humorral, de emberségesen bánik, megtalálja vele a hangot. Így várja a hangversenyről hazatérő lányát, vejét és unokáját, akik elmesélik, hogy a híres zeneszerző, a nagy Hector Berlioz adott koncertet a városban, lehengerlő volt, ahogy vezényelt.

A nagymama szeretettel hallgatja a beszámolót, amikor is elhalad egy zenés felvonulás, épp az ablakuk alatt: vajon kit illet a személyre szóló muzsika? Estella kissé zavarban, mégis büszkén vállalja, hogy bizony őt, és megkapta az üzenetet is, hogy Hector Berlioz hamarosan tiszteletét teszi náluk, és addig nem tágít, amíg beszélni nem tud Estellával. A nagymama mit tehet, „engedélyt kér” az értetlenkedő és talán meg is botránkozó családtagjaitól, hogy hagyják egy órára egyedül a zeneszerzővel, de a lánya azért maradjon hallótávolságon belül.

A berobbanó hősszerelmes

Ekkor robban be a színre a hófehér hajú hősszerelmes, és nem hagy túl sok kétséget afelől, hogy miért is jött. Elmondja, hogy tulajdonképpen gyerekkora óta Estellába szerelmes, de most már nem vár tovább, azért jött, hogy meghódítsa szíve hölgyét, ha kell, akár meg is szökteti. Hát nem szép gondolat?

Hubay Miklós darabja finoman bontja ki a szálakat, egy pillanatra sem érezzük azt, hogy ennek a két idős embernek a szerelmi története nevetséges lenne: nem, megvan az érzések jogosultsága, valós, érvényes vágy, hogy az ember, legyen akárhány éves, megtalálja a boldogságot. Nem itt kell tehát keresni azt, hogy mi a gond Berlioz ostromával, és amit a viselkedése mélyén találunk, az független attól, hogy hány éves, az egyetlen korban sem elfogadható és viszonozható.

Heves érzelmei közepette ugyanis egyáltalán nincs tekintettel a másik ember érzéseire. Nem érdekli, hogy a nőt hogyan érinti az, hogy éjnek idején betör hozzá, lerohanja a szerelmével és az elképzeléseivel, de a legárulkodóbb mégis az, ahogyan Estella tiltakozása ellenére végigmond egy ifjúkori történetet, ami a hölgyet szemmel láthatóan nagyon kellemetlenül érinti. Szinte kéjeleg, hogy a szavainak milyen hatása van, amikor részletekbe menően beszámol róla, mit látott a szőlőben, ahol anno a családjaikkal együtt nyaraltak, és mi történt a présházban, ahova Estella egy másik ifjúval surrant be.

Estella később férjhez ment, gyerekei születtek, egész életében a családot szolgálta, férjéhez még halála után is hű maradt, érthető, ha övön aluli, aljas támadásnak érzi, hogy egyszer csak valaki előrángatja ezt a régi históriát. Ezt persze ő nem mondja így ki, csupán finoman tiltakozik, és csak az arca rezdüléseiből látjuk, hogy szenved, de talán ekkor jut végleg arra az elhatározásra, amit már az elején tudott: ezzel az alakkal bizony nem megy sehova.

Nem győzi meg szándékai komolyságáról az sem, amikor Hector szerelme bizonyítékául puszta kézzel megragadja a kandallóból kihalászott tüzes piszkavasat – micsoda nárcisztikus önelégültség kell ahhoz, hogy valaki a saját fájdalmával kérkedjen, és ezzel próbáljon a másik fölé kerekedni?

A józan nagymama

Hiába reménykedünk tehát abban, hogy az időskori szerelem létjogosultságának himnuszát kapjuk a Nemzeti Színház előadásán, Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című műve nem az a darab. És ezt nem érti félre sem a rendező, Rátóti Zoltán, sem a két szenzációsan játszó főszereplő. Blaskó Péter remekül hozza az egzaltált zeneszerző figuráját, haja, szakálla és ruhája is lobog az ájult szenvedélytől, Udvaros Dorottya Estellája pedig józan humorral kezeli a helyzetet. Igazi örömjáték ez a két nagyszerű művésznek.

Amikor Estella a végén bekötözi Hector megégett kezét, jót nevetnek a helyzeten, és a férfi már-már azt gondolja, hogy bensőségesen közel kerültek egymáshoz, még azt is bevallja, hogy talán soha életében nem nevetett ilyen jót, de Estella csak annyit mond: akkor már nem volt hiábavaló a látogatása.

Nem volt hiábavaló azért sem, mert a végig a másik szobában őrködő lánya (Tóth Auguszta) rádöbben, hogy amilyen érzelmi életet ők élnek a férjével (Tóth László), az sehol sincs ahhoz a szenvedélyhez képest, aminek a fültanúja volt. „Fognál értem tüzes vasat?” – szegezi a kérdést az elképedt, és önnön nagyszerűségével szintén eltelt férjének, aki nem gondolta, hogy ilyen drámába torkollik még az este.

A darab leírásában azt olvassuk, hogy a főszereplők „felidézik az ifjúkori szenvedélyt, amit korábban a konvenciókhoz igazodva mélyen eltemettek magukban”, illetve hogy „sohasem késő »megállítani az időt«, az igaz szerelem ott él mindenkiben, csak bátorság kell megélni azt”. A színpadon azonban nem egészen ezt láttuk, és szerencsére Estella és Hector is meg tudta élni a saját érzéseit: a zeneszerző bátran megéli az igaz szerelmet – vagy amit ő annak gondol –, a nagymama viszont bátran megéli azt, hogy neki pont jó lesz továbbra is enélkül az ember nélkül élni. Drukkolunk a szerelemnek, de ezúttal neki van igaza.

Függöny.

(Borítókép: Szabó Réka/Index)



  • Hírek
  • Hírek