16:00, December 09.
Horvátország 2
Brazília 1
Education City Stadion Negyeddöntő
20:00, December 09.
Hollandia 2
Argentína 3

Ismét Sunday Brunch az Indexen, a vendég: Szilágyi Liliána

PAP 3929
2022.10.01. 09:01
Még egy éve sincs annak, hogy Szilágyi Liliána a nyilvánosság elé állt az utóbbi idők egyik legfelkavaróbb és -megrázóbb történetével. A 2016-os Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző úszó azt mondta, hogy gyerekkorában apja testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt. Az apa mindent tagad, az ügy a bíróság elé került. A Sunday Brunch új évadának első adásában azonban nem csupán erről lesz szó. Sőt.

Idén tavasszal véget ért egy sportpályafutás, Szilágyi Liliána bejelentette, hogy felhagy a versenysporttal. Azóta, azt mondja, minden, de minden megváltozott az életében és körülötte, ez volt az első nyár, amikor nem kellett semmiféle versenyre készülnie.

Végre jutott ideje magára, azokra, akik szeretik, és akiket ő is szeret. A Sunday Brunch vasárnapi adásában azt is elárulja, hová szeret elbújni a világ elől, és az is kiderül, hogy ez a sziget nincs is a világ végén.

Szilágyi Liliána ezúttal feltárja előttünk azt a lányt és nőt, akit kevésbé ismerünk:

Eddig nem nagyon mutattam meg a személyiségemet, eddig egy sportoló voltam, aki annyiból ismert, hogy furcsán nyilatkozik, vagy nyer egy versenyt.

Nyíltan beszél vágyairól és álmairól, valamint arról is, hogy mit szeret annyira Murakami Harukiban, s hogy miért olvassa a 1Q84 című regényét.

Az egykori sportoló életében azonban egyvalami azonban folytatódik. Az ügy, amivel a nyilvánosság elé állt, s amiről így fogalmaz:

Tudom jól, hogy nagyon sok mindent elindított a felszólalásom, de mindig megkérdezem magamtól, hogy tudtam-e segíteni.

Szilágyi Liliána a Sunday Brunch új évadában Puskás-Dallos Bogi vendégeként arról is beszél, hogy igazából soha nem álmodozott arról, hogy egyszer feleség lesz, és úgy érzi, hogy ez nem is nagyon illik a karakterébe, mégis szeretne majd esküvőt. Egyvalamit azonban biztosan nem szeretne: folytatni azt a fajta házasságot, amit az apjáéktól látott.

A beszélgetőtárs: Puskás-Dallos Bogi 

Ha szeretné megtudni, hogy mi történt Szilágyi Liliánával azt követően, hogy

  • befejezte élsportolói pályafutását,
  • milyen a viszonya a vízhez, az úszáshoz, 
  • mit gondol a bántalmazásról,
  • s hogyan és miként próbál segíteni másokon,

az tartson velünk, és vasárnap nézzük együtt a Sunday Brunch legújabb évadát az Indexen!

Vasárnap ismét Sunday Brunch az Indexen, a vendég: Szilágyi Liliána

A nyári szünet után helyszínt vált az Indexen a Sunday Brunch. Az őszi évadban vasárnaponként a már két ismerős műsorvezető, Puskás-Dallos Bogi és Csiby Gergely köszönti a Sunday Brunch nézőit, a Zsiráf Buda asztalánál egymást váltva beszélgetnek vendégeikkel a hétvégéhez illő könnyed vagy éppen nagyon is komoly témákról és történetekről.

(Borítókép: Dallos Bogi és Szilágyi Liliána. Fotó: Papajcsik Péter / Index)



  • Hírek
  • Hírek