Cáfolja Bruce Willis, hogy eladta volna az arcát
További Kultúr cikkek
- Ők a magyar csapat, akiket az év legjobbjának választottak
- Nyáry Luca: Apa mindig azt mondta nekem, hogy a lemondást gyakoroljuk
- A Grammy-díj felé menetel egy magyar zenekar
- Megszökött otthonról, megjárta a földi poklot, de a legnagyobbak közé emelkedett
- Pogány Induló: Rákopogtattak a fejemre, hogy ez így már nem jó
Múlt héten széles körben elterjedt a hír, hogy Bruce Willis megkötötte a világon az első ilyen jellegű szerződést, és eladta arcmását a Deepcake nevű orosz mesterségesintelligencia-cégnek.
A színész szóvivője azonban azt mondta a BBC-nek, hogy „semmilyen partnerséget vagy megállapodást” nem kötött a céggel.
Bruce Willis márciusban jelentette be, hogy visszavonul a színészkedéstől, miután afáziát, egy, a beszédet befolyásoló idegrendszeri rendellenességet diagnosztizáltak nála.
A deepfake-nek nemezett technológiák képesek arra, hogy mesterséges intelligencia (AI) és gépi tanulási technológia használatával valósághű videókat készítsenek valakiről, annak arcát gyakorlatilag „ráhúzva” egy dublőrre.
Russian firm Deepcake used an authorized deepfake of the Bruce Willis in the commercial for telecoms company Megafon. The company uses an artificial neural network to impose Willis' image onto the face of a Russian actor pic.twitter.com/7bizoLsk2S
— Reuters (@Reuters) September 22, 2021
Szeptember 27-én a Daily Mail arról számolt be, hogy Bruce Willis és a Deepcake között megállapodás született. A történetből, mint kiderült, annyi az igazság, hogy Bruce Willis deepfake-kel létrehozott mását tavaly felhasználták egy orosz telekommunikációs vállalat, a Megafon reklámjához.
A Deepcake azt mondta a BBC-nek, hogy szorosan együttműködött Willis csapatával a reklámon. A csatornával azt közölték, hogy beleegyezését adta, és rengeteg anyagot biztosított, hogy elkészíthessük a digitális klónját. A cég állítása szerint egyedülálló könyvtárral rendelkezik a hírességek, influencerek és történelmi személyiségek nagy felbontású képeiből.
A Deepcake a weboldalán nyilvánvalóan Bruce Willisnek tulajdonított idézettel népszerűsíti a munkáját:
Tetszett, hogy mennyire pontos a karakterem. Ez egy nagyszerű lehetőség számomra, hogy visszamehessek az időben. A rendszert a Die Hard és az Ötödik elem tartalmai alapján képeztük ki, így a karakterem hasonlít az akkori képekhez.
Bruce Willis ügynöke azonban azt mondta a BBC-nek, hogy a színésznek nincs partnersége vagy megállapodása „ezzel a céggel”.
A Deepcake közleményében azt mondta, hogy pontatlanok azok a hírek, amelyek szerint megvásárolták Bruce Willis arcának jogait.
Téves volt a megfogalmazás. Bruce Willis nem tud eladni senkinek ilyesfajta jogot, azok ugyanis nem elidegeníthetőek
− mondta a cég képviselője.
(Borítókép: Bruce Willis 2018. július 14-én. Fotó: Rich Fury / Getty Images)