Meghalt Angela Lansbury
További Kultúr cikkek
- Nem fizet a kormány, ezért súlyos veszélyben a folyóiratok
- Márkó és Barna Síkideg – Bidé pápa
- Nagy fába vágtuk a fejszénket, óriási bejelentésre készülünk
- A közös munka Csányi Sándor és Tenki Réka magánéletére is kihatással volt
- Milliókkal húzták le az embereket, amikor az árak elszálltak a csillagos égig
A Sky News idézi a család közleményét, amelyben azt írták: gyermekei szomorúan tudatják, hogy édesanyjuk békésen, álmában halt meg Los Angeles-i otthonában 2022. október 11-én, kedden, hajnali 1:30-kor, mindössze öt nappal a 97. születésnapja előtt. Három gyermeke, Anthony, Deirdre és David mellett három unokája, Peter, Katherine és Ian, valamint öt dédunokája és testvére, Edgar Lansbury gyászolja.
Az Oscar-díjra jelölt, Broadway-musicalekben is szereplő színésznő 96 éves volt, karrierje csaknem nyolc évtizeden át tartott. II. Erzsébet néhai brit uralkodó 2014-ben a lovagi cím női megfelelőjének számító, Dame előnév viselésére jogosító legmagasabb rangra emelte Angela Lansburyt.
Első filmszerepe az 1945-ös, George Cukor rendezte Gázláng, amelyért Oscar-díjra jelölték. További jelentős filmszerepei, amelyekért szintén Oscar-díjra jelölték A Dorian Gray portréja (1946), valamint A mandzsúriai jelölt (1962). Utóbbiban Mrs. Iselint alakította, alakítása pedig hangos elismerést kapott, és számos díjat hozott számára. Larry King műsorában Lansbury elmondta, hogy számos filmszerepe közül ez volt a legkedvesebb számára.
Leginkább azonban a főszereplésével készült Gyilkos sorok (Murder, She Wrote) című krimisorozatból ismerhették, amelyben Jessica Fletcher regényíró és amatőr nyomozó szerepét alakította. A sorozat 12 évadot élt meg 1984 és 1996 között.
Sok, a Broadwayn és a West Enden színpadi szerepléssel töltött év után 1978-ban tért vissza a filmezéshez a Halál a Níluson feldolgozásában, majd Miss Marple-t alakította Agatha Christie A kristálytükör meghasadt c. regényének filmes adaptációjában. Majd a karakterhangok felé fordult, animációs filmek szereplőinek adta hangját: 1982-ben The Last Unicorn, azaz Az utolsó egyszarvú Fortuna mamája volt, 1997-ben az Anastasia, magyarul Anasztázia című amerikai animációs film Marija Fjodorovna anyacárnéja volt. Leghíresebb ilyen munkája az éneklő Mrs. Potts, azaz a Szépség és Szörnyeteg Kanna Mamájának hangja volt az 1991-es Disney-filmben, amelynek főcímdalát is énekelte.
Broadwayi munkásságának elismeréseként Lansbury hat Tony-díjat, filmes és televíziós szerepeiért szintén hat Golden Globe-díjat nyert. 2013-ban tiszteletbeli Oscar-díjat kapott elképesztő életműve elismeréseként.
(Borítókép: Angela Lansbury 2018. május 5-én. Fotó: Tommaso Boddi/Getty Images)