Meghalt az Operaház legendás balett-táncosa

2022.10.12. 20:06
Életének 85. évében elhunyt Dévényi Edit, a Magyar Állami Operaház címzetes magántáncosnője – jelentette be Facebook-oldalán az Operaház.

A bejegyzésben azt írták, hogy Dévényi Edit 1957–1968 között volt a Magyar Állami Operaház tagja. 1959-ben Bécsben, a Nemzetközi Balettversenyen aranyérmet szerzett, megosztva a világ leghíresebb művészeivel, Jekatyerina Szergejevna Maximovával és Rudolf Nurejevvel.

1963-ban az Állami Balettintézetben szerzett balettmester-diplomát, ugyanebben az évben a moszkvai Nagy Színház ösztöndíjasaként a Chopiniana és A diótörő főszerepeit is táncolta, majd Budapest mellett Párizsban és Zürichben táncolt főszerepeket.

Nemcsak balettművészként, hanem pedagógusként is rendkívül színes pályafutást tudhatott magáénak: 1968–1986 között művészeti vezetőként tevékenykedett a Toronto City Ballet-ben, egyetemi tánctanszékvezető balettmester volt a York Universitynél, emellett mesterkurzusokat adott Torontóban és Halifaxben.