Koltai Róbert üzent: Nem szálltam ki a ringből

2022.10.23. 13:32
Színészi és rendezői munkásságáért életműdíjat kapott az idei Bujtor István Filmfesztiválon Koltai Róbert Jászai Mari-díjas érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Az életműdíjjal kitüntetett színésszel az Új Szó című lap készített interjút. Koltai Róbert elmondta, azért vette át ülve a díjat, mert nehezére esik az állás, és a járás is gondot okoz neki néha.

Mozgásszervi probléma. Fájnak a lábaim. Hetvennyolc évesen ezen sem csodálkozhatom. Vizsgálatokra járok. Várom, hogy kiderüljön, mi akar ez lenni

– mesélte a színész az állapotáról. Koltai Róbert szerint vegyes nyara volt, voltak benne jó és nehéz pillanatok is. Nem pihent sokat, mert bár jelenleg szabadúszó, ennek ellenére sem feledkezett meg róla a szakma. Önálló estjei is vannak, sokszor a párjával, Ildikóval együtt. 

Tehát nyáron sem érzem, hogy kiszálltam a ringből, csak más az állandó elfoglaltság

– mondta a színész. Bujtor Istvánra úgy emlékezett vissza, mint egy fantasztikus humorú figurára, aki azonban „ha úgy ítélte meg, hogy ő már tudja a szöveget, a rém hosszú anyagot”, amit ketten játszottak volna, „akkor egyik napról a másikra bekeményített”. „Szeretetre méltó volt akkor is, csak elkezdett velem szigorúskodni” – mesélte Koltai. 

A most kapott életműdíjról azt mondta, még nem könyvelte el, hogy mi az értéke, de Bujtor István neve az őszinte barátságot jelenti számára. A színész – bár már a nyolcvan fele közelít – örülne, ha lenne még szerepe. A várakozás napjait pedig tévénézéssel, olvasással és alvással tölti.