Próbált menekülni, de elfogták, és feleségével együtt bebörtönözték

2022.10.30. 18:52
Egy szép őszi séta keretében érdemes a Várkert Bazár felé kanyarodni, ugyanis nagyszabású ingyenes szabadtéri kiállítás nyílt Cziffra György életéről és munkásságáról Árnyékból a fénybe címmel. A tárlat egy korábbi változata tavaly látható volt a Müpában, Katarban, Olaszországban, Eszterházán, illetve Szentendrén, a jelenlegi átdolgozott anyag kifejezetten a nagyközönség számára óriási szabadtéri, látványos tablókon nyújt átfogó képet a rendkívüli művész nemzetközi pályájáról, missziójáról és életművéről.

A világhírű magyar zongoravirtuóz, Cziffra György (1921–1994) életében nélkülözés és bőség, üldöztetés és ünneplés egyaránt akadt. Ezt a regénybe illő pályát tárja elénk a Cziffra György-emlékév eseménysorozatának keretében összeállított kiállítás a Várkert Bazárban.

A cigányzenészcsaládból származó, tehetséges fiatal Cziffra Györgynek a Zeneakadémiára Dohnányi Ernő segített bejutni, ahol rajta kívül Weiner Leó, Ferenczy György és Keéri-Szántó Imre voltak a tanárai. Besorozták, harcolt a II. világháborúban, szovjet fogságba esett, onnan megszökött, és hazatért.

Elfogták, és feleségével együtt bebörtönözték

Magyarországon 1945 után a pesti éjszaka bárjaiban zongorázott a megélhetéséért. 1950-ben próbált külföldre menekülni, de elfogták, és feleségével együtt bebörtönözték.

1956-ban sikerült emigrálnia, Franciaországban kezdett új életet, elindulva a megérdemelt világhír felé. A világ ünnepelt zongoravirtuózként ismerhette meg, Japántól Argentínáig a legnagyobb koncerttermekben lépett fel. A tehetségek támogatására alapítványt hozott létre, és mesterkurzusokkal is segítette a fiatal generációt. Karmester fia, ifj. Cziffra György korai halála után azonban a nemzetközi hírű művész már nem vállalt nyilvános szereplést.

A szabadtéri kiállítás bemutatja a művész különleges életútját. Olvashatunk róla történeteket, kritikákat, valamint az életmű utóéletét is felvillantja a Cziffra Alapítvány története, Balázs János munkássága, a Cziffra Fesztiválok számos dokumentuma és a művész születésének centenáriumát ünneplő Cziffra100 is – olvasható a kiállításról szóló közleményben. A tárlat kurátora Kiss Eszter Veronika zenetörténész.

Cziffra György világhírű zongoraművész 100. születésnapját Magyarország kormánya hivatalos emlékévvé nyilvánította, 2021-ben pedig az UNESCO felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. A Cziffra György-emlékév a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának köszönhetően valósult meg, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével.

Az Árnyékból a fénybe című emlékkiállítás a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján 2022. november 30-ig látogatható.