
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM„A Nemzet Művésze díjat azok érdemlik ki, akik kimagasló életművet, más szóval remekművek egész sorát hozták létre” – mondta Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, amikor átadta a díjakat a négy, elismerést szerző művésznek.
Az akadémia elnöke megköszönte a négy díjazottnak emberi és művészi példamutatásukat.
A Nemzet Művésze díj Bizottság idén a magyar filmvilág kiemelkedő operatőrének, építészetben jeleskedő szakembernek, festőművésznek és táncművésznek nyújtotta át a díjat. A négy díjazott 2022-ben a következő:
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a díjátadón hangsúlyozta: Magyarországon ma a kultúra stratégiai fontosságú ágazat. Kiemelt célként nevezte meg, hogy az elért eredmények megtartása mellett lendületet tartsunk a kulturális életben.
A Nemzet Művésze díj Bizottság tavaly az elismerést
(Borítókép: Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a Nemzet Művésze elismerések átadásán a Pesti Vigadóban 2022. november 3-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM