Szánalmas és hataloméhes politikusok

Macbett prb BIR 7094
2022.11.25. 19:57 Módosítva: 2022.11.26. 09:09
Kolozsváron láthattuk a Macbett című előadást az Interferenciák nemzetközi színházi fesztiválon. Az eredeti Shakespeare-mű Eugene Ionesco átiratában egy különleges komédia, amelyet Silviu Purcarete vitt színpadra a Kolozsvári Nemzeti Magyar Színház társulatával.

Érdekes a régi nagy darabokat kifordítva látni. Mikor olyan kabátba bújik a történet, amelyben, ha nem lenne rajta márkajel, időbe telne, mire rájönnénk, mit is látunk. Eugene Ionesco Macbett-átirata is hasonló eset, amelyet Silviu Purcarete rendezésében láthattunk a Kolozsvári Állami Magyar Színház tolmácsolásában.

Az Interferenciák nemzetközi színházi fesztiválon bemutatott Shakespeare-klasszikus ezen verziója több ponton is eltér eredeti formájától. Legalapvetőbb különbség, hogy végeredményben egy komédiát látunk, amely kifordítja és kikarikírozza a karaktereket.

Magát a történetet is egy teljesen másik oldalról szemléli.

Ahelyett, hogy  Macbettet és Lady Macbettet helyezné a középpontba, a darab első felvonása Macbett és Banco bajtársi kapcsolatát, valamint emberi gyengeségét és gyarlóságát mutatja be. Rengeteg tükörjátékot láthatunk a Macbettet alakító Bogdán Zsolttól és a Bancót alakító Viola Gábortól, végig párhuzamban tartja az előadás a két karaktert – már amennyire a történet maga engedi ezt.

Lady Macbett és két komornája – mivel ebben a verzióban kettő is van neki – mint három alantas boszorkány jelenik meg, akik bűbájuk uralmába kerítik a bátor hadvezéreket, elültetik bennük a kétség, bizonytalanság és hatalomvágy magvait. Kezdetben Duncan király ellen hangolják őket, majd egymás ellen is, játszi könnyedséggel törik meg a karakterek egymásba vetett hitét.

Teljesen más, mégis összefér

Míg ez első felvonás folyamatosan változó terekben helyezi el a szereplőket, rengeteg látványközpontú képet és játékot kapunk. A második felvonás ezzel szemben kvázi egy környezetben tartja végig a szereplőket, szinte el sem hagyják a – feltehetően – tróntermet és kastélyt. A jelmezek, a fények is sokkal egysíkúbbak, a hangsúlyok áthelyeződnek a karakterdinamikákra a játékok helyett.

A darab legvégén pedig, miután Macbett meghal, akit a valódi trónörökös, Macol végez ki, elkezdi elmondani végeláthatatlan királyi beszédét az új uralkodó, miszerint ő sem jobb semmivel Macbettnél, sőt, valószínűleg még jobban pusztulásba dönti a világot, de dicső dinasztiát fog felépíteni, mint első Banco király. Ahogy meséli terveit és igényeit, úgy jelenik meg mögötte a Banco-dinasztia örököseinek arcképe, közöttük Chaplinnel, Mickey Egérrel, valamint nagyjából a tizedik leszármazottként Tompa Gábor arcképével. Eközben a díszletet lebontják mögötte, a jelmezeket kihordják, a szereplők eltűnnek, fel is porszívózzák a színpadot, majd mire végez, a színészek már civil ruháikban térnek vissza a meghajlásra.

A darab mondanivalója két fő faktorban jelenik meg. Az egyik a hatalom kérdése, a hatalomvágy mibenléte. Ahogy Visky András is rávilágított a darab másnapján egy nyílt beszélgetésen, a hatalomvágy egyik legalapvetőbb problémáját veti fel a darab, miszerint

a legtöbb ember azért vágyik a hatalomra, mert csak.

A másik ennek a problémának az élő aktualitása. Ahogy Visky András megfogalmazza ezt a darab kapcsán – amely a programfüzetben is olvasható:

A harmincas években fölbukkant lehetőség – hogy tudniillik szabad választások juttatnak hatalomhoz uralommániás, a vérfürdők bűvöletében politizáló pojácákat – nem a múlté, hanem velünk élő kísértés, amivel jobb szembenézni, semmint a felvilágosultság álhitével megismételni a szörnyűségeket.

Ez a Macbett sem a shakespeare-i történet sötét nagyura, kinek gátlástalansága még mai szemmel nézve is elborzasztó, helyette inkább a jelen politikusainak „gondolattalan, kisstílű, a megszerzett hatalomhoz véres körömmel ragaszkodó” tucatembere. Visky András elmondása szerint Ionesco úgy beszélt saját Macbettjéről, mint aki

nem szörnyeteg. Csak ugyanolyan gyáva, gyalázatos, és hataloméhes, mint Duncan, Banco, Glamiss vagy Candor. Átlagember.

Az ember a darabban

A darabban megjelenő bohóckarakterrel, akit Kántor Melinda alakít, jön be a közember, aki egyik oldalon sem áll. A darab során meghal, majd feltámad, a nagyságosok áldozata, de mégsem tűnik el, különféle apróbb játékokkal kápráztatja el a közönséget.

A másik ilyen szereplő a katonát megformáló Balla Szabolcs, akit útban a kocsmából hazafelé soroztak be, egyszer az egyik sereg oldalán harcol, majd a másik seregben, épp amit mondanak neki, sodródik az eseményekkel. Az ő kettősük hozza be a lufihatalommal rendelkező vezetőknek kiszolgáltatott kisemberek világát,

akiknek nincs morális vagy eszmei céljuk a hatalmi játszmák résztvevőinek egyik oldalán sem, áldozatai csupán ezeknek az eseményeknek.

Bár az előadás nem nevezhető klasszikus értelembe vett zenés színháznak, mégis több ponton megjelennek zenei motívumok, egy-egy karakter még dalra is fakad. Ezt Purcarete bizonyos hatások megerősítésére, színpadi dinamika előmozdítására alkalmazza, sosem esik át a túlzásba, végig megmarad az ízlésesség határain belül.

Eugene Ionesco Macbettjét remek színészi játékkal emeli fel a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata, amit a közönség álló tapssal köszönt meg az előadás végén. 

(Borítókép: Biró István)



  • Hírek
  • Bankszámla