Marics Petiék szerelmesek, T. Danny toxikus függetlenségbe menekül

DSC0581
2022.11.26. 06:09
Lehet akármennyire felszínes egy sláger szövege, Csirmaz Luca megtalálja bennük a mondanivalót.

Vegyünk pár nagyon ismert mai magyar popslágert, melyek egy-egy sora még azoknak a fülébe is belemászik, akik sosem hallották ezeket a számokat az elejétől a végéig. Adjunk hozzá jó pár egyetemi évet és egy pszichológusdiplomát, mindezt keverjük össze egy igen népszerű platformmal, és máris megkapjuk a végeredményt:

TikTok-videóelemzéseket, amelyek pár divatos popszám szövegrészleteiből egészen komoly lelki és emocionális, tömegeket érintő problémákra hívják fel a figyelmet.

Csirmaz Luca nagyon okosan kezeli TikTok-profilját, ugyanis a trendeket meglovagolva beszél hivatásáról, a pszichológiáról. Pár hete töltötte fel első olyan videóját, ahol a Bruno x Spacc nevet viselő zenei formáció Aha-Aha című számát elemezte, majd egy mostanában elég ismert és kifejezetten fülbemászó sláger szövegét fordította le a pszichológiai tudatosság nyelvére.

Projektált elakadás

Kicsi országunkban vélhetően kevés olyan ember akad, aki nem hallott volna legalább egy kis részletet a VALMAR zenekar Úristen című számából, amit Szikora Róberttel közreműködve dobtak a piacra. Mivel a legtöbben valószínűleg csak a címet tudják többszöri kántálással felidézni, illetve a dalban többszörösen ismétlődő kérdést, a biztonság kedvéért leírjuk a vonatkozó szövegrészletet:

Megláttam, mondom, úristen

Ki ez a lány? Ki ez a lány?

Azt mondom, úristen

Ki ez a lány? Ki ez a lány?

Azt mondom, úristen

Ki ez a lány? Ki ez a lány?

Azt mondom, azt mondom, azt mondom, azt mondom, azt mondom

Oh, ez egy igazi vadállat

Azt hiszem, fel kell kössem a gatyámat

Ő nem olyan, mint a többi

Már most megöl ez a kölni

És a térde fölött hordja ő a szoknyáját

Ha beül a kocsimba, esküszöm, hogy a fékre nem lépek

Úgy viszi a haját a szél (uh-uh)

Én leszek, aki ma téged hazakísér

Oh, hazakísér

Oh, hazakísér.

A képzett lélekbúvár és szövegelemző szerint első hallásra és olvasásra nem könnyű elmélyedni a dalban rejlő költészet szépségeiben, most nem is ez a dolgunk, csupán meghallgatni, hogy egy pszichológus milyen viselkedési mintát, lelki traumát hall ki a mondatokból.

Amint egy potenciális partnerre nézek, aki tudat alatt emlékeztet a saját traumáimra, flörtölés gyanánt máris ráprojektálom, hogy ő minden elakadásom megoldása. Bár esztétikus kisugárzásán kívül semmit sem tudok róla, ez épp elég nekem, veszettül idealizálni kezdem és végül eszméletlenül szerelmes leszek a saját fantáziámba

– fejtette meg Csirmaz Luca a dal rejtett üzenetét.

@csirmazluca Így szólna VALMAR - Úristen pszichológiai tudatossággal🤭 #pszichológia #mentálisegészség ♬ eredeti hang - Csirmaz Luca

Persze ezek a „megfejtések” akkor érvényesek, ha szigorúan komolyan vesszük és egy ember valódi monológjának tulajdonítjuk a dalszövegeket, de összevetve a könnyed megfogalmazást a szakmai elemzéssel, igazán szórakoztató tartalmat kapunk. Márpedig szórakoztatva könnyebb tanulni és tanítani.

Ti semmit se értek, ettől nekem jó

Nézzünk egy következő példát. Szintén nagyot ment T. Danny Megmondtam című nótája, aminek mondanivalója összefoglalva belefér a dal refrénjébe. 

Megmondtam, de Ti nem hittétek

Tényleg semmire nem vittétek

Nem látták, mennyi szart átéltem

Nincsen gond, végre van már pénzem

A lényeg, hogy a feltörekvő tehetségben senki sem hitt, de ő megcsinálta a maga szerencséjét. Mindezt Csirmaz Luca a következőképp fordította le:

Hogy meneküljek az égető szégyenérzet elől,

amit akkor éreztem, amikor nem jelentettem annyit valakinek, mint amennyire vágytam volna, inkább a toxikus függetlenségbe menekülök. Ha azt mondom, ti semmit nem értek, én majd egy kicsit jobban érzem magam. Ha azt mondom, egyedül csináltam mindent, akkor valódi biztonságérzet hiányában még mindig kapaszkodhatok ebbe a grandiózus énképbe, ha már belétek nem merek, és remélem, hogy a teljesítménykényszeremmel és az anyagi javak halmozásával együtt ez majd megvéd attól, hogy újra értéktelennek érezzem magam.”

@csirmazluca

Így szólna T Danny - Megmondtam pszichológiai tudatossággal 🤭

♬ eredeti hang - Csirmaz Luca

A pszichológus-tiktokker legújabb videója kicsit alakított a koncepción, ott már nem a szöveg fordítását teszi közzé, hanem azzal a gondolattal játszik el, hogy ha Manuel Zombi című számának szövegrészleteit pszichológusként hallaná egy terápiás ülésen, akkor mit válaszolna. Persze ebben is benne van egy tömör személyiségelemzés, ugyanúgy vicces, de talán egy kicsit komolyan vehetőbb, pont ezért elgondolkodtatóbb, mint a fent említett vicces fordítások.

Manuel dalszövegrészlete:

Gyere velem kislány

Rajta vagy a babymamalistán

Halott ez a buli, meg a nevem is a kriptán

Krr, pow

Spanom vagy, ha már eleget ittál

Nulla negatív, meg két liter vodka

Te voltál a gyógyszer, a szívem darabokban áll

Mеgöl a hiányod

Miattad olyan vagyok, baby, mint egy élőhalott

Minderre pedig a pszichológus válasza a következő:

Tudja, beszéltünk már arról, hogy talán összekeveri a szerelmet a függőséggel.

Egy egészséges kapcsolódásban a másik hiánya nem öl meg minket. Viszont nagyon gyakran előfordul, hogy mondjuk, volt egy érzelmileg elérhetetlen szülőnk, vagy valaki, akit nagyon korán elvesztettünk, akár fizikailag, akár érzelmileg, és ezt az űrt, ezt a fájdalmat próbáljuk enyhíteni azzal, hogy valaki nyakába adjuk a felelősséget, hogy valaki figyelmének, törődésének túlzott jelentőséget tulajdonítunk. És aztán persze alkalmi kapcsolatba vagy akár az alkoholba menekülünk ezekből, ahogy már említette.”

@csirmazluca Ilyen lenne, ha Manuel - Zombi terápián hangzana el #pszichológia #mentálisegészség ♬ eredeti hang - Csirmaz Luca

Csirmaz Luca tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, klinikai és egészségpszichológiai specializáción, kitüntetéses diplomákkal. Az évek során számos módszerbe belekóstolt, képzéseket végezett, mint például a kognitív viselkedésterápia, vagy a legújabb traumaterápiás módszerek egyike, a Brainspotting.

Negyedik éve tagja az MTA-ELTE Lendület Adaptáció Kutatócsoportnak, ahol szorongáscsökkentő intervenciókat fejlesztenek különböző korosztályok számára. Számos magyar és nemzetközi konferencián vett részt, továbbá elnyerte a Sapere Aude Junior fiatal kutatóknak járó kitüntetést, és az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját is. Jelenleg az ELTE Magatartáspszichológia programjának doktoranduszaként vizsgaszorongás-csökkentő és érzelemkezelést segítő programokat fejleszt, melyeket online formában is elérhetővé teszünk a közeljövőben.

(Borítókép: Marics Péter. Fotó: Kaszás Tamás / Index)



  • Hírek
  • Bankszámla