Egyiptomban is győzött a magyar Maladype

2022.12.02. 15:49
A Maladype színház produkciójának ítélte nemzetközi zsűri a legjobb előadás díját az egyiptomi Sharm El-Sheikhben. A magyar színjátszók folytatják afrikai turnéjukat.

A  Maladype előadása kapta a Samiha Ayoub egyiptomi színésznőről elnevezett Legjobb előadás-díját! a  Sharm El-Sheikhben 7. alkalommal megrendezett Ifjúsági Nemzetközi Színházi Fesztiválon  – tudósította az örömhírről a világot a társulat saját Facebook-oldalán.

Mint erről az Index is beszámolt, a fesztivált Mazen El-Gharabawy rendező alapította, azzal a céllal, hogy találkozási és együttműködési lehetőséget biztosítson a Vörös-tenger partján évente összegyűlő többnemzetiségű színházi alkotók számára. A tekintélyes nemzetközi zsűri által összeválogatott versenyprogramban 20 ország 72 produkciója vett részt, többek között amerikai, brit, horvát, iraki, jordán, olasz, örmény, szlovák és egyiptomi előadások. A Maladype a Bruno Schulz novellái alapján készült Augusztus című non-verbális előadását adta elő.

A húsz éve működő Maladype Színház előadásait több mint negyven országban látták már Amerika, Ázsia és Európa számos helyén. Afrikában azonban most jár először a nemzetközi hírű együttes.

A Maladype társulata az egyiptomi vendégjáték után Tunéziába utazik, ahol a december 3-tól 10-ig a Tuniszban 23. alkalommal megrendezett JTC – Journées Théâtrales de Carthage (JTC – Kárthágói Színházi Napok) nemzetközi összművészeti fesztiválon mutatja be Yvonne című előadását.

A Tunézia fővárosában létrejövő seregszemlén idén 40 ország több mint 100 produkciója mutatkozhat be 30 különböző helyszínen.

Balázs Zoltán, a Maladype vezetője, a Gombrowicz-mű rendezője nem ismeretlen a tunéziai közönség és színházi szakma számára, hiszen a bukaresti Odeon Színházban jelenleg is nagy sikerrel futó Gardénia rendezését 2018. december 15-én már bemutatták a régió legjelentősebb fesztiválján.

A Maladype észak-afrikai turnéja Algériában zárul, ahol december 21–26. között első alkalommal szerveznek nemzetközi színházi fesztivált. A Sahara International Theatre Nights (Szahara Éjszakái Nemzetközi Színházi Fesztivál) színpadain tizenhat ország mutatkozik be előadásaival. Okbaoui Cheikh, alapító-igazgató kiemelte, hogy a színházi találkozó díszvendége a Maladype Színház lesz, aki adrari fesztiválszereplése előtt az algíri Nemzeti Színházban is bemutatja majd többszörösen díjazott Augusztus című produkcióját.