Meghalt a Nicsak, ki beszél sztárja

GettyImages-453391313
2022.12.06. 07:13
Kirstie Alley, a kétszeres Emmy-díjas színésznő, aki az NBC Cheers című vígjátéksorozatában Rebecca Howe szerepével vált híressé, Magyarországon pedig főként a Nicsak, ki beszél sorozat főszereplőjeként ismerik, hétfőn rákban meghalt. 71 éves volt.

Alley halálhírét hivatalos közösségi médiafelületén erősítették meg, ahol gyermekei nyilatkozatát osztották meg − írta meg a Variety

Minden barátunknak, messze földön, szerte a világon… Szomorúan tudatjuk veletek, hogy hihetetlen, szenvedélyes és szerető édesanyánk elhunyt a rákkal vívott küzdelem után, amit csak nemrég fedeztek fel. Amilyen ikonikus volt a képernyőn, olyan csodálatos anya és nagymama volt

− áll a közleményben. 

Kirstie Louise Alley 1951-ben született a kansasi Wichitában, majd 1980-ban Los Angelesbe költözött, ahol belsőépítészként dolgozott. Alley már akkor is tagja volt a Szcientológiai Egyháznak, és kokainfüggősége miatt a közösséghez tartozó Narconon programban kezelték, amelynek józanságát köszönheti.

1982-ben kezdte filmes karrierjét a Star Trek II: A kán haragja című filmben, amit hamarosan a Vakrandin és az 1985-ös Észak és Dél című minisorozat követett. Két évvel később Mark Harmon ellenfeleként játszott Carl Reiner Summer School című vígjátékában.

Ebben az évben Alley váltotta Shelley Longot az NBC Cheers című sorozatában, amely a csatorna legjobb vígjátékai közé tartozott. 1991-ben, amikor elnyerte a legjobb főszereplőnek járó Emmy-díjat a szerepért, egy híresen bohókás beszédet mondott, amikor köszönetet mondott férjének, a színész Parker Stevensonnak: „Szeretnék köszönetet mondani férjemnek, Parkernek, a férfinak, aki az elmúlt nyolc évben a nagybetűs életet adta nekem.” Második Emmyjét az 1994-es David anyja című tévéfilmért kapta, amelyben egy autista tinédzser szülőjét alakította.

Alley karrierjének csúcspontjai közé tartozott még a Veronica's Closet (1997–2000), a 2005-ös Fat Actress című metakomédia, valamint főszerepe John Travolta oldalán a Nicsak, ki beszél című, 1989-ben indult trilógiában, amely hatalmas siker volt.

Az elmúlt néhány évben Alley aktív − és néha harcias − lett a közösségi médiában. Twitteren támogatta Donald Trump elnökválasztási kampányát, majd visszavonta a támogatását, aztán közölte, hogy mégis rá szavazott. Bár gyakran szóváltásba keveredett az emberekkel a politika miatt, a pártatlan humor néhány példájáért is ő volt a felelős, amelyek a közösségi média klasszikusai lettek, mint például a Stephen Hawking fizikus halálára adott válasza:

Jól csináltad… köszönöm a közreműködésedet.

(Borítókép: Kristie Alley 2013. december 3-án. Fotó:  Robin Marchant / Getty Images)