
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEMKépzeljük el, ahogy Mucsi Zoltán a Mennyből az angyal dallamára egy óriási fenyőt cipel, illetve el sem kell képzelnünk, mert így kezdődik az a kisfilm, amelyet nemrégiben tett fel a Facebook-oldalára. Tehát cipeli a fenyőt a hóesésben, majd elázva, vizes hajjal beér a házba, betuszkolja a fenyőt a liftbe, és már tiszta idegben bevonszolja a lakásba.
Ekkor kezdődik a faragás, miközben magában motyog, ami aztán elég hamar vad fenyőgyilkolásba csap át, a széttrancsírozott fa fölött pedig már atlétatrikóban mereng el az élet dolgain. (A lapos tévén közben kézilabdameccs megy.)
Ekkor jön a vigasztaló gondolat, hogy tölt magának egy kis bort, majd még egyet és még egyet, három palackig meg sem áll. Az asztalra borulva elalszik, majd csodálatos álmot lát. Egy gyönyörűen feldíszített fa alatt ébred egy hatalmas ajándék társaságában, ami nem más, mint Bérczes László beszélgetőkönyve Mucsi Zoltánnal. Miközben boldogan magához öleli a dobozt (a háttérben az angyalok kara szól), megjelenik a felirat: Merjünk Nagyot Álmodni, így, csupa nagy kezdőbetűvel, majd alatta zárójelben: (Azért túl nagyot ne!) Hogy ez mit jelent, arról mindenki gondolkozzon el maga!
A rengeteg komment közül csak egyet idézünk: „Azért én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy Zoli az én életem alatt művészkedik, ha már a másik legendáról sajnos lecsúsztam (Sinkovits Imre). Hatalmas vagy, Mucsi úr!”
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM