Ilyen produkciót még nem láttunk, elállt a szavunk a csodálkozástól

Az alkotók azt kérik, még mindig a papírról, hogy érezzük magunkat otthon a nézőtéren és díszletben is. Ezt megkönnyíti, hogy már egy úgynevezett entrance party keretében érkezünk meg a díszletbe és a nézőtérre. A Katona József Színház Kamrájának terét úgy variálták át, hogy a széksorokhoz a díszleten keresztül vezet az út: először a franciaágyat pillantjuk meg, majd a színház kedves munkatársa útba igazít, hogy 

Elhaladunk a fürdőszoba mellett, majd a fogas után jobbra bejutunk a nappali-étkező-konyha-dolgozószoba terébe. Elhaladunk a színészek, például a Katát játszó Tóth Zsófia mellett, aki egy hordozóval magára kötött csecsemővel táncol, és a Barnát játszó Béres Bence mellett is, aki mikrofonba mondja a játékszabályokat: a Fejezeteket követő Partyk kezdetét és végét a lámpák és a munkatársak jelzik, de egy visszaszámlálót is elindítanak a díszletben, hogy tudjuk, mikor van vége. A bejövetelünk közben már szól a partizene, ahogy majd a partik során mindig.

Ismerős szituációk

Nem akármilyen antré, ami azonnal beszippantja a nézőt, mintha mi is ott lennénk Horányban, a nyaralóból átalakított pici házban, ahol Kata és a Lengyel Benjámin által alakított János (az anyjának Janesz) próbálja elkezdeni az életét a nemrég született kisfiukkal, Fülöppel. Velük lakik már egy ideje Barna is.

Ebbe a szituációba toppannak be Janesz szülei, Márta (Pelsőczy Réka) és Csaba (Rajkai Zoltán) Fülöp keresztelőjére, és három percen belül összeveszik mindenki mindenkivel. Ez a helyzet talán még a partizenénél és a díszletben sétálásnál is jobban behúzza a nézőt, annyira hátborzongatóan ismerős. A szülők idegesítő kérdéseket tesznek fel (Hogy megy sorod?), kedvesnek tűnő, mégis a fiatalok életébe belemászó megjegyzéseket tesznek a házra (Elég sokba került a felújítása), a konyhára (Szép ez a pult, de nem ragad bele zsír?), a felsíró bébiőrre (Egy ilyen kis helyen!), az anya pedig, akinek hol melege van, hol fázik, merő jóindulatból elkezd főzni, természetesen a fia kedvencét.

És ha mindez nem lenne elég, beállít Anna (Mentes Júlia) is, akivel Barna couchsurfölt még egy éve Berlinben – vagyis Anna megosztotta vele a lakását, de mint kiderült, az ágyát is –, szóval a világutazó lány Barnához jött meglepetésből, aki ugye elvileg maga is vendég itt. Ez pedig igencsak megbolygatja a szereplők közti dinamikát.

A feszültség nő

Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia Gerhart Hauptmann drámája alapján írta a darabot, a több mint százéves mű a színészek improvizációival és a saját élményanyaguk beépítésével született újjá, és lett nagyon magyar és nagyon mai. A cél az volt, hogy érvényesen beszéljenek a fiatal nemzedék dilemmáiról, de közben nagyon is képet kapunk a szüleik generációjának dilemmáiról is, miközben azt érezzük, hogy mindenkinek megvan a maga igazsága.

Barna és Janesz zenéléssel, illetve filmezéssel próbálkozik (értsd: három éve nem csinálnak semmit), és miközben látjuk a szenvedésüket, az útkeresésüket, megérthetjük a szülőket is, akik szerint nem lehet ilyen lógó orral és céltalanul élni, bár az nem szép dolog, hogy Janesz fejéhez vagdossák, hogy mennyit bajlódtak vele már gyerekkorában is. Egymásnak feszül a két nemzedék, amelynek tagjai között sincs egyetértés, az anya folyton rászól az apára, hogy mit mond, mit tesz, milyen hülyeségeket kérdez, és a fiatalok között is egyre több a kibeszéletlen konfliktus.

Nincs feszültség!

Egy német szerző műve alapján készült magyar szövegkönyv megelevenedését látjuk, de olyan, mintha csehovi figurák gondolkodnának az élet dolgain egy dácsában. Mindegyik szeretne csinálni valamit, de aztán mégse, egymástól várják a megoldást, de midig csalódnak, és szó szerint sem bírnak mozdulni.

Barna az elején még menő partiarc, a végén a zoknijába gyűrt melegítővel, sörösüveggel a kezében már jó úton halad, hogy egy vidéki alkoholista legyen belőle. Anna pozitív energiákkal robban be, de aztán kiderül, hogy nincs hova mennie, és jó lenne valami biztos munkát is találni. Kata nekiáll a szakdolgozatának végre, amit évek óta húz és halaszt, de közben a villanyszámláról is neki kell gondoskodnia, mert a zenébe menekülő férje erre alkalmatlan.

Csaba pedig a maga jóindulatú egyszerűségével próbál kiigazodni a világban. Amikor például megpróbál egy szituációt értelmezni, és odamegy a feleségéhez azzal, hogy itt olyan feszültség van, az ráordít, hogy: Ez nem igaz!

A darab egy kísérlet, hogy mi történik, ha összezárnak hat embert néhány napra egy kis házba, ahonnan bár el lehetne menni kirándulni akár a Dunához, ez valahogy nem jut a szereplők eszébe. Egyszer, amikor a négy fiatal végre egyedül marad, elhatározzák, hogy csinálnak valami jót közösen, elmennek túrázni, vagy megnéznek egy filmet, a vége mégis az lesz, hogy begombáznak, és révült állapotban táncolni kezdenek. Kezdődhet a parti, menjünk be mi is táncolni a díszletbe, vagy legalább járjuk körül a kis házat, kukkantsunk be a minden oldalról nyitott ablakokon, mintha mi is éppen érkező vendégek lennénk – a saját életünkbe.

(Borítókép: Horváth Judit)