Meghalt Bölcs István Szabad Sajtó és Pulitzer-díjas újságíró

2023.01.07. 16:38 Módosítva: 2023.01.07. 16:39
Nyolcvanhét éves korában meghalt Bölcs István Balázs Béla-díjas újságíró, tanár, filmesztéta.

Bölcs István 1957 és 1962 között a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium oktatója volt, majd 1962-től 1969-ig az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola vezető pedagógusaként tevékenykedett. 1963-tól öt évig a Magyar Filmtudományi Intézet és az Országos Pedagógiai Intézet külső munkatársa volt.

Bölcs István 1969 és 1980 között előbb rovatvezető-helyettes, majd rovatvezető volt a Magyar Rádió ifjúsági főosztályán. Ugyanitt 1980-tól négy éven át művelődési rovatvezetőként számítottak a munkájára.

1982-től 1994-ig a 168 óra szerkesztő-műsorvezetője volt, közben 1984-től tíz éven keresztül a Gondolat-Jel felelős szerkesztője, 1986-tól pedig a heti Filmlevél szerzője volt. 1994 és 2011 között a 168 Óra című lap főszerkesztő-helyetteseként dolgozott.

1994-ben megosztott Szabad Sajtó díjat, 2012-ben pedig Pulitzer-emlékdíjat kapott.

Az elismert újságíró, tanár és filmesztéta munkásságát, életpályáját 2005-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével is elismerték. 1987-ben Balázs Béla-díjat, 1993-ban pedig Táncsics Mihály-díjat kapott. 

Középiskolai filmesztétikai tankönyveket is írt. Sok szakmabeli által hivatkozott munkája a középiskolai tananyag és az oktatási módszer kidolgozása. Ennek alapján kezdődött meg a kísérleti tanítás. Könyvei, tanulmányai külföldön is nagy sikert és elismerést arattak. Bölcs István halálhírét elsőként a hvg.hu közölte.