Már hét éve nincs közöttünk a színész, akit kicsit minden szerepe megváltoztatott

GettyImages-457385858
2023.01.14. 05:55
Szomorúbb lett a világ, amikor Alan Rickman 2016. január 14-én meghalt. Hatvankilenc évet élt. De milyen hatvankilencet – és alighanem a lényeg ez: nevét örökre megőrzi a színpadi világ és a filmművészet.

Egyszer, 2006-ban a Livejournal újságírója megkérdezte Alan Rickmant, mennyire változtatta meg az életét az, hogy a Harry Potter-sagában eljátszhatta Perselus Piton szerepét. Jellemző, persze, hogy egy világsikerű filmsorozat esetében hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy színész életében ez a sors-, pontosabban karrierfordító alakítás, de nem Rickman esetében.

Az angol színészt mindig is arról ismerték, hogy válaszaiban pontosan fogalmaz, és nem lepődik meg semmi olyanon, amiről ő egészen másként gondolkozik. Ennek megfelelően azt felelte, hogy

egy színészt egy kicsit minden szerep megváltoztat, de az ő életében az volt a sorsfordító, hogy egyáltalán filmet készíthetett.

Nos, igen, hiszen őt azért már jóval a Harry Potter előtt megismertük a vászonról (Drágán add az életed!; Robin Hood, a tolvajok fejedelmeÉrtelem és érzelem; Dogma – az Igazából szerelem már az első két Potter-film után forgott), és persze nála jobb Perselus Piton sosem lesz már, készüljön bármennyi Harry Potter spin-off alkotás.

Rosszból jó lett, nagyon is

Alan Rickman életében azt a bizonyos sorsfordító alakítást amúgy a Drágán add az életed! hozta meg, Hans Gruber szerepében tökéletes antagonistát alakított.

Nem sok hiányzott azonban ahhoz sem, hogy feltűnjön egy másik filmes sagában, a Star Warsban, de végül nem szerepelt benne. Erről több filmes forrásban azt olvasni, hogy ebben az is közrejátszhatott, hogy az 1970-es években még nem volt eléggé ismert, de ennek ellentmond, hogy amikor a Jedi visszatért forgatták, csupa ismeretlen színész kapott benne szerepet, s lett ezáltal világhírű.

S ami bizonyos, alkatából adódóan lehetett egyszerre gonosz és jóságos is, s ha belegondolunk, Piton szerepében is csak a történet fejlődésével vált bizonyossá, hogy a sötét varázslások kivédése tanár nem is annyira szívtelen és rideg.

Kvíz és emlékezés

Olyan színész volt ő, aki bármilyen szerepet alakított is, vagy állt a kamera másik oldalán, mindvégig ember maradt. Szeretett élni, minden napot igyekezett megélni. Amikor rendezőként is bemutatkozott, a filmet Skóciában forgatták. A színész-rendező halálakor a Daily Record felidézte utolsó interjúját, amelyben Rickman boldogan számolt be arról, milyen jól érezte magát a skótoknál, s hogy milyen remek tőkehalat evett a The Ship Innben. 

Halálának évfordulóján kvízzel emlékezünk Alan Rickman életére és színészi karrierjére. Most tesztelheti tudását, mennyire ismeri az angol színművészt.  

A játék lezárult.

(Borítókép: Alan Rickman 2014. október 17-én. Fotó: Mike Marsland / Getty Images)