Meghalt Kozma Dezső irodalomtörténész

2023.02.06. 14:22
87 éves korában meghalt Kozma Dezső erdélyi irodalomtörténész, aki munkássága ideje alatt a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese is volt.

Életének 87. évében, február 3-án meghalt Kozma Dezső erdélyi magyar irodalomtörténész, az erdélyi magyar tudományos élet meghatározó alakja, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem volt rektorhelyettese – számolt be az MTI a nagyváradi egyetem honlapja alapján.

Kozma Dezső 1935. november 6-án született Erdélyben, a Szilágy megyei Középlakon. Egyetemi tanulmányait 1953–1958 között végezte a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar nyelv és irodalom szakon.

Nekrológja szerint a filológiai tudományok doktora volt, doktori értekezésében a 19. század második felének magyar irodalmát elemezte, és ezt az időszakot tanította is a kolozsvári egyetemen.

Oktatásszervezői tevékenysége is kiemelkedő, 1996 és 2000 között a BBTE rektorhelyetteseként dolgozott. 2003-tól 2013-ig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) tanított, ahol 2006-ig a Bölcsészettudományi Kar dékánja is volt.

A PKE emlékeztet, hogy Kozma Dezső több mint négy évtizedes, termékeny kolozsvári egyetemi pályafutását követően érkezett a partiumi városba, amikor a nagyváradi felsőoktatási intézmény épp számtalan akadállyal szembesült.