A rivális zenekar albumán játszik a The Beatles-sztár

GettyImages-52147204
2023.02.23. 11:26
Minden jel szerint Paul McCartney, a The Beatles csillaga basszusgitáron működik közre a Rolling Stones új, még készülő albumán – írja az MTI.

A The Rolling Stones sajtószóvivője cáfolta azt a hírt, miszerint a másik, még élő The Beatles-tag, Ringo Starr is szerepet kap az idén megjelenő lemezen. Megerősítette azonban, hogy a 80 éves Paul McCartney „egy közeli stúdióban volt, miközben az énekes-szövegíró Mick Jagger és a gitáros-zeneszerző Keith Richards a lemezen dolgozott”.

A The Rolling Stones új, huszonhatodik stúdióalbumán a dalok felén a 2021-ben elhunyt Charlie Watts dobjátéka hallható, a többi felvételt Steve Jordannel rögzítették, aki teljes jogú tagként tűnt fel az utóbbi Stones-koncerteken.  

Jóban voltak

A Variety magazin korábban beszámolt róla, hogy McCartney Los Angelesben közreműködött a The Rolling Stones egy készülő projektjében, amelyet a 2021-ben Grammy-díjjal elismert producer, Andrew Watt irányít.     

Bár a hatvanas évek sajtója a két zenekart riválisként állította be, a tagok jó barátságban voltak egymással, többször is dolgoztak együtt. 

„A The Rolling Stones egyik első sikerét egy Lennon–McCartney-szerzeménnyel, az I Wanna Be Your Mannel érte el 1963-ban, tíz évvel később Lennon volt a producere Mick Jagger Too Many Cooks című dalának: a szám 2007-ben jelent meg a Very Best of Mick Jagger című albumon” – fogalmazott az MTI. 

A zenekar 60. születésnapja alkalmából a Stones Jaggerrel, Keith Richardsszal és – a szintén gitáros – Ronnie Wooddal tavaly Európa-szerte turnézott. A koncertsorozat érintette Madridot, Milánót, Párizst és Londont is. 

(Borítókép: Paul McCartney 2005. február 6-án. Fotó:  Jed Jacobsohn / Getty Images)