Eszenyi Enikőt hazaengedték a kórházból

2023.02.28. 12:15
Rájár a rúd a budapesti visszatérésre készülő Eszenyi Enikőre, aki a múlt héten a Játékszín egyik próbáján szenvedett balesetet, csuklója eltört, operálni kellett – a darab bemutatását pedig elhalasztották. Állapotáról most kollégája tájékoztatta a nagyközönséget.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, február 22-én balesetet szenvedett a Csodálatos vagy, Júlia! című darab fotóspróbáján a fővárosi színpadi visszatérésre készülő Eszenyi Enikő, aki szilánkos csuklótörést szenvedett, ezért meg kellett operálni – az előadást pedig elhalasztották. 

A színésznőt és a társulat többi tagját is érthetően letaglózták a történtek, hiszen kollégájuk kiesése mellett az elhalasztott darab bemutatása miatt is bánkódhatnak, amely a tervek szerint így februárról májusra csúszik. 

A legfontosabb azonban mégiscsak az egészség, a színésznő állapotáról pedig most egy játékszíni kollégája tájékoztatta az aggódó nézőket.

Most még nagyon odavan, rendkívül szomorú, hogy így alakultak a dolgok. Azonban nem hagyta el magát, úgy tudom, már hazamehetett, otthon gyógyul. Mindent megtesz azért, hogy minél előbb helyrejöjjön, és folytatódhassanak a próbák

– mesélte Eszenyi kollégája a Blikknek

A neve elhallgatását kérő munkatárs hozzátette, a színdarab kapcsán egyelőre még a színészek sem kaptak pontos információt, azonban biztosan Eszenyi Enikővel együtt képzelik el a darab bemutatóját.

Azt mondták nekik, majd telefonon kapnak értesítést, de még semmi konkrétat nem tudni. A színháznak nem kis feladat mindezt megoldani, hiszen a következő hónapokra több előadást is meghirdetett

– tette hozzá. 

Eszenyi visszatérésének azonban nem mindenki örül. A sajtó 2021-ben még attól volt hangos, hogy a kollégái által többféle abúzussal is megvádolt Eszenyi Enikő Kecskeméten rendezi a Cirkuszhercegnő című előadást. Többen felszólaltak a közösségi médiában: nem tartották üdvözítőnek, hogy a Vígszínház egykori igazgatója egy év hallgatás után visszatér, mintha mi sem történt volna. Budapesten egészen mostanáig nem kapott szakmai lehetőséget, többek között ezért is övezi megkülönböztetett figyelem a Játékszín ezen darabját.