Meghalt Robert Blake

GettyImages-113659787
2023.03.10. 06:56

Az 1970-es évekbeli Baretta című televíziós nyomozós sorozat címszereplőjeként vált ismertté, és szerepelt az 1997-es Lost Highway című filmben, de karrierje a felesége 2001-es halálát követően megfeneklett. A színészt a nő meggyilkolásával vádolták, de felmentették, később azonban a polgári bíróságon felelősnek találták a nő haláláért − írta meg a BBC

Blake „békésen, családja és barátai körében” halt meg. Az unokahúga, Noreen Austin által csütörtökön kiadott közlemény szerint szívbetegség okozta a halálát.

A New Jersey-i születésű férfi gyerekként az Our Gang című vígjátéksorozatban szerepelt, miután családja Kaliforniába költözött. Az 1930-as évek végén kezdődő karrierje alatt játszott A Sierra Madre kincse című klasszikus filmben és a gyilkos Perry Smith szerepében Truman Capote Hidegvérrel című regényének 1967-es feldolgozásában.

Játszott az NBC Pokoli város című sorozatában is, és Emmy-díjra jelölték a CBS tévéfilmjéért, az Ítéletnapért.

Egykor generációjának legnagyobb színészei között tartották számon, de letartóztatása után karrierje soha nem állt helyre. Blake felesége, Bonny Lee Bakley egyedül volt a színész autójában Los Angeles Studio City negyedében, amikor lelőtték.

Karrierje gyakorlatilag véget ért, amikor felesége meggyilkolásával vádolták

A színész elmondta a rendőrségnek, hogy a nőt egyedül hagyta, hogy visszamenjen az olasz étterembe, ahol éppen vacsoráztak, hogy elhozza az ott felejtett fegyverét, és ezután feleségét holtan találta.

Négy évvel az eset után az esküdtszék Los Angelesben ártatlannak találta. Blake egy évet töltött előzetes letartóztatásban. Akkoriban sokan hasonlították az ügyet OJ Simpson peréhez, akit 10 évvel korábban Los Angelesben felmentettek volt felesége meggyilkolása miatt.

Később egy bíró egy polgári perben arra kötelezte, hogy fizessen 30 millió dollárt (10 milliárd forintot) volt felesége gyermekeinek − aminek következtében csődöt jelentett.

Sikertelenül fellebbezett, de sikerült elérnie, hogy a büntetési összeget 15 millió dollárra (5 milliárd forintért) csökkentsék. Blake mindig is fenntartotta ártatlanságát.

Életében négy gyermeke született, és 1983-as válásuk előtt 22 évig élt házasságban Sondra Kerr színésznővel. 2017-ben feleségül vette régi barátnőjét, Pamela Hudakot, de két évvel később elváltak.

(Borítókép: Robert Blake 2022-ben. Fotó: Steve Grayson / WireImage / Getty Images)