Ők kaptak idén Kossuth- és Széchenyi-díjat

D KOS20230314022
2023.03.14. 17:29 Módosítva: 2023.03.14. 18:19
Átadták a Magyar Érdemrendeket és Érdemkereszteket is a nemzeti ünnep alkalmából.

Magyarország köztársasági elnöke március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott, a Kossuth- és Széchenyi-díjakat hétfőn adták át. 

Kossuth-nagydíjat kapott:

IFJ. SÁNTA FERENC, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás Magyarország számára kivételesen értékes és korszakos jelentőségű életműve, a 19. és a 20. századi klasszikus és népszerű zeneirodalom magyar stílusban való tolmácsolása és a hazánk zenei kultúrájának részét képező cigánymuzsika magas szintű művelése terén példaadó művészi pályája, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar alapítójaként, művészeti vezetőjeként és vezető prímásaként több évtizede nagy sikereket arató előadóművészi tevékenysége elismeréseként.

Kossuth-díjasok:

  • ADAMIS ANNA dalszövegíró, költő, előadóművész 1943. augusztus 30-án született a felvidéki Gútán (ma Kolárovo, Szlovákia). Életműve több mint száz lemezre rúg, olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Kovács Kati, Szörényi Levente, a Neoton Família, Zalatnay Sarolta, Ruttkai Éva, Darvas Iván, Bontovics Kati, Malek Andrea, Varga Miklós. Dalai, mint a Gyöngyhajú lány, a Kék asszony, a Valaki mondja meg, a Ringasd el magad, a Ha én szél lehetnék, a Ha a csend beszélni tudna vagy a Petróleumlámpa mindenki számára ismerősen csengenek. 1976-ban az év szövegírójának választották, 1995-ben Artisjus-, 1997-ben Huszka Jenő-életműdíjat kapott. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2013-ban szülővárosa Pro Urbe Díját vehette át. 2021-ben Budapest díszpolgára lett, idén megkapta a Petőfi Zenei Díj életműdíját.
  • BUKTA IMRE Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, érdemes művész 1952. július 20-án született a Heves vármegyei Mezőszemerén. Gyakran a falusi mindennapokból és a társadalom perifériájára szorult emberek életéből merít témát. A kezdetben groteszk és politikus műveit idővel a melankolikus és empatikus művek váltották fel. Számos műfajban alkot: fest, installációkat, kollázsokat, videókat készít, rendszeresen résztvevője performance-jellegű akcióknak. Háromszor képviselte Magyarországot a Velencei Biennálén (1980, 1988, 1999), munkái szerepeltek többek között a párizsi Pompidou Központban, a brüsszeli Bozar-ban, a linzi Landesmuseumban és a pekingi Millennium Múzeumban. Eddigi legnagyobb hazai tárlata a Műcsarnokban volt 2012-ben.
  • DRÁFI MÁTYÁS Jászai Mari-díjas szlovákiai magyar színművész, színigazgató, érdemes művész 1942. november 17-én született Galántán. Hangjátékok, vers- és egyéb rádiós műsorok állandó közreműködője, kulturális műsorok műsorvezetője, és előadóművészként is népszerű. Több énekes, verses hanghordozója is megjelent (Dalok, sanzonok; Hazai csokor). Szlovák és magyar filmekben is szerepelt, legutóbb a 2021-es Magyar Passióban játszott. Számos rangos kitüntetés birtokosa: 1985-ben érdemes művész címmel, 2001-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, 2022-ben a Magyar Kultúra Lovagja címet.
  • DUBA GYULA József Attila-díjas szlovákiai magyar író, szerkesztő, érdemes művész 1930. június 8-án született Hontfüzesgyarmaton. Munkásságáért több rangos elismerést kapott: a Madách Imre-díjjal négy ízben is kitüntették (1967, 1970, 1975, 1982), 1983-ban érdemes művész lett, 2001-ben Posonium Életműdíjat, 2002-ben Szabó Zoltán-, 2004-ben pedig József Attila-díjat kapott. 1990-ben a Magyar Köztársaság Csillagrendjét, 2015-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. 2005-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett.
  • KUTAS LÁSZLÓ szobrász- és éremművész 1936. április 17-én született Budapesten. Érmei New Yorktól egészen a windsori palotáig minden fontos közgyűjteményben megtalálhatók. A Magyar Nemzeti Bank pályázatain 13 alkalommal nyert emlékpénz készítésére megbízást. Történelmi alakokat, írókat, költőket megidéző szobrai és domborművei szerte a Kárpát-medencében láthatók. Szerepelt egyéni, valamint csoportos tárlatokon Európában, az Egyesült Államokban és a Távol-Keleten is. 2009-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2012-ben Wiesenthal-díjat kapott.
  • MEZEI GÁBOR Munkácsy Mihály-díjas belsőépítész, bútortervező, érdemes művész 1935. november 29-én született Budapesten. 1968-tól vezette a PRIZMA 13 nevű iparművészeti csoportot, amellyel 1980-ig húsz kiállítást rendezett. Bútoraiból, kollázsaiból és festményeiből Győrben, Budapesten és Szentendrén is volt önálló kiállítása. Munkássága elismeréseként 1991-ben Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2015-ben érdemes művész lett. 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
  • MIHÁLYI GÁBOR Harangozó Gyula-díjas táncművész, érdemes és kiváló művész 1958. október 14-én született Jászberényben. Művészeti vezetése alatt a Magyar Állami Népi Együttes 2006-ban Bartók Béla Emlékdíjban, 2007-ben Prima díjban és Prima Primissima közönségdíjban, 2014-ben Budapestért Díjban részesült. Művészetéért 1996-ban Harangozó Gyula-díjat, 2014-ben érdemes, 2020-ban kiváló művész címet kapott. 2011-ben a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja lett, 2016-ban elnyerte a Magyar Állami Operaház által alapított Seregi-díjat. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező, 2021-ben rendes tagjává, 2022-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották. 2019-ben Szolnok díszpolgára lett.
  • OBERFRANK PÁL Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész 1964. május 3-án született Budapesten. Számos színpadi alakítás fűződik nevéhez, filmekben és tévéfilmekben szerepel, rendszeresen rendez, és több önálló estje volt. 2014 és 2016 között tanított a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetében. 2013 óta a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, 2015-től a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke. 2011-ben Őze Lajos-díjat, 2013-ban Jászai Mari-díjat, 2019-ben érdemes művész címet kapott. 2012 óta Nagykovácsi díszpolgára, 2021-ben Gizella-díjat vehetett át. 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.
  • ORBÁN JÁNOS DÉNES József Attila- és Babérkoszorú díjas költő, író, szerkesztő 1973. július 4-én született a romániai Brassóban. 1992 óta publikál, 1995 óta jelennek meg önálló kötetei. Egyedi stílusú, formailag és nyelvileg egyaránt bravúros költeményei, prózái és drámái az irodalmi hagyománnyal folytatott termékeny párbeszédnek is tekinthetők. 2002-ben József Attila-, 2004-ben Babérkoszorú díjat kapott. 2014-ben elnyerte a Salvatore Quasimodo-emlékdíjat, 2020-ban Térey János-ösztöndíjban részesült, 2021-ben Herczeg Ferenc-díjjal tüntették ki. 2021-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagjává választották.
  • PERÉNYI ESZTER Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, kiváló és érdemes művész 1943. december 15-én született Budapesten. Szólistaként és kamarazenei formációkban Magyarországon és a világ több országában koncertezik, számos hazai és nemzetközi zenekarral fellépett. Repertoárja a zeneirodalom különböző műfajaira terjed ki, kiemelten foglalkozik kamarazenével és kortárs zenével. Művészete elismerésként megkapta a Liszt Ferenc-díjat (1987), az érdemes művész címet (1989), a Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat (2002), a kiváló művész címet (2007). 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. Kortárs művek előadásáért több alkalommal átvehette az Artisjus-díjat (1994, 1995, 1996, 2004). 2022-ben a Cziffra Fesztivál életműdíjában részesült.
  • VITÉZY LÁSZLÓ Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, kiváló és érdemes művész 1940. május 17-én született Budapesten. 1988-ban a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet egyik alapítója, 1990 és 1993 között a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának ügyvivője volt. Békeidő című játékfilmjéért 1980-ban a Mannheimi Filmfesztivál nagydíjával ismerték el. 1980-ban Balázs Béla-díjat kapott, 1983-ban Vörös föld című alkotásáért megkapta a Magyar Filmszemle legjobb rendezés díját. 1987-ben SZOT-díjat, 2001-ben MTV-nívódíjat, 2011-ben a Bécsi Európai Akadémia Nagydíját, 2013-ban Szkíta Aranyszarvas-díjat vehetett át. 2014-ben érdemes művész, 2020-ban kiváló művész címmel, 2021-ben Sára-Csoóri Életműdíjjal tüntették ki.
  • ZÁBORSZKY KÁLMÁN Liszt Ferenc-díjas karmester, gordonkaművész, kiváló és érdemes művész 1947. október 4-én született Budapesten. Életében a hivatásos zenélés és az oktatás szorosan összefonódik. 1968-ban korrepetitora, 1988-ban vezető karmestere és művészeti vezetője lett az édesapja, Záborszky József által alapított Szent István Király Szimfonikus Zenekarnak, 1981-től az Oratóriumkórus karnagya. Művészeti vezetése alatt a Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus 2006-tól hivatásos együttessé vált Zuglói Filharmónia (2020-tól Szent István Filharmonikusok) néven. Megkapta az Artisjus-díjat (1990), a Budapestért díjat (1997), a Lajtha László-díjat (2000), az Apáczai Csere János-díjat (2002). 2006-ban a Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. 2012-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, 2015-ben érdemes művész, 2018-ban kiváló művész címben részesült. 2012-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja lett. 2014-től Zugló díszpolgára.

Széchenyi-díjasok:

  • DR. ANISITS FERENC gépészmérnök, nyugalmazott vezetőmérnök, címzetes egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes pályafutása, a kimagasló magyar mérnöki teljesítmény egyik legjelesebb képviselőjeként a dízelmotorok fejlesztésében elért világszínvonalú eredményei, innovatív és sikeres mérnöki munkája elismeréseként;
  • DR. GAÁL BOTOND teológus, matematika-fizika szakos tanár, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora Magyarország számára kivételesen értékes, több évtizedes oktatói és kutatói tevékenysége, a keresztyén gondolkodás és a modern természettudományok kapcsolatának református történeti és elméleti alapjának kidolgozása terén kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként;
  • DR. HORVÁTH TAMÁS LÁSZLÓ állatorvos, kutatóprofesszor, tanszékvezető egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes és nemzetközi szinten is jelentős neurológiai kutatásai, a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolatainak kiépítése és a nemzetközi tudományos együttműködések kialakítása terén egyaránt kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként;
  • DR. KAHLER FRIGYES jogtörténész, kutató, nyugalmazott törvényszéki büntetőkollégium-vezető bíró Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, számos történelmi korszakot és témakört felölelő, hiánypótló kutatásai és publikációi, generációk számára meghatározó oktatói munkája elismeréseként;
  • KAMARÁS KATALIN fizikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során az infravörös spektroszkópia szilárdtestfizikai alkalmazásainak fejlesztése és hazai meghonosítása érdekében végzett iskolateremtő tevékenysége elismeréseként;
  • KAPTAY GYÖRGY kohómérnök, tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, különösen az anyagegyensúlyok, az elektrokémiai szintézis, a határfelületi jelenségek és a nanoanyagok tudományterületén elért eredményei, illetve kiváló oktatói és tudományos kutatói munkája, valamint értékes oktatás- és kutatásszervezői tevékenysége elismeréseként;
  • KOCSIS KÁROLY geográfus, intézetigazgató egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, különösen a nemzetközileg is jelentős geográfiai-kartográfiai gyűjtemény, a Magyarország Nemzeti Atlaszának megalkotása és kiadása érdekében, illetve a társadalomföldrajz területén végzett, Kárpát-medencei szemléletű kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseként;
  • MAROSI GYÖRGY JÁNOS vegyészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a polimer kompozitok és gyógyszerrendszerek innovatív, biztonságos technológiáinak kifejlesztése és ipari bevezetése terén elért, nemzetközileg is kiemelkedő eredményei, valamint iskolateremtő kutatói-oktatói tevékenysége elismeréseként;
  • MIKLÓSI ÁDÁM etológus, intézet- és tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a kutyák viselkedésének és problémamegoldó képességének vizsgálatával elért, világviszonylatban is jelentős kutatási teljesítménye, valamint a szociális robotok új generációját kialakító etorobotika megalapítása terén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;
  • PÉNTEK JÁNOS nyelvész, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a kisebbségben élő magyarság anyanyelvhasználatának kutatásában, illetve a népnyelv és a népi kultúra viszonyának vizsgálatában elért eredményei, valamint iskolateremtő oktatómunkája és példaértékű szociolingvisztikai, dialektológiai életműve elismeréseként;
  • DR. RACZKY PÁL régész, professor emeritus, egyetemi tanár Magyarország számára kivételesen értékes, a Kárpát-medence újkőkorának és rézkorának meghatározó kutatójaként végzett iskolateremtő tudományos eredményei, nemzetközileg is nagyra értékelt kutatói, oktatói és tudományszervezői pályája elismeréseként;
  • DR. SALMA IMRE légkörkémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása során a légkörkémia és -fizika területén, különösen az aeroszol keletkezésének, kölcsönhatásainak, valamint környezeti, éghajlati és egészségügyi következményeinek feltárásában elért eredményei, nemzetközileg is jelentős kutatói tevékenysége és magas színvonalú oktatói munkája elismeréseként;
  • DR. SOLYMOSI-TARI EMŐKE Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, egyetemi docens, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, a zenetudományi kutatások és a zenepedagógia területén egyaránt jelentős eredményei, az általa szerkesztett és vezetett innovatív, a zene és a társművészetek magas színvonalú terjesztését szolgáló művészeti sorozatok tekintetében is kiemelkedő tevékenysége elismeréseként;
  • SPERLÁGH BEÁTA neurofarmakológus, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályafutása, különösen az agy energiaellátásáért felelős ATP molekula ideghálózatok közötti ingerületátviteli szerepének feltárása terén kivételes tudományos munkája, valamint a magyar gyógyszerkutatás sikeres nemzetközi képviselete terén is kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként;
  • DR. SZUROMI SZABOLCS kánonjogász, tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a középkori egyházi irodalom és kánonjogtörténet területén végzett, világviszonylatban is kiemelkedő és elismert alapkutatásai, valamint az ezekhez kapcsolódó új tudományos módszerek és elméletek kidolgozása, bevezetése és nemzetközi szakmai szinten történő elfogadtatása terén végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként.

    A Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetést MARÓTH MIKLÓS Széchenyi-díjas klasszika-filológus, orientalista, a Magyar Corvin-lánc birtokosa, az Union Académique Internationale tiszteletbeli elnöke, az Academia Europaea tagja, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének igazgatója, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Irányító Testületének elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára kapta több mint fél évszázados, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő kutatói pályafutása, szerteágazó oktatói tevékenysége, valamint a tudományos közéletben betöltött jelentős szerepe elismeréseként. A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozat kitüntetést kapta: DR. BÁNÁTI JÁNOS ügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, a Budapesti Ügyvédi Kamara volt elnöke, az Országos Bírói Tanács tagja, az Igazságügyi Miniszter Tudományos Tanácsadó Testületének tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának címzetes egyetemi tanára, a Magyar Büntetőjogi Társaság elnökhelyettese, a Bánáti Ügyvédi Iroda tagja, a Magyar Jogászegylet alelnöke az ügyvédi hivatásrend társadalmi szerepének erősítését, a magyar igazságszolgáltatás színvonalának emelését és a jogászi hivatásrendek közötti kapcsolat elmélyítését több évtizeden át szolgáló kamarai elnöki tevékenysége, a büntető eljárásjog területén végzett jogtudományi munkája, valamint a jövő jogásznemzedékeinek oktatása és a jogi kultúra terjesztése terén is meghatározó szakmai tevékenysége elismeréseként; DR. BÉRES JÓZSEF vegyész, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke a magyar emberek egészségének megőrzését évtizedek óta elkötelezetten szolgáló, a természetes gyógyászati módszereket, illetve az emberi szervezet ellenálló képességének erősítését széles körben népszerűsítő munkája elismeréseként; DR. FARAGÓ TAMÁS, a nemzet sportolója, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, edző a magyar vízilabda sportágban elért kimagasló eredményei, olimpiai bajnoki címe, valamint edzői és sportvezetői tevékenysége elismeréseként; DR. PARRAGH LÁSZLÓ vállalkozó, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a KAVOSZ-Széchenyi Kártya Igazgatóságának elnöke a magyar gazdaságpolitika alakításában végzett elévülhetetlen érdemei és a magyar vállalkozók érdekeinek megóvása érdekében végzett kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként; DR. SCHMIDT MÁRIA Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum, a XX. Század Intézet és a XXI. Század Intézet főigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára, volt kormánybiztos a magyar tudományos és kulturális életet gazdagító történészi és intézményvezetői munkája, a nemzet sorsfordító eseményeinek hiteles bemutatását és méltó feldolgozását egyaránt szolgáló szakmai tevékenysége, valamint nagy hatású közéleti és civil szerepvállalása elismeréseként.

    A Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat kitüntetést kapta:

  • ÁGH ISTVÁN, a nemzet művésze, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja nagy formátumú költészete, korszakalkotó és nemzedékek számára példaként szolgáló költői, írói és műfordítói munkája elismeréseként;

  • BARANYAY LÁSZLÓ közgazdász-tanár, az Európai Beruházási Bank Igazgatótanácsának tagja, nyugalmazott és tiszteletbeli alelnöke, a Magyar Fejlesztési Bank volt elnök-vezérigazgatója a pénzügyi szektorban végzett több évtizedes, nemzetközi szinten is elismert munkásságáért, különösen a Magyar Fejlesztési Bank versenyképességének növeléséért végzett tevékenységének elismeréseként;

  • BARNABÁS BEÁTA MÁRIA Széchenyi-díjas biológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és korábbi főtitkárhelyettese, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat kutató professor emeritusa és Mezőgazdasági Intézetének kutatóprofesszora a biotechnológia területén folytatott, nemzetközi szinten is jelentős kutatásai és azok eredményeinek a növénynemesítési gyakorlatban történő alkalmazása érdekében végzett munkája, valamint értékes oktatói és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként;

  • DR. BÓDIS JÓZSEF szülész-nőgyógyász, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem rector emeritusa, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt államtitkár példaértékű kutatói-oktatói és gyógyítómunkája, a magyar tudomány és oktatás nemzetközi elismertségének növelése mellett a hazai felsőoktatás fejlesztését és a jövő tudós nemzedékeinek kibontakoztatását is elkötelezetten szolgáló tevékenysége, továbbá jelentős egyetemi és közéleti szerepvállalása elismeréseként;

  • DR. CSATH MAGDOLNA ANNA Szent-Györgyi Albert-díjas közgazdász, a közgazdaság-tudomány doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektori főtanácsadója és Szent II. János Pál Kutatóközpontja Gazdaságfejlesztés- és Kisvállalkozás-kutatási és Továbbképző Intézetének vezetője, a Magyar Közgazdasági Társaság Versenyképességi, Innovációs és Informatikai Szakosztályainak elnökségi tagja a közgazdaság-tudományok területén elért eredményei, a felsőoktatásban és a kutatásban folytatott, a tehetséggondozás, a versenyképesség és a vállalkozások fejlesztése iránt is különösen elhivatott munkája, illetve odaadó szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként;

  • HAJNAL JENŐ, a nyelvtudományok magisztere, a Magyar Nemzeti Tanács volt elnöke, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet volt igazgatója a vajdasági magyar közösség érdekében folytatott több évtizedes, sokoldalú munkája, a magyar nyelv és kultúra ápolása terén végzett tevékenysége elismeréseként;
  • DR. HORKAY FERENC szívsebész szakorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Szívsebészeti Tanszéki Csoportjának tanszékvezető egyetemi tanára több évtizedes, kimagasló színvonalú szakorvosi munkája és a szívsebészet területén elért eredményei, illetve kiváló sebészek nemzedékeit kinevelő oktatói tevékenysége elismeréseként;
  • DR. MEZŐSI GÁBOR, a földrajztudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusa a geográfia területén folytatott iskolateremtő oktatói és vezetői munkája, a szakmai utánpótlás képzését megalapozó tankönyveket és közleményeket is magába foglaló tudományos életműve elismeréseként;
  • MONOSTORI LÁSZLÓ Széchenyi-díjas villamosmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének igazgatója, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusa a gyártástudomány és a termelésinformatika elméleti és alkalmazott kutatásának nemzetközileg is elismert tudósaként folytatott több évtizedes, eredményes munkája, valamint széles körű tudományszervezői és iskolateremtő oktatói tevékenysége elismeréseként;
  • OSZVALD MARIKA Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, operetténekes, érdemes művész a magyar kultúra jó hírnevét és az operett műfaj nemes hagyományait felejthetetlen szerepjátékával éltető, évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő művészi pályája elismeréseként;
  • REVICZKY GÁBOR, a nemzet művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a közönség szeretetét és a szakma nagyrabecsülését egyaránt kiérdemlő művészi munkája elismeréseként;DR. SZAPÁRY GYÖRGY közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója, volt alelnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes professzora, Magyarország korábbi washingtoni nagykövete a közgazdaság-tudomány és a diplomácia területén egyaránt kimagasló és értékteremtő életútja elismeréseként;
  • DR. SZIKORA JÁNOS Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas rendező, érdemes művész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója a drámairodalom legjelentősebb művei mellett operákat és musicaleket is magába foglaló, kiemelkedően gazdag színházi rendezői pályafutása, valamint értékteremtő színházigazgatói tevékenysége elismeréseként;TÖRÖK ÁDÁM közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Pannon Egyetem professor emeritusa a közgazdaság-tudomány elméleti és gyakorlati fejlesztéséhez hozzájáruló, kimagasló szakmai tevékenysége, valamint a tehetséggondozásra és a kutatói pálya népszerűsítésére is kiemelt figyelmet fordító oktatói munkája elismeréseként. 
  • (Borítókép: Ifjabb Sánta Ferenc, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás, miután átvette a Kossuth-nagydíjat a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Parlament kupolacsarnokában 2023. március 14-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)