Rost Andrea: Nem szeretnék a Székely Bertalan teremben pöffeszkedni

„Sokan kérdezték, hogy megőrültél? Nem, nem őrültem meg, épp ellenkezőleg, most vagyok az életpályámon abban a szakaszban, amikor a legproduktívabban tudok egy olyan feladatnak megfelelni, ami egész embert kíván – kezdte Rost Andrea operaénekes az Aria Hotelben megrendezett szűk körű háttérbeszélgetésen. – A bőrömön tapasztalom, mi van az Operában, hogyan mennek a dolgok, és ha most jött egy olyan pillanat, amikor vállalkozni lehet egy ilyen feladatra, akkor úgy éreztem, hogy kötelességem megpróbálni.”

A legfontosabbnak azt nevezte, hogy újra társulati formában kell működnie az Operának, mert az megváltoztatja az egész légkört. Ezzel lehet elérni, hogy mindenki fontosnak érezze magát, mert így képes a tudása legjavát adni. Ötven-hetven fős társulatra és kettős szereposztásra van szükség ahhoz, hogy ne legyenek kizsigerelve az énekesek,

A korrepetitorok leépítését énekes- és operaellenes lépésnek nevezte, mert „tíz korrepetícióval nem lehet megtanulni egy Brünhildét”. Emellett sztárokat kell építeni, mert most egy plakátról nem is lehet tudni, ki szerepel az adott előadásban.

Kiemelte, hogy a Magyar Állami Operaháznak újra ott kell lenni a nemzetközi porondon. „Ez régen így volt, ezt csak vissza kell állítani. Nem lesz könnyű – mondta. – Az Opera News utolsó előtti oldalán egy kétcentis bejegyzésnél előbbre, netán a címlapra kerülni rendkívül nehéz, összetett feladat, végtelenül odaadó és alapos munkát igényel.” Ahhoz pedig, hogy koprodukciókat lehessen létrehozni, fel kell tudni kelteni a külföldi partnerek érdeklődését, és így a pénzügyi terheket is meg lehet osztani.

Nem kell párhuzamosan képezni balettosokat

Szólt a vidéki operajátszás nehézségeiről, az úgynevezett kikérők rendszerének megszüntetéséről, jóllehet a Budapesten koncentrálódó tudásnak sugároznia kellene a vidéki nagyvárosokba is. „Szegedre nem tudtam elmenni tanítani sem, amikor két hónapig próbáltam valamit az Operaházban.”

Hármas felosztásban képzeli el a Magyar Állami Operaház működését: az Andrássy úti Ybl-palotában játszanák a gyönyörű kiállítású, látványos, klasszikus operarendezéseket, az Erkel Színház visszakapná népoperajellegét, az általános műveltséghez tartozó magyar és külföldi műveket játszanák itt, az Eiffel Műhelyházban pedig „operalab” adna helyet az összművészeti, kísérleti előadásoknak, amelyekbe a MOME és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóit is bevonnák. „Itt minden 21. századi vágyunk megtestesülhetne.” Kiemelte a határon túli magyar lakta területeken való turnék fontosságát, illetve a kortárs és gyerekoperák létrejöttének támogatását.

Rost Andrea – a vidéki operajátszás mellett – számos olyan problémát felsorolt, amelyet szintén rendezni kell. Ilyen a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekar helyzete, a fiatal tehetségek itthon tartása vagy a Magyar Táncművészeti Egyetemmel való konfliktus, ami azért alakult ki, mert a Magyar Állami Operaház is képez balettosokat. Utóbbival kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy semmilyen párhuzamosságot nem tudnak elképzelni, mert az Opera „nem óvoda, nem iskola és nem egyetem”.

Ókovács tervezett évadát át kell gondolni

Rost Andrea csapatában Mozsár István, a Magyar Állami Operaház volt főigazgatója lenne az ügyvezető igazgató, a jelenleg Münchenben élő és Európában számos helyen dolgozó Káli Gábor karmester a főzeneigazgató, Balázs Zoltán a főrendező és művészeti vezető. Nagy Tamás Zoltán balettigazgató-jelölt egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni. Az Ókovács Szilveszter jelenlegi főigazgató által meghirdetett évadról azt mondták, hogy „tiszteletben tartják, amíg tudják, de a terv átgondolandó”.

„Meg kell nézni, mire van felkérés, mire kötöttek már szerződést, mi a jogi és pénzügyi mozgástér” – mondta Mozsár István. A premierek számát egyébként is csökkenteni kell, és egy bemutató után nem lehet csupán két előadást tartani, mert ez az énekeseket és a díszletmunkásokat is nehéz helyzet elé állítja. Az sem fordulhat elő, hogy egy napon legyen a főpróba és a premier.

„Az a 655 oldalas műsorkalauz, ami a jövő évadról szól, megöli az énekeseket és a zenészeket is. Nem jut idő az élvezetre” – mondta Rost Andrea. A szláv, francia és hasonló évadok nem az ő világuk, ehelyett az évfordulókra figyelve Puccini-, Verdi- és Britten–Webb-évadot, illetve barokk minifesztivált terveztek. Szeretnének együttműködni a Margitszigeti Szabadtéri Színpaddal és a Szegedi Szabadtéri Játékokkal, sőt open air előadásokat is terveznek a Margit-szigeten.

Fontosnak tartják, hogy az Operaház újra a társasági élet színtere legyen, ezért visszahoznák az operabált. Sokak fájdalmát fogalmazta meg Rost Andrea, amikor kijelentette: 

Vissza szeretné állítani a dalesteket, amelyeknek méltó helyük lenne a Székely Bertalan teremben, ahol nincs helye semmiféle irodának.

Az énekes szerint az az öt év, amit kapnának a Magyar Állami Operaház vezetésére, arra lesz elég, hogy szikrát gyújtsanak, elindítsák a változást. Azt megígérte, hogy nem szeretne a Székely Bertalan teremben pöffeszkedni, nyitott lesz, és mindenkit meghallgat, és úgy vélte,

Azt még nem tudja, hogy győzelme esetén milyen formában folytatja énekesi pályáját, de meg fogja találni az egészséges arányt.

(Borítókép: Rost Andrea 2018. november 14-én. Fotó: Zih Zsolt / MTI)